2020. március 31., kedd

Kertinapló 2020.03.31. - palántázás, kertrendezés



Ma végre rászántam magam a palántázásra. Azért is volt ebben egy kis halogatás, mert most minden eddiginél több paradicsomot szerettem volna elindítani, ehhez pedig kellett a lelkierő. Nem mintha olyan csillagászati mennyiség lenne 82 tő, de a saját körülményeimhez képest sok. Már az is sok időt vett igénybe, hogy találjak megfelelő mennyiségű edényzetet hozzá. Van egy 150 cellás tálcám, de ahhoz nincs semmilyen alátétem és ráadásul borzasztóan picik a lyukak. Az egybevetést, pikírozást pedig most kihagynám, így helyből a kb. 1-2 decis pudingos pohárban indítottam őket, ezeket el tudtam helyezni szépen tálcára. Apropó, amikor vettem a sok cellás palántázó tálcáimat, sehol sem sikerült találnom kisebb mennyiségben alátét tálcát, amiből nem folyik ki a víz. Mivel a magoncokat beltérben vetem, ez nélkülözhetetlen. Tavaly fa keretekbe raktam fóliát, de mindig valahogy átázott, és a fa bepenészedett alatta. Most viszont a lehetőségek keresése közben megtaláltam négy darab 50x50 cm-es járdalap sablont, amit egészen más célra vettem, de palántázó alátétnek igazán ideális (ami azért is jó, mert amúgy sem jutottam el a járdalap készítésig).

2020. március 28., szombat

Kertinapló 2020.03.28. - kertészkedés gyerekekkel, eszik-e spárgát a pocok?


Egész napot kint töltöttük. A gyerekek is kint voltak végig. Nagyon sokat segítettek is, vagy csak társaságot nyújtottak, de lényeg, hogy nagyon jól el lehet már velük lenni kint, egy csomó mindenben partnerek. Reggel voltam a termelői piacon, ami mögött a zöldhulladék lerakat van, úgyhogy egyúttal hoztam egy adag komposztot is, amit az avar alól szoktam kiásni.

Hazaérve az első teendőnk a magyal és vadszőlő magok átmosása volt. Ezek még homokban vannak, mert nem mozdultak. Átmostam és áthelyeztem őket szitált homokba, mert így könnyebben meg tudom állapítani, ha elkezdenek megindulni, mint a sima kavicsos folyami homokban, amiben jó eséllyel azt sem nagyon tudom eldönteni, melyik a mag, melyik a kavics.

A homok, amiben átteleltek a magok. Nehéz megmondani, pontosan melyikek is a magok.
Egy fél kanna esővíz viszont szépen kitisztítja a képet, és a kavicsok közül már nem olyan nehéz kiválogatni a magyalmagokat. Ők még alszanak.

2020. március 26., csütörtök

Madáretetés újdonságok

A tengelicek valószínűleg olvasták a tavaly őszi írásomat madáretetés témában, mert azóta mindent kitanultak, amit eddig nem tudtak. Írtam, hogy a tengelicek nem használják a raschel-hálós etetőket. Hát most már igen. Szóval, ha itt vannak a tengelicek, akkor a többi fajnak meg kell küzdenie az etetőhöz jutásért. Szerencsére a földön mindig van annyi lepotyogott mag, hogy jusson. Az etető pedig azért válik mégis szabaddá időről időre, mert a tengelicek harcias népek, imádnak veszekedni, és nem ritka, hogy ilyenkor végül mindkét fél beijed és elrepül, ekkor pedig mondjuk egy cinke is oda tud ugrani a hálóra vagy az önetetőre.

Újdonság még, hogy a verebek is kitanulták a kisebb tálkás önetető használatát, így ők is tudják használni ezt. Ráadásul elfoglalták mindkét cinkeodút is az akácfákon. Ezt azért furcsállom, mert elvileg a nyílás mérete miatt veréb nem férne be, de persze összességében nem bánom, hogy ők lakják, lehet, hogy majd csinálok még ennél is kisebb nyílású odút.

