Kezdődik a madáretetés

Ugyan fagyokat még mindig alig láttunk, éhes madarakat annál inkább. Van egy etető, amit még a házunk előző tulajdonosa felejtett itt, azóta is ott lóg a fán némi megerősítés után. Az utóbbi hetekben azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban jön erre valamilyen kisebb madár, elsősorban cinegék, és keresgél az etetőben, vagy a földön. Nem szeretem elsietni az etetés megkezdését, így még vártam egy-két deres reggelt, mire újból kihelyeztem a téli etetőket is. Ha valakit érdekel egy jó összefoglalás a téli madáretetésről, akkor itt keresgéljen, én is sokmindent tőlük vettem alapul. Összesen négy etetőt teszünk ki, ebből egy az első képen jobb oldalon látható fa tákolmány, egy saját készítésű önadagolós, és kettő raschel háló zsák (ismertebb nevén krumpliszsák) különböző helyeken a kertben.

Előtérben az itató, de ez még tavalyi kép.

A háromfajta etető különböző lehetőségeket rejt, de igazából mondhatnám azt is, hogy négyféle, mert a talajszintre hullott magok is külön kategóriát képviselnek.

A fa etetőbe olyan nagyobb csemegéket szórok ki, amik a többi fajtában nem férnének el, pl. megtört diót, mogyorót, kukoricát. Ezt az etetőt szinte minden faj előszeretettel látogatja, de csak a merészebbek ugrálnak be egészen a belsejébe. Pár naponta, amikor nagyjából kifogyott, a maradékot le szoktam szórni a földre, és újratöltöm pár marékkal.

Az önadagolós etető a szennyvízcső-szerelés és a műanyaghulladék újrahasznosítás szerelemgyermeke. Összetevői egy 110-es pvc cső, hozzá való kupak, egy pet palack, és mascarponés doboz, egy edényalátét, némi drót, csavarok és egy kis szilikon a ragasztáshoz. A végleges verzió kikísérletezése eltartott egy darabig, mivel nem mindegy a pet palack szájmérete, az alsó tálcától való távolsága és az alsó tálca mérete sem. A csíkos műanyaggallér megakadályozza, hogy elázzon az eleség, de a tálka természetesen rendelkezik vízelvezető nyílásokkal. Érdemes a pet palack száját kicsit visszavágni, hogy nagyobb legyen a nyílás, így sokkal kevésbé fog elakadni a mag. A száj kicsivel a tálka felső pereme alá lóg nálam, így nem folyik túl az eleség. Eleinte nagyobb tálcával (egy cserépalátéttel) szereltem fel az etetőt, de nem vált be, mert nagyon gyorsan kiszórták a magokat belőle. Ebbe a kisebb tálkába nem tudnak beleülni, így egyrészt kevesebbet túrnak ki belőle, másrészt több madár fér hozzá (erre még később visszatérek).

Az önadagolós etető első verziója. Túl nagy volt a tálca, volt, hogy egy-egy rámenősebb madárka hosszú időre lefoglalta magának. A palack szája is túl kicsi volt, sokszor elakadt a mag.

Az önadagolós etető új kivitele, így már nagyon megbízhatóan működik, és több hétre elegendő eleséget lehet bele rakni.

Működés közben. Így már nem férnek bele a tálcába a madarak.

A raschel háló etetőként való alkalmazását szüleimnél láttam először, de tudom, hogy másoknál is előfordul. Tudom, hogy sokan rossz ötletnek tartják, mondván beleakadhat a madár lába, ugyanakkor egész gyerekkorom alatt, és amióta felnőtt fejjel etetem a madarakat, egyetlen egyszer sem fordult elő ilyesmi. Felénk ügyesek a madarak. Valahogy a műanyag fonat pont olyan osztású, hogy a napraforgó benne marad, de mégis nagyon könnyen kiszedhető. Egy 20 centis drótdarabbal könnyen átköthető a szája, egyúttal ezzel fel is lehet akasztani. Egy idő után a napsütéstől elöregszik az anyag, ha ennek a jeleit látjuk, érdemes lecserélni, mielőtt elkezdene szétporlani. Ezt az etetőt csak bizonyos madarak használják, nevezetesen főként cinegék. Direkt nekik teszem ki, ráadásul kettőt belőle, a másik a kertben hátrébb van.

Végül a negyedik etetőnk a többi etető alatt található földterület. Minden etetőből szóródik ki mag, és vannak olyan madarak, akik sokkal jobban szeretnek a földön keresgélni, mint etetőre szállni.

Raschel hálók megtömve.

Eleségnek legnagyobbrészt napraforgómagot használunk, aminek a döntő többségét gazdaboltban, vagy a helyi TSZ utódszervezeténél vesszük. Mi is termelünk valamennyi szotyit, de ez édeskevés egy tél kihúzásához. Viszont érdekes módon a napraforgót nem nagyon kell ültetnem, az etetőből kiszóródott magok, illetve a tavalyi elhullott napraforgómagok elég sok új növényt eredményeznek a következő szezonban. Idén nem jó fajtájú kukoricát vetettem, így ennek a többsége is madáreleségként végzi. Ezt egyébként a kisebb testű fajok nem fogyasztják, de úgy láttam, a balkáni gerlék szeretik. Szoktam néha kölest is kitenni, ha találok olcsón, ezt is viszontláttam nyáron növény formájában az etetők alatt. Almát és szalonnát nem nagyon szoktam kirakni, mert eddig nem volt sikere, időről-időre próbát teszek, hátha van, aki szereti. Viszont ami egy nagyon fontos saját termésű kiegészítő, az a dió. A madarak imádják. Elég bőséges termésünk szokott lenni három fáról, és a teljesen vegyszermentes bánásmódnak "köszönhetően" egy jó részük kukacos. Én minden termést összeszedek. A diókat törés előtt át szoktam válogatni, és ami nem olyan szép, azt eleve külön teszem. A törés során is sok dióról kiderül, hogy satnya vagy kukacos, ezek is külön kerülnek a begyújtáshoz használt héjmaradványoktól és az értékes béltől. A csúnya diókat az etető újratöltésekor egy téglával annyira megtöröm, hogy hozzá lehessen férni a belsejéhez, így kerül a fa etetőbe. Nagy örömmel fogyasztják madaraink.

