2023. július 23., vasárnap

Szépségek Pusztaszabolcs kertjeiben

Idén megkértek, hogy vegyek részt a legszebb konyhakertek verseny helyi fordulójának zsűrizésében. Megtisztelő feladat, és bevallom, sem a felkéréskor, sem most nem érzem alkalmasnak vagy képesnek magam arra, hogy településünk lakóinak kertben tett erőfeszítéseit értékeljem, rangsoroljam. Sokkal inkább azért fogadtam el a feladatot, mert így lehetőségem volt megismerkedni olyanokkal, akik igyekeznek családjuk asztalára saját terményt tenni és ehhez nem sajnálják a befektetett munkát.

Úgy gondolom, bárhogy is sikerül a vetemény, a belefektetett energia már önmagában is értékteremtés és emellett komoly hagyományőrzés is. Ha pedig nyitott szemmel járunk, minden kertben megláthatjuk a csodát. Lehet, hogy nem sikerül a káposzta, vagy hamar lebetegszik az uborka, a kertész ember meglátja a lehetőséget a helyzet orvoslására vagy az újrapróbálkozásra, emellett pedig tiszta szívből tud örülni annak, ami jól sikerül és a szépségnek, ami a keze munkájának eredménye. Ebből a szépségből szeretnék most egy kis ízelítőt adni településünk lakóinak, akik nem tudtak velünk ellátogatni ezekbe a csodálatos kertekbe.

A képek 06.14.-07.17. között készültek.

A málna elő fog még kerülni. Sokan szeretik és termesztik ezt a hasznos gyümölcsöt, és idén a nyáron (is) termő fajták elég csapadékot is kaptak a szép terméshez.

Hagymalégy és meztelencsiga ide vagy oda, ezek a saláták és hagymák gyönyörűek!

Szép körtetermés várható.

Láthatólag jól érzi magát a komposztban.

Méretes uborkalevelek.

2023. február 17., péntek

Kerti számadás 2022-ről

2022 a gyümölcstermők éve volt. Emellett a jól időzített másodvetések éve, de erről sajnos lemaradtunk, aminek az volt az alapvető oka, hogy előzőleg elhatároztam, ebben az évben nem fogok veteményezni, hanem minden szabad energiámat a kert művelési körülményeinek fejlesztésére fogom fordítani. Egyáltalán nem palántáztam (na jó, egy icipicit) és amit nem bírtam megállni és vetettem, azt csak szabadföldbe. A meglepő dolog (bár a vége felé már egyáltalán nem éreztem meglepőnek), hogy töredékét sem sikerült elvégeznem a megtervezett teendőknek. Ennek elsődleges oka volt, hogy nagyon sok időmet vitte el a pénzkereső tevékenység, a hangszerek javítása. Ezzel nincs mit tenni, a meglepő inkább az volt, hogy nem szabadult fel plusz idő azáltal, hogy elhagytam a palántázást. Egy picit jobban figyeltem a fásszárúakra és évelőkre, ez igaz, de nem olyan mértékben, ami indokolná, hogy nem spóroltam szinte semmi időt. A kertet így is úgy is be kellett ültetni valamivel, hogy ne pionír gazok vegyék át az uralmat, erre szolgált a szabadföldbe vetés, ami egyébként hozott némi eredményt is annak ellenére, hogy nem törekedtem semminek az életben-tartására. Ha úgy alakult, hogy épp tudtam szánni rá időt, locsoltam néhányszor, de nem próbáltam rendszert csinálni belőle, inkább csak lefölöztem a tartályokat, hogy ne menjen veszendőbe a túlcsorduló esővíz. Egy szó mint száz, a kerti fejlesztésekből nem nagyon lett semmi, de elment az év. Többször nem próbálkozom ilyen jellegű átszervezéssel, hanem inkább csak próbálok minél több mindent bepréselni egy napba, ahogy amúgy lenni szokott.