Ilyenkor márciusban a cinegék nálunk már egyáltalán nem látogatják az etetőt. Valószínűleg a hirtelen jött melegek miatt a feléledt rovarok elég táplálékot nyújtanak számukra. De örömteli látni, hogy az etetőtől függetlenül is nagyon sok madár szeret tartózkodni a kertünkben és ahogy egyre több évelő bokor, fa lesz, ez a helyzet csak javulni fog.

A március közepén érkezett pár napos hó és fagy kicsit visszahozta a madáretető szezont. Ilyenkor még a magevőknek nagy szükségük van a segítségre, mert a hó egyrészt betakarja a földet, nehezebb keresgélni, másrészt még a pitypang is csak egy-két tövön hozott magot, kevés a kaja a természetben. Mivel a gazdaboltban kifogyott a napraforgó, ezzel együtt pedig az én készleteim is, a hirtelen jött hideget csak a saját termelésű eleségekkel tudtam ellentételezni. Igény volt rá, a fényképen is látszik, hogy vagy ötven tengelic volt egyszerre az etető környékén. Úgyhogy előszedtem a diókészleteinket, illetve a maradék kukoricát, és ezt kaptak, szerencsére nagyon elégedettek voltak vele (az önetetőben maradt még kevés napraforgó, azt csak lassan tudják fogyasztani, ezért nem fogyott még ki). A diót a korábban már említett módon, a héjat megtörve, de nem pucolva raktam ki, a kukoricaszemeket viszont teljesen széttörtem egy tégla segítségével. Az egész szemeket eddig egyáltalán nem fogyasztották a madarak, de a megtört szemeket készséggel felcsipegették. Most már melegebb idők jönnek, a hetekben abba is fogom hagyni az etetést, innentől az itatásnak lesz elsődleges szerepe a madarakkal való foglalkozásban.

Tengelictömegek

2020. március 24., kedd

Kertinapló 2020.03.24. - márciusi hó


Megvolt a márciusi fagy és hó. Ez már majdnem hagyományosnak mondható. Szerencsére nem ért felkészületlenül, az előrejelzések nagyon szépen beváltak. Úgyhogy még mielőtt ideért volna a front, a frissen kibújt hónapos retek és más kinti magoncokat letakartam fátyolfóliával.

A frissen kibújt magoncokat letakartam, aki még a földben bújik, azokkal nem foglalkoztam, őket védi a föld meg a mulcs.
Ugyanez behavazva.

2020. március 22., vasárnap

Veteményesünk története

Mostanában nagyon sok motiváló bejegyzést/cikket olvastam az interneten kertészkedés témában. A jelen helyzet (koronavírus járványügyi intézkedések) lehetőséget ad életkörülményeink át- és újragondolására. Ha lesznek emberek, akik mások biztatására közelebb tudnak kerülni az őket éltető étel előállításának saját kézbe vételéhez, akkor ez egy nagyon pozitív következmény lehet. Ilyen, önellátásra, kertészkedésre biztató szóból nem lehet elég, ezért én is ehhez a kórushoz szeretnék csatlakozni a veteményesünk történetével.

A körülményektől teljesen függetlenül már a blog indításakor meg akartam írni ezt, pusztán azért is, hogy megmutassam a hátterünket (vagy annak hiányát) és az okokat, amik a mostani életformánkhoz vezettek. Nem azt akarom most kidomborítani, hogy mennyi mindent kapunk a befektetett munkáért, hanem inkább arra szeretnék koncentrálni, mennyire független a sikerélmény bármilyen előképzettségtől. Hogy bárki képes erre, vagy még ennél jobbra.

