2020. június 25., csütörtök

Kertinapló 2020.06.24-25. - Fokhagyma


2020.06.24. Ma felszedtem az őszi fokhagymát, mert péntekre esőt mondanak és a legutóbbi hosszú, csapadékos idő miatt felerősödött a rozsdásodás. Már így is száradtak le a levelek, de örülök, hogy még tudtak egy kicsit hízni így június közepén. Nagyon elégedett vagyok a terméssel, mert méretre ugyan elég vegyes lett a csapat, ránézésre bőven elég lesz a családnak. Szerencsére a tavaszi fokhagyma nem sínylette meg a sok esőt. Kicsit az a benyomásom mostanában, hogy ha egy növény befejezte életciklusát, és igazából már csak azért áll lábon, hogy a magjai megszáradjanak és szétszóródhassanak, akkor megadja magát a kártevőknek. Ez a fajta fokhagyma ugyan nem magra gyúr, de beérlelte a gerezdeket a föld alatt, és ahogy elkezdtek leszáradni a levelek, a rozsda is fellépett. Ezzel szemben a tavaszi fokhagyma, ami még javában növekszik, ellenáll a gombás megbetegedésnek az eső ellenére, mert még véghez kell vinnie a feladatát.

A kedvenc egyedeim

2020. június 24., szerda

Mi van a veteményesben?

Újabb körkép a kertünkből.

Idén késésben vagyunk tavalyhoz képest, de a hűvös idő ellenére szépen fejlődik minden.

2020. június 22., hétfő

Kertinapló 2020.06.22. - Kézben tartani a növekedést

Nagyon szépen érnek a bogyósok a kertben, úgyhogy folyamatos a ribizli és málna szüret. A faepret is szedjük még, illetve pár napon belül le lehet szüretelni a meggy derékhadát is. A cseresznye és a földieper most búcsúzott idénre az utolsó szemekkel.

Sárga málna, nem tudom milyen fajta, de nagy kedvenc.

2020. június 19., péntek

Kertinapló 2020.06.16-19. - sok-sok gyümölcs


2020.06.16. Ma kiültettem az utolsó várakozó palántákat is, nevezetesen néhány vertus késői kelkáposztát és a mexikói egérdinnyéket. Már eléggé kinőtték a palántázó tálcát, de sajnos ez van, előbb nem jutottam hozzájuk. Az egérdinnyékből 11 tő lett, az I/1. ágyás bal szélére kerültek a nem túl fényesen teljesítő lencse mellé. Itt van az az almafa is, amelyiknek valószínűleg ez az utolsó éve, mivel már csak körömnyi leveleket tudott hozni. Kivágni még nem akarom, mert egyelőre nincs a helyére más, most azt találtam ki, hogy felfuttatom rá az egérdinnyéket, így kordonként még jó hasznát vehetjük. Leszúrtam cövekeket a palánták mellé és egy spárgát rákötöttem az almafa ágaira, ezeken fogom felvezetni az egérdinnyét. A maradék négy, ami nem fért oda, olasznád karókra lesz futtatva.

Elől a bambuszos tám, hátrébb az almafa ágaira hurkolt spárgák lesznek az egérdinnyék mászókái.

2020. június 14., vasárnap

Kertinapló 2020.06.13-14. - lugas


2020.06.13. Ma nekiálltam a gazolásnak, szedegetem fel az aszatot meg a szulákot. A gyökerével nem szórakozok, csak letépem a föld fölötti részt, meg ha kijön valamennyi a földből, akkor azzal együtt. Ez igazából nem öli meg, csak gyengítésre jó, a veteményesben már nem nagyon maradt szulák ezen módszer és a folyamatos takarás miatt, most a sok frissen takart részen nyilván szépen el tudott terjeszkedni a szulák, mint kb. az egyetlen növény, ami szinte bármilyen vastag takaráson át tud törni (ami valahol egy fantasztikus képesség).

termés
Egy kis vacsora hozzávaló

2020. június 11., csütörtök

Kertinapló 2020.06.07-10. - nyári virágok, rózsaszemzés


2020.06.07. Ma egy könnyed nap volt. Befőztünk 12,5 l bodzaszörpöt (a tegnapi 180 virágzatból), szétültettem a zöld bazsalikom magoncokat, mert a kis cserépben már nagyon szűken voltak, kiültettem a 27 kelbimbó palántát a III/3. ágyásba a madársaláták helyére, illetve kikerült még néhány vertus kelkáposzta is a III/1. ágyás bal szélére. Ezen kívül pedig ettünk epret, faepret, borsót, becőkét, ami épp eszünkbe jutott.

2020.06.10. A kertre már igencsak ráférne egy gazolás, nem kifejezetten a veteményesre, hanem inkább a takart területekre, ahol kezd virágozni a szulák. Erre még sajnos nem jutott időm, plusz alkalmanként pánikszerűen kacsolgatom a paradicsomokat, amik most aztán már nem tétováznak.

Szépséges rózsáink egyike.

2020. június 6., szombat

Kertinapló 2020.05.29-06.06. - érés, virágzás


Megint két hétig csak címszavakban írtam feljegyzéseket, így elöljáróban írnék néhány mondatot, milyen most a kert. A megélhetési munkák és a kerti fenntartás egyszerűen nem hagyott időt a feljegyzésekre, képeket is csak az utóbbi pár napban tudtam csinálni. Pedig lenne miről írni.

Csodálatosan kezd kialakulni az egyensúly a kertben, amit az utóbbi évek célirányos tevékenykedése tesz lehetővé. Egy nagyon fontos dolgot szeretnék viszont leszögezni, amit elég általános érvényűnek tartok, bár elsősorban a saját kertünk művelésénél igyekszem rá figyelni. Az egyensúly amit említettem, az emberrel, a kert gazdájával, művelőjével együtt értendő. Ha magamat kivonom a képletből, kialakul ugyan egyensúly, de az nem olyan lesz, ami nekem megfelel. Fontos észben tartani, hogy a kert az emberi élettér része, az a célja, hogy ellásson minket élelemmel, esetleg a lelki stabilitásunkat elősegítse. Egy magára hagyott kertben az egyensúly nem fog számottevő, könnyen begyűjthető felesleges terménnyel kínálni, mivel a természetben az energia felhasználódik. Ha gyümölcs terem, lesz, ami elfogyasztja. Ha mi szeretnénk elfogyasztani a gyümölcsöt, valamilyen módon gátat kell szabnunk a többi fogyasztónak, vagy fel kell annyira növelnünk a termést, hogy mindenki jóllakjon. Mindkettő emberi beavatkozást igényel és lehet jól és rosszul is csinálni. Egy embernek megfelelő kerti egyensúly beállítása szerintem úgy működik, hogy tudom, mik azok a feladatok, amelyeket el kell végeznem, ha ezeket elhanyagolom, a rendszerben felborulhatnak a dolgok.

tökmagoncok