Idei saját napraforgófejek

A fa etetőbe kerülő keverék: tört dió, kukorica, napraforgófej maradványok magokkal.

Végezetül írnék kicsit a vendégeinkről. Sajnos róluk nem sok képet tudok mutatni, mert az ablak, amin keresztül láthatóak elég homályos képet ad, de lehet, hogy a fényképezőgép nem elég jó. Ettől függetlenül számunkra nagy öröm őket nézni. A teljesség igénye nélkül egy kis bemutató:

Verebek: a pórnép. Sokan laknak a tetőnkben, így mindig helyben vannak, elsősorban a talajszinten keresgélnek, de az önadagolós etetőt is szívesen használják. Főleg miattuk kellett kisebbre cserélni a tálkát. Szemtanúja voltam számtalanszor, hogy a tálcába ülő veréb a farkával a rokonok számára hatalmas mennyiségű magot kotor ki a földre, amiből csipegetnek, de egy jó része azért feleslegbe ment.

Cinegék: szenes és kékfejűek egyaránt megfordulnak nálunk, a szezon elején főleg őket látom.  Ritkábban barátcinegék is előfordulnak. Elég félénkek, így nagy tömeg esetén háttérbe szorulnak, nekik jelent könnyebbséget a raschel hálós etető, rajtuk kívül csak kisebb fajok látogatják. Összességében nekik az is a kedvenc etetőjük, ha választani lehet, akkor is arra mennek, de az is igaz, hogy ők szeretik legjobban a tört diót is.

Tengelicek: egyik kedvenceim, ami persze igazságtalan, mert a többieket ugyananyira kedvelem, de nagyon szeretem a különleges kinézetüket. Ők a maffia. Általában csapatosan érkeznek, elfoglalják a terepet, és uralkodnak. Szezon vége felé állandó vendégek, nehéz nem rájuk figyelni, ha itt vannak. Az önadagolós etetőt használják főleg, ha lehetne biztosan kisajátítanák, ahogy tették is régebben.

Zöldikék: ha a tengelicek a zsák, ők a foltja. Valamiért nagyon jól kijönnek, és van, hogy a számuk sem kevesebb.

a szomszéd macskája nem is mer errejönni

Őrszem (ezt persze valószínűleg csak beleképzelem)

Rozsdafarkúak: egy pár lakik nálunk, vagy valahol a közelben. Csodálatos madárkák, nagy számban sosem láttam őket, nagyon szeretem a cserregő hangjukat is.

Vörösbegyek: ritka vendégek, örömmel látjuk őket, de egyszerre többet még nem láttunk belőlük.

Balkáni gerle: a szomszéd ecetfáján fészkel egy pár, ők napközben gyakorlatilag nálunk laknak (nincs kutya vagy macska). Egész évben vendégeink, ők fogyasztják a kukoricát.

Fakopáncsok: dió- és akácfáinkon gyakran akár három-négyen is megjelennek egyszerre, de láttam már, hogy a fa etetőben a diókat is átnézegetik, nem tudom, hogy maga a mag érdekli-e őket, vagy inkább a bennük rejtőző kártevők.

Rigók: szintén egész évben látom őket, főleg a feketerigókat. Egy-két pár jár hozzánk rendszeresen, a frissen komposzttal, majd fűnyesedékkel letakart ágyások nagy széttúrói. Persze ha ennyire védem csak a terített asztalt, akkor magamra vessek. Nem tudom, mennyire fogyasztják a magokat, az etetőkön még nem láttam őket, ugyanakkor sok időt töltenek a közelben a földön télen is. Télen láttam már sárgarigót is.

Persze biztosan vannak olyan fajok, akiket most kifelejtettem, vagy nem is tudok még azonosítani.

Viszont van még egy fontos dolog, amiről nem ejtettem szót, és talán még fontosabb, mint az etető. Az itató, illetve itatás. Jó lenne, ha lenne a kertben valamilyen vízfelület, de jelen pillanatban nem ez a helyzet. Addig is, amíg sikerül létrehozni egy tavat, madáritatókat helyeztem ki, kettőt így, póznára állítva, egyet pedig a földre helyezve, nem feltétlenül csak madaraknak. Mindhárom itató nagyobb cserépalátét, ami elég sekély, és van benne egy nehezék, hogy ne borulhasson föl a szél miatt. Az itatás elég sok odafigyelést igényel, ugyanis nyáron nagyon gyorsan ki tud száradni, télen pedig óhatatlanul befagy. Mindkettőre a rendszeres utántöltés ad némi megoldást, de persze lehetne ezt jobban is csinálni, nekem még nincs ajánlható módszerem erre. Egyszerűen minden reggel újratöltöm őket, illetve napközben, ha észreveszem, hogy kiszáradt, vagy befagyott. Az itató nyáron is vonzza a madarakat, és nem csak ivás miatt, a fürdés legalább olyan fontos nekik. Ez persze sokszor az itató gyors kiszáradását okozza, de hihetetlen látvány, ahogy élvezik a medence nyújtotta lehetőségeket. Aki teheti, mindenképp helyezzen ki itatókat.