Korábbi életem kertészkedéssel, növénytermesztéssel kapcsolatos ismeretei kimerülnek abban a pár emlékben, amiket szüleimnek köszönhetek. Amikor kis koromban falura költöztünk, ők is csináltak kisebb veteményest a kertben, sőt külön bérelt területen krumplit is termesztettünk egy rövid ideig. Volt pár szép gyümölcsfa, különösen egy nagy, kései cseresznyére és a meggyfánkra emlékszem. Aztán szüleim építkeztek, és a szántó helyén kialakított új parcellán már nem nagyon volt energia a haszonnövényekre, az elültetett facsemeték pedig még sokáig nem hoztak termést. Azóta szüleim, főleg Édesapám visszatalált a kertészkedés öröméhez, és nagy örömöt okoz nekem, amikor kicserélhetjük vele a tapasztalatokat. A középiskolai évek után Budapesten tanultam tovább és végül ott találtam rá választott szakmámra, a hangszerészetre is. Ezt a zenéhez kapcsolódó kézműves munkát azóta is hivatásom részének tekintem, nem mellesleg megélhetésünknek ez a fő forrása.

Amikor családot alapítottunk Ritával, ezt egy kilencedik emeleti bérelt panellakásban tettük, Budaörsön. A nagy szobában laktunk kisfiunkkal együtt, a félszoba pedig műhely volt. Hamar láttuk, hogy ez így nem fog sokáig működni, így fáradságos úton, de sikerült megtalálnunk az új otthonunkat Pusztaszabolcson. Ugyan a ház még nem a miénk, de egyszer az lesz.

A kert milyensége egyáltalán nem volt szempont új otthonunk kiválasztásánál. Annyit tudtunk, hogy szeretnénk ha lenne, lehetőleg azért nem csak egy kennel méretű, de a különböző határidők miatt örültünk, ha egyáltalán bárhogyan sikerül lebonyolítani a költözést, nemhogy nagyon válogassunk. 2016 őszén költöztünk, és nagyon örültünk, hogy túl vagyunk az összes ezzel járó hercehurcán.

Fellélegeztünk, elkezdtük belakni nem csak a házat, hanem a kertet is. Észrevettem a gyümölcsfákat, és a területet, ami költözésünk után füves-gazos parlagnak volt nevezhető leginkább (a hátsó kert körülbelül 500 négyzetméter, ebből a veteményes jelenleg maximum 80, és volt elég sok a problémás gazokból is: tarackbúza, szulák, mezei aszat...). Éreztem, hogy ez feladatot ad, de ekkor még nem tudtam körvonalazni, milyet. Nagyjából annyit tudtam, hogy metszeni kell meg fűnyírózni.

Az első tavasz az új helyen, életem első metszése után.

2020. március 20., péntek

Kertinapló 2020.03.20. - Feketeribizli és lomok

Tegnap írtam a legközelebbi kertészetnek, hogy még vannak-e szabadgyökeres növényeik. Már meglehetősen kicsúsztam a szezonból, de annyira fellelkesített egy videós, hogy úgy gondoltam, muszáj szereznem valamilyen nemes feketeribizlit, amit aztán ősszel már tovább szaporíthatok. Ami miatt így fellelkesedtem, az elsősorban az, hogy a feketeribizli állítólag hasonlóan a hagymásokhoz és más erős illatú fűszer- és gyógynövényekhez, hatásosan védi a fiatal fák gyökereit a pockok és más rágcsálók károsításától. És mivel fás dugványról igen egyszerűen szaporítható, könnyen tudok nagyobb mennyiséget „másolni” belőle, így használhatom dajkanövénynek az újabban telepített gyümölcsfák mellé.

A kertészetben csak egy fajta nemesített feketeribizli volt (Fertődi 1) és fontos kiemelni, hogy ez ugyan nemes fajta, de nem oltvány, ezért is működik a fás dugvány róla. De ha már a kertészetben voltam, vetettem még egy pillantást a többi szabad gyökeres bokorfélére is, kifejezetten olyat keresve, ami nem oltvány. Így hoztam még egy fehér ribizlit, mert olyanunk sincs még, illetve az egyik sajnálatosan kiszáradt szederhajtás helyére egy újabb fajtát, amilyenünk még szintén nem volt (Dirksen). A szederre is igaz, hogy nincs oltva, igaz, őt inkább bujtással, semmint dugvánnyal érdemes szaporítani.