Késői laska (Pleurotus ostreatus)

2022-ben saját mérésem szerint 498 mm csapadék hullott, ami több, mint az előző évben, de így is iszonyatosan kevés. Az ország legszárazabb részein (Alföld egyes területei) írják átlagnak az 5-600 mm csapadékot. Mi még szerencsések vagyunk, mert az Alföldön tényleg sokkal rosszabb a helyzet, de 500 mm nagyon kevés. Mi négy, talán öt köbméter vizet tudunk jelenleg raktározni, ebből körülbelül 5-600 l az, amit télen is benne merek hagyni a hordóban, mert olyan típusú az edény, az IBC-k épségét nem merem kockáztatni. Továbbra sincs föld alatti épített ciszternánk, ahol nagyobb mennyiségű csapadékot tudnék télen tározni, nem találok rá szakembert, de amint találok, mindenképpen csináltatok. Házunk 110 négyzetméternyi tetőfelületéről még az ez évi 500 mm is 55 köbméter vizet jelent. Épp most számoltam ki, hogy 2022 december közepétől nagyjából január végéig (szóval masszívan fagyveszélyes időszakban) lehullott 165 mm eső, a tavalyi teljes éves mennyiség 35%-a, majdnem 20 köbméter! Ez egyszerre őrjítő és kétségbeejtő, mert ha van egy ciszternám, egész évre betárazhatok vele. Kerti tóból nincs esélyem ekkorára a telkünk mérete miatt, de mivel azt legalább én is meg tudom csinálni, ez egy fontos fókusz marad az idei évre is.

2023. február 16., csütörtök

Kerti számadás 2021-ről

Tavaly elmaradt az előző év összegzése, és ez nagyon zavar, úgyhogy mielőtt 2022-t próbálnám lezárni, megpróbálkozom 2021-et átgondolni. Szerencsére az ehhez szükséges jegyzeteim elkészültek időben, csak a blogbejegyzés megírása maradt el. 2021 nagyon kettős év volt, sok jó étel termett a kertben, de folyamatosan éreztem, hogy komoly fejlesztéseket kell megvalósítanom ahhoz, hogy a kertbe fektetett energia tényleg gyarapodni tudjon a növényekben, és ne mindig azt érezzem, hogy ha ezt vagy azt még tudnám biztosítani a kert lakóinak, akkor valóban kicsattannának az egészségtől, és nem csak éppenhogy eljutnának a terméshozásig. Mondom ezt úgy, hogy a zöldség befőzéseken kívül csak nagyon kevés terményt kellett boltban vásárolnunk (főleg krumplit, hagymát és gyökérzöldséget), a friss fogyasztásunkra megvolt minden, és még télire is sikerült belőlük elrakni, viszont voltak esetek, amikor némi kreativitásra, kompromisszumra volt szükség, hogy a reteknek a levelét és becőjét együk, ne a gumóját, vagy hogy a mizunának a lepusztított levelei helyett a virágai is nagyon finomak. Egy mondat erejéig az idejutásról: 2016-ban költöztünk ide Pusztaszabolcsra, 1000 m2-es a telek, aminek durván a negyedén-harmadán termelünk valamilyen egynyári kultúrát, az évelőkkel pedig igyekszünk a maradékból minél többet lefedni. A kertet nagyon pionír állapotban kaptuk, hátul főleg a tarackbúza és pitypang dominált egy-két fűféle mellett, aszat és szulák körítéssel, néhol egy kis árvacsalánnal.

Egy kora tavaszi szüret
 
szeptemberi kép

A 2021-es év fő elhatározása az volt, hogy 2022-ben nem fogok veteményezni, és az összes energiámat a veteményes jó működéséhez szükséges fejlesztésekre fogom fordítani. Nem akarom előre lelőni a poént, de ez persze nem jött össze. A kerttel kapcsolatos problémáim nem túl meglepő módon a víz körül forogtak, és ha röviden össze kéne foglalnom, hogy mi történt 2021-ben, az úgy szólna, hogy próbálok annyi időt tölteni a kézi locsolással, hogy legalább életben maradjanak a növények. A saját (természetesen nem 100%-ig mérvadó) mérésem szerint 2021-ben nálunk 468,5 mm csapadék hullott, ami így utólag tekintve még a 2022-ben lehullottnál is kevesebb volt. Az pedig remélem már senkit nem ér meglepetésként, hogy ez a kevés csapadék is igen szélsőséges eloszlásban hullott.

az egyik kedvenc képem