Gombaoltás 2025

 

Az oltóanyag és az előkészített darálék első rétegei kartonpapíron

Ez a második alkalom, hogy gombaoltással próbálkozunk. Jó pár évvel ezelőtt oltottam kései laskát és shiitakét fűzfa rönkökbe, az előbbiből évekig volt kisebb mennyiségű gomba, az utóbbiból összesen néhány termőtestet sikerült gyűjteni. Mostanra az összes nagyjából kimerült. Mivel ki kellett vágnom egy viszonylag nagy eperfát a kertben (lásd tegnapi bejegyzés), illetve volt pár meggy és bodza rönköm egy szomszédtól, ezért gondoltam, újból teszek próbát, hátha most sikerül kicsit jobban csinálni. Hozzátenném, hogy ha most sem jön össze igazán jól, akkor fel fogok hagyni a próbálkozással, mert sajnos azt tapasztalom, hogy a mi növénytermesztésünkhöz képest elég nagy műanyagterheléssel jár a gombatermesztés, és ha nem működik igazán jól, akkor ezt nem tudom magamnak legitimálni. De azért most már nem első alkalommal próbálkozok, vannak tapasztalataim a termőhelyünkkel is, úgyhogy optimista vagyok.

Az oltóanyagot Axis Fungitól vettem, jó szívvel ajánlom másnak is. Megint kétfajta gombával próbálkozom, a jól bevált kései laskával (Pleurotus ostreatus) és a számomra már régóta bakancslistás óriás harmatgombával (Stropharia rugosoannulata).

Stropharia rugosoannulata micélium gabonaszemen

Az utóbbival kezdem:
Azért szerettem volna kipróbálni a harmatgombát, mert az USÁban ennek van olyan híre, hogy akár különösebb tutujgatás nélkül magától is el tud terjedni, ha jól érzi magát. Vannak kétségeim, de úgy éreztem, egy esélyt adnom kell neki, mert amúgy a sokféle fás takaróanyag miatt szeretnek a gombák nálunk. Gabona szubsztrátos szemcsírát kértem, ezt kevertem be vegyes ágdarálékba. Az ágdarálékot előtte több, mint egy hétig egy bontott kádban vízbe áztattam úgy, hogy a darálék teljesen a víz felszíne alatt legyen (kőlapokkal leszorítottam). Utána egy betonplaccon kiterítettem vékonyan az anyagot pár napra, hogy ki tudjon száradni. Ezzel az volt a célom, hogy energiatakarékosan megússzam a sterilizálást. Az elmélet szerint először az anaerob körülményeknek köszönhetően elpusztulnak az aerob életformák, majd ugyanez fordítva száradáskor, az anyag pedig végeredményben oltásra alkalmas, viszonylag gombafertőzésmentes anyag. Úgy rétegeztem a darálékot és a csírát, mint a lazannyát, egy gereblyével mindig kicsit be is kevertem a csírát. Kislányom segített. A végén letakartuk kartonnal, és azóta is igyekszünk nedvesen tartani. Félárnyékos helyen van.

A segítségem

A darálék rétegek közé megy az oltócsíra

A kész kupacot egy réteg kartonnal fedtem, erről sajnos nincs képem.

A kései laskából is szemcsírát kértem, sajnos az oltott tiplik nekem semmit nem teremtek a régebbi próbálkozásnál, úgyhogy inkább maradtam a gabonánál. Ahogy írtam, a laska termett nekünk egész vállalhatóan, de voltak buktatók: az első, hogy a furatokba oltott rönköket nem tettem zárt helyre, amíg átszövődtek. Ennek az volt az eredménye, hogy az egerek szépen feltörték a viaszpecséteket és kirágcsálták a finom gombás gabonát. Na, ezt most szerettem volna elkerülni. A másik, hogy a kint hagyott rönkök valószínűleg túlságosan kiszáradtak, így nem is jutottak el a termőtestekig. Ami jól működött régen, az a totem módszer volt, ahol rövidebb rönkdarabok közé szórtam a szemcsírát, egymásra állítottam őket és az egészet elástam fél évre. Most a két módszert vegyítettem, hosszabb rönköket oltottam furatokba (ez gazdaságosabbnak tűnik oltóanyag szempontból), de elástam a rönköket, hogy ne férjenek hozzá az egerek, és ne száradjanak ki. Egy fél méter mély gödröt ástam a fatároló bodega mögé, ebbe fektettem a beoltott rönköket. Kb. 80-90 cm hosszúságúak lettek, 16 mm-es furatokba oltottam a csírát, majd leviaszoltam a furatot gyertyaviasszal. A rönkök közé szórtam eperfa ágdarálékot (ezt korábban kiszárítottam, és most frissen beáztattam) és némi szemcsírát. A kupacot, ami kicsivel ért a talajszint fölé, betakartam egy ócska, használt geotextil szerű fonott fóliával (ezen elvileg átjut a pára, víz), majd ezt vékonyan leszórtam földdel úgy, hogy sehol ne látsszon ki a nejlon. Csak egy réteg maga a fólia. Az eperfa földben maradt tönkjét is beoltottam, vágtam a rönk fölötte lévő részéből egy kb. 20 cm hosszú darabot, majd mindkettőnek a belső oldalára fúrtam három oltófuratot. Ezeket megtöltöttem szemcsírával, de nem viaszoltam le, mert a két rönk közé szórtam kb. 1 cm vastagon szemcsírát és így tettem össze őket. Néhány szöggel megakadályoztam, hogy csúszkáljon a felső rész. Az egészet körbetekertem olyan fóliával, amivel a dobozokat szokták néhol, ez is használt fólia. Picit meglyuggattam a fóliát, hogy kapjon levegőt. Az egészre szórtam  ágdarálékot, hogy ne süsse a nap és a rágcsálók ne férjenek hozzá. Próbából egy eperfa, és egy-egy fél meggy és bodza rönköt a saját építésű vermünkbe helyeztem el oltás után, mert ott egyébként a szürkéslila pereszke magától nő a sötétben a téglafalból, szóval lehet, hogy ez lesz a legjobb hely a gombáknak.