2020. március 18., szerda

Kertinapló 2020.03.18. - Hova kerüljön a krumpli?

Ma ebéd után tartottam egy gyors ültetőkört. Erre azért volt szükség, mert picikét el is vagyok maradva a terv szerinti vetésekkel, másrészt volt egy adag vetőkrumplinak kinevezett csírás gumóm, amiket már nem tudtam tovább tartogatni a házban. Úgyhogy amíg a magokat vetettem, igyekeztem megihletődni, mégis hova tegyem a krumplit, ahol biztonságban is van még a fagyoktól, és mégsem lesz útban később.


Ezeket vetettem ma. A koriander virágzás miatt, a rovaroknak. Ezt csak úgy ötletszerűen szoktam szórni.

2020. március 17., kedd

Kertinapló 2020.03.17. - Első permetezés

Ma tudtam elvégezni az első permetezést. Úgy is mondhatnánk, hogy lemosóztam, de se rezet, se ként nem használtam. A permetlevem alkotói a következők: 1 l nyers tej, kb. 1 l főzött csalán-cickafark-fokhagyma-lilahagyma tea, kb. 8 l esővíz. Ezeket összekevertem, majd egy vödörbe kiöntöttem belőle, és egy-két marék komposztot textilpelenkába csomózva a folyadékban egy percen keresztül jól kinyomkodtam. A maradék szárazanyag ment valamelyik bokor alá, a lébe jutott anyagokat pedig átszűrtem finom hálón, hogy ne dugítsa el a permetezőfejet. Ezután közvetlenül jött a permetezés.


Igyekeztem bőségesen juttatni a gyümölcsfákra, de éppen emiatt kellett rájönnöm, hogy következő adagnak nagyobb mennyiséggel kell számolnom, ha minden fának és a bokroknak is szeretnék adni. Az összetevők mögött egyébként nincs különösebb elgondolás, egyszerűen megpróbáltam a jelenleg elérhető alapanyagokból a növények számára leghasznosabb receptet összeállítani a legjobb tudásom szerint. A tej, illetve a benne élő és felszaporodó baktériumtenyészet képes kóros paránylényeket kiszorítani a növény felületéről, vagy akár el is fogyasztani őket, a csalán és a cickafark szöveteikben értékes tápanyagokat tárolnak, amiket a fejlődő rügyeken, hajtásokon keresztül könnyen elérhet a növény. A komposztban jó esetben szintén nekünk hasznos paránylények vannak jelen, amik a tejből megmaradó cukron akár fel is szaporodhatnak, így szintén a kórokozók kiszorításában, és a növénnyel való pozitív kapcsolatok létrehozásában játszhatnak szerepet. Paránylények mennyiségének tekintetében valószínűleg jobb lenne az aktívan levegőztetett komposzt-tea, de ennek előállítására jelen pillanatban nincs lehetőségem. A permetezés közben nem csak a hajtásokat, hanem az ágakat, a törzset, és a csurgót is lepermeteztem, majd a csurgót a lé legvégének felhígított verziójával be is locsoltam a legfiatalabb fáknál.


Az előző napokhoz adalék, hogy megjött megint három évi tüzelő, és sikerült egymagamban behordanom hat erdei köbméter akácrönköt, amiért azért büszke vagyok magamra, ráadásul egy elég masszív fatárolót is létrehoztam a tűzifával együtt hozatott oszlopokból. A munka közben Rita ledarálta a maradék metszési gallyat, ezek meg is találták a helyüket a fák alatt. Közben sikerült majdnem megfagyasztanom az édeskrumpli palántákat, kint felejtettem őket éjszakára. Szerencsére a ház mellett voltak és ott nem fagyott…


Ja és virágzik a fosóka (és még nem fagytak el a virágok)




fosóka virágzás


Kertinapló 2020.03.14-15. - Kertinap kettesben, palántázás


Ma kettesben tartottunk kertinapot drága Feleségemmel, mert a gyerkőcök a nagyszülőknél mulatnak. Nagyon mozgalmas nap volt, amit egy csodás ebéd szakított meg (névnapomra ajándékba kapott lazacfilé tepsiben sütve, szintén tepsis krumpli (Sarpo Mira!) rozmaringgal, mangalicazsírral és kukoricasaláta rengeteg friss snidlinggel.).

Először is felhasználtuk az apukámtól tavaly kapott szalmabálákat egy magaságyás elkészítéséhez. Itt több olyan módszert próbáltunk ki, ami eddig nem érdekelt különösebben, vagy nem láttam annyi előnyét, hogy foglalkozzak vele. Egyrészt magaságyás lett, mert a szalmabálák szolgáltatták a keretet. Mivel prímán megvagyunk a veteményessel a földszinten is, nem foglalkoztat a magasság kérdése. Ugyanakkor tavaly a meztelencsigák az epertermés nagy részét elfogyasztották, úgyhogy azt gondoltam, megér egy próbát, egy kockabála már csak elég nehézséget gördít a haslábúak elé. Úgyhogy ez az egyik. A másik a hugelkultur néven futó módszer, miszerint a magas- vagy dombágyás alapjának részeként nagyobb farönköket, hulladék faanyagot használnak fel, mondván, ezek lassú bomlása tápanyagot szolgáltat, az átázó farost pedig segít nedvesen tartani az ágyást. Az utóbbival egyet tudok érteni, de az előzővel kapcsolatban vannak kétségeim, mivel a magas széntartalmú faanyag csak a környezet nitrogénjének kivonásával tud feldolgozódni a paránylények által. Ettől függetlenül nincs túl sok felesleges földem a kertben, ráadásul ilyen-olyan munkák miatt volt jó pár göcsörtös tuskó és kiszáradt bodzagyökérzet, úgyhogy ezeket behelyeztem a bálák közé és rá került a föld. Az ágyás felszíne kapott fél talicska komposztot is, majd beköltöztek az eprek és jobb híján fakéreg mulcsot terített szét rajta feleségem, mert a fűnyesedék most elfogyott egy időre, amíg nem lesz friss.

minimál magaságyás


A következő feladat a csicsókaágyás felkészítése volt az idei szezonra. Még mindig elég komoly tartalék volt gumókból a földben, ezeket most felszedtük, a legszebbekből egy adagot visszaültettünk némi komposzt kíséretében, a többinek egy részét bevittük fogyasztásra, a maradékot pedig széttapostam, majd egy kis szárítás után megy a komposztba. Ez utóbbi módszer talán pazarlásnak tűnik, de ha valaki ismeri a csicsóka természetét, tudhatja, hogy mindig több marad belőle, mint amire szükség van. A komposztban való felhasználás pedig az én szemléletem szerint nem sokban marad el bármilyen más felhasználástól. Ezzel együtt is bármikor tudok adni ismerősöknek csicsókagumót, ha szeretne valaki, de úgy látom, sokaknál inkább nyűg, mint erőforrás, pedig, ha fontos lenne olyan élelmiszert találni, ami bőséges és nem kérdéses a hozama, akkor az a csicsóka. 


Csicsókaágyás, téli üzemmódban. Körülbelül másfél négyzetméter, de több gumót terem, mint amennyit megeszünk egy év alatt. Pedig mi szeretjük és fogyasztjuk.

2020. március 13., péntek

Kertinapló 2020.03.13. - Krumplitárolás, virágok, saláták, sütőtökös nyamika



Annyira be akartam fékezni az édeskrumpli gumók hajtásainak növekedését, hogy kiköltöztettem őket a fűtetlen üvegdobozba. Úgy gondoltam, hogy ha fagypont körüli hőmérsékletet mondanak, majd behozom őket, de most legalacsonyabb éjszakai hidegnek 4 fokot írtak. Sajnos jó pár levél lefagyott, úgyhogy vagy hidegebb volt, vagy a gumóból kinőtt hajtások nem bírják annyira a hideget, mint a kifejlett növény. Mindenesetre így a gumók visszaköltöztek a házba, és csak napközben fogom kitenni őket az udvarra.