Feldarabolt és furatolt rönkök.

Felmelegített viasz a furatok lezárásához.

A régebben már bevált tipli+tölcsér töltőmódszer

A furat teli oltóanyaggal

Viasszal lezárva a kiszáradás ellen

Rönkök beoltva, földbe kerülés előtt

Egy gödörbe kerültek a kert egyik legnedvesebb helyén.

Kaptak némi száraz, frissen áztatott eperfa darálékot, ami kitölti a hézagokat.

Kiszáradást csökkentő fólia takarás.

Föld takarás

A földben maradt tönköt is beoltottam, kár lett volna kihagyni, mivel itt az egész gyökérzet rendelkezésére áll a gombának.

A fentebb leírt módon beoltott tönköt körbetekertem fóliával, amit meglyuggattam, és vastagon letakartam egy kupac ágdarálékkal.

Hát ennyi az újabb gombakalandunk, kívánjatok sok sikert a micéliumoknak a terjeszkedéshez!

Kivágtam egy nagyobb fát

A néhai eperfa

Egy nehéz bejegyzés következik. Arról szól, hogy kivágtam egy nagy fát a kertből. Úgy gondolom, szükséges döntés volt, de ettől még nem lett könnyebb, mert egyébként szerettem ezt a fát.

A kertünknek nagyjából a közepén állt egy eperfa, amit a házunkkal együtt vásároltunk meg az előző tulajdonostól. A fa ekkor nagyjából 9 éves lehetett. Amikor megérkeztünk, a lombkorona úgy nézett ki, hogy nagyjából 60-70 cm magasan egy pontból ágazott ki körülbelül 6-8 vázág, amik teljesen egyenrangúak voltak. Nem tudom, ez minek volt az eredménye, de akkori kezdetleges metszési ismereteim alapján arra jutottam, hogy ez így nem maradhat és kimetszettem közülük párat, amik a legjobban keresztezték a többieket. Egy másik faj lehet, hogy könnyen ki is heverte volna ezeket a sebzéseket, de a mi eperfánknak még tavalyra sem sikerült körülnőnie a sebeket, és minden tavasszal folyt a nedv. Ettől függetlenül termett minden évben hol többet, hol kevesebbet. '17-ben még tarra is rágták valami szövőlepke hernyók, amik akkoriban minden évben komoly károkat okoztak itt Pusztaszabolcson. Nagyjából '22 körül vettem észre, hogy komolyan gyengül a fa szervezete, a koronának fiatal részei több helyen leszáradtak.

A fa egészségi állapotától teljesen független tényező, hogy a kert közepére ültetett eperfa nyáron a veteményes környező (értsd. kb. 3-4 méteren belüli) zónáit rendesen próbára tette, ugyanis gyökereivel előbb jutott hozzá az egynyáriak öntözésére használt vízhez, így ezeken a részeken aszályos nyarakon (volt ilyen az utóbbi időben?) nem nagyon termett semmi. Ezt egyébként nem úgy kell érteni, hogy a fa közvetlen közelébe ültettem egynyári haszonnövényeket, mert a fa töve körül egy elég változatos cserje és évelő lágyszárú közösséget alakítottam ki a nagyjából 1,5 m sugarú körben, ami egyébként jól működött (azért a múlt idő, mert ezeket a növényeket már a fa kivágása előtt átültettem). Mivel a kertben nincs vizes élőhely, itt az eperfa alatt próbálkoztam egy mini tókával, ami egyébként a szezonok első felében remekül működött, de gyümölcs és avarhulláskor hiába tettem hálót a víz fölé, a szél vagy az állatok mindig bejuttatták a vízbe a szervesanyagot, amitől egyhamar posvány lett belőle, többször kellett újraindítani. Még ez a vizes élőhely, vagyis egy méretesebb tó volt az az érv, ami az eperfa ellen szólt, ugyanis kis kertünkben már sehol máshol nem volt hely, ahol jó helyen lett volna egy ilyen elem, arról nem beszélve, hogy a vízfelület a kert közepén tudná a legjobban kifejteni pozitív hatásait.