A levelek sárgulása valószínűleg a gumó földbeültetésével van kapcsolatban, de azóta elég sok levél le is hervadt. Szerencsére még van egy harmadik gumó, ami nem ennyire siette el, és ezekben is van még szerintem erő, hogy pár új hajtást hozzanak.

2020. március 11., szerda

Kertinapló 2020.03.11. - kikeltek a kökénymagok


Ez a feljegyzés is felölel most pár napot, de úgy tűnik, aznap nem mindig lesz időm az internetig eljuttatni a naplóbejegyzéseket, főleg képekkel, bár dolgozom a módszer egyszerűsítésén. Igazából most nem volt időm dolgozni a kertben, csak néha kiszaladgáltam szüretelni salátákat meg csicsókát kikaparni. Közben pár percre elidőztem, körülnéztem, mit lehet látni ilyenkor.

Van egy-két új virágzó növény is. Az egyik a piros árvacsalán (Lamium purpureum), később nagy párnákban fog nyílni nálunk is, szeretik a rovarok. A másik a borostyánlevelű veronika, amit eddig nem is vettem észre, igaz, elég apró és nem túl színes a virága (ebben a csoportban segítettek a beazonosításban). Viszont most van belőle sok, biztos van olyan apró rovar, aminek táplálékot jelent a nektárja. Általánosságban azok a rovarok, amelyek nektárt is fogyasztanak és nem magát a növényt, sok esetben ragadozó vagy parazita életmódot folytatnak, így legtöbbször szövetségeseink a kertben. Ilyenek a különböző parazita darázsfajok, amelyek különböző kártevők hernyó és báb alakjaiba rakják petéiket, a katicák, a fátyolkák vagy akár a fülbemászók. Így az lenne az előnyös, ha fagymentes időben mindig nyílna valamilyen virág, idén ennek a felderítésén/megvalósításán is dolgozom.

Borostyánlevelű veronika

2020. március 8., vasárnap

Kertinapló 2020.03.08. - Perzsa veronika

Megtudtam, mi a kis kék virág, ami ilyen korán nyílik már (február utolsó hetében). Perzsa veronika. Magától jelen volt a kertben, nem is kell vele bajlódni, de üde színfolt ilyen korán. A növényhatározásra egy nélkülözhetetlen segédeszköz számomra ez a csoport.


a sziklakertben telepedett meg egy példány

Egy háromszirmú
És egy négyszirmú virág




2020. március 7., szombat

Kertinapló 2020.03.07. - hagyma, répa, talajvíz

Újabb kerti napot sikerült kiszakítanom a dolgos hétköznapokból. Ezek az idők nagyon értékesek számomra, hiszen ha egész nap a szabad ég alatt vagyok, sokkal jobban át tudom élni a kertet, meg tudom érezni a bőrömön az éppen zajló folyamatokat. Reggel úgy kezdődött, hogy a kismadarak hangosan pereltek velem, miért nem maradok inkább a házban, miért zavarom a táplálkozásukat, de aztán lassan megbékéltek a dologgal. Nagyon változékony volt az időjárás, borult és napos időszakok váltogatták egymást, így például megfigyelhettem, ahogy a virágok a napsütés hatására kinyitják szirmaikat, majd amikor befelhősödik, összezárják és így tovább. Mivel elég szeles, hűvös idő volt, repülő rovarokkal nem nagyon találkoztam, talajlakó élőlényekkel inkább, mivel kintre vetettem. Sajnos a kedves gilisztákon kívül már elég sok meztelencsiga is ébren van, ugyan nagy kárt nem tudnak okozni egyelőre, mert csak a télről maradt zöldek vannak. Találkoztam még bíboratkával, százlábúakkal, rengeteg pókkal és pár olyan állatkával, amiknek nem tudom a nevét. Új virágok is nyílnak, vagy legalábbis most figyeltem fel rájuk: láttam virágzó tyúkhúrt és kibontotta első szirmait a rovarok miatt meghagyott pak choi-ok egyike.

Virágzó pitypang.
Virágzó pak choi.

2020. március 6., péntek

Kertinapló 2020.03.03. - az első palántamagok elvetve


Megtörtént az első benti magvetés vagyis indul a palántaszezon. Próbálom tartani magam az idénre kitalált ültetési rendemhez, de ez persze már most nem igaz, mert a zellert már korábban el szerettem volna vetni. A tavalyi tapasztalatom az, hogy az ilyen csúszással, átalakítással az égvilágon nincs semmi gond, a tervek mindig csak iránymutatónak vannak, aztán sikerül minden, ahogyan. 51 cellás tálcákba kerültek keresztesvirágúak (karalábé, fodros és fekete tépőkel, fejes káposzta, lila káposzta, pak choi, brokkoli, mizuna, rukkola), ezek egy része tartalék, ha a szabadföldbe vetettek esetleg elfagynának. Ugyanilyen tálcába kerültek céklák, mángoldok és kínai kel néhány salátafélével. Sajnos itt át is hágtam a saját magamnak adott jótanácsomat idénre, miszerint hasonló csírázási idejű növényeket érdemes egy tálcába pakolni. Lehet, hogy kisebb tálcák jobbak lennének, mert ugyan elég helytakarékosak és mégis tágasak az 51-esek, rokon fajtákból nem mindig telnek meg. A paprikáknál szerencsére nem volt ilyen gond, ott simán teli lett egy tálca a különböző fajtákkal. Az idei palántaföldet nem nagyon gondoltam túl, sima kerti föld, komposzttal keverve. Tavaly ki akartam próbálni mindenféle csoda talaj adalékot, így van még egy fél kókuszrost tömböm és perlitem is, ha pedig van, használom is, amíg el nem fogy. Többször valószínűleg nem fogok venni, inkább jobban lerostálom a komposztot és abból adok többet a keverékhez, sok jó példát láttam erre a fészbúkon mostanában. Kisebb tálcákba kerültek a zeller és kerti laboda magok szórva, ugyanígy cserepekbe a kakukkfű és majoranna magok, bár ezekből az elsők simán átteleltek a kertben, a másodikak pedig túléltek egy páran bent. De ettől még nem árt az utánpótlás. A padlizsánokat is elvetettem, ezeket külön-külön kisebb cserepekbe.

Végezetül feleségemmel áttettük az üvegdobozt a veteményesből a nyári helyére a ház mögé. Itt látja el palántanevelő hidegágyként további feladatát, a keresztesek, a bent teleltetett fűszerek és a többi hidegtűrő mag ki is költözött. A paprikák és a padlizsának maradtak benn, radiátor felett a jó melegben.

Kelésre fel!
Az üvegdoboz mínusz 1-2 fokig fagymentes.

2020. március 2., hétfő

Kertinapló 2020.02.27-29. - vetések, virágok

A kertben már színesednek, duzzadnak a rügyek, sőt egyes növényeknél már előtörtek a friss hajtások is. Vannak virágaink is, és már most bukni látszom azt az elhatározásomat, hogy megpróbálom számba venni, mikor mi virágzik a kertben. Január utolsó hetében jelentek meg az első hóvirágok, kb. egy hét múlva már kezdtek virágozni. Nagyjából velük egy időben jöttek az első pitypangok is. Ezután láttam az utcánkban egy kisméretű cserjén kis sárga virágokat. Nem ismertem fel, így jöhetett egy kis kutatómunka. Végül kiderítettem, hogy a téli jázminról van szó, amit jövőre, vagy akár vegetatívan szaporítva már idén igyekszem beszerezni. Ez a növény úgy február közepén már javában virágzott. Körülbelül egy hete kezdtek nyílni a törpe nőszirmok a kertben, illetve bukkantak fel az első százszorszépek. Ma már láttam virágzó krókuszokat is, illetve kis kék virágú valamit, amiről még ki kell derítenem, hogy micsoda. Mindenesetre igyekszem folytatni a feljegyzéseket, szeretnék év végére összeállítani egy listát a nálunk honos vagy meghonosítható virágokról.

törpe nőszirmok