Tehát összegezve: a fa egészségi állapota, a veteményessel való összeférhetetlensége és a helyére tervezett tó miatt kellett kivágnom.

Néhány egyéb adalék még a történethez: az eperfa gyümölcsét nagyon kedvelik a madarak (egyébként nyersen mi is), és aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy ne maradjon eperfa nélkül a kert. Eperfánk magjaiból kikelt magoncokból már így is legalább ötöt ajándékoztam vagy adtam el, emellett a kertben is van még négy élő utód, melyek helyben kelt magoncokból fejlődtek. Ezeket nem mind fogom megtartani, de van egy, ami nagyon jó helyen van, valószínűleg ő lesz a végleges, az ő koronáját eleve magasan kezdtem kialakítani, hogy könnyen el tudjunk járni alatta. Külön izgalmas, hogy a magoncok idén virágoznak először, vagyis nem marad faeper gyümölcs nélkül a kert, de ezt nem számoltam ki így előre.

A rönkök, ágak, gallyak sem mennek veszendőbe. A tönkbe és a vastagabb rönkökbe gombát oltottam, az ágak egy része tűzifa lesz, a gallyakat pedig ledaráltam egyrészt gombaeleségnek, másrészt mulcsnak. Érdemes megnézni a képeket, főleg a tönkről készültet. Számomra érdekes volt, hogy 2016-tól kezdve, amikor ideköltöztünk sokkal szélesebbek lettek az évgyűrűk, aminek gondolom, hogy van köze ahhoz, hogy innentől nem egy tarackbúzamező közepén állt a fa. Az évek számozását lehet, hogy eltévesztettem, javítson ki nyugodtan, aki jobban ért hozzá.

A tönk egyelőre a helyén maradt, oda oltottam bele kései laskát.

 

Nem vagyok járatos a dendrokronológiában, így szívesen veszem, ha kijavít valaki, ha nem jól írtam.

A gombaoltásra használható nagyobb rönkök

A tűzifának való vékonyabb anyag

Ezeket már kézi munkával aprítottam

Az egyik madárvetett magonc idei virágzatai

A Tyra nem működött monília ellen, és más fejlemények

Látszik, ahogy próbálkozik a fa, hogy a gyantával megállítsa a fertőzést, de sokszor sikertelenül.

 

 

Idén a második év, hogy elkeseredésemben megpróbáltam valamilyen megoldást találni a kajszi moníliájára. Legalább négy éve viszi el a virágokat fertőző monília a teljes kajszitermésünket, ami azért is különösen bosszantó, mert több év volt, amikor sikerült megúszni a nagyobb fagyokat. És még egy dolog: ha nem lenne egy szép nagy, idős Pannónia kajszi fánk, akkor nem erőlködnék, elengedném a dolgot, van elég más gyümölcs a kertben. Új kajszit nem fogok ültetni az elkövetkezendő pár évben. Utánajárás után a Tyra nevű trichoderma gomba készítményt választottam kipróbálásra, aminek nem az elsődleges alkalmazása a monília elleni használat (talajlakó gombáról lévén szó), de kifejezett ajánlás volt a forgalmazó részéről erre a felhasználásra. Emellett elég szelektív anyag, a leírás szerint csak a vele érintkező gombákra veszélyes. Tavaly egy helyi kertész ismerős adott nekem maradék ilyen anyagot, amit két körben ki is permeteztem kontrollfák hagyásával, és tavaly az volt a tapasztalat, hogy az égvilágon semmilyen különbség nem volt a kezelt és kezeletlen fák között. A sikertelenséget a saját hibámnak tekintettem. Idén nagyon alapos voltam, időben megvásároltam a friss Tyrát, majd a virágzás kezdete előtt, már bimbós állapotban megkezdtem a kajszik permetezését. Összesen négyszer használtam a szert, ahogy az időjárás engedte rügyfakadáskor, teljes virágzásban is finom porlasztással, és csúcsvirágzás után is. A kajszikon idén közel 100%-os lett a monília okozta kár (nem csak az öreg fán, hanem több fiatal, egészséges példányon is). Sajnos egyre agresszívebb a működése is, mert a vesszők is nagyobb szakaszokon elhaltak, nem sikerült elég gyorsan elzárni a növénynek a fertőzött szöveteket. A képek magukért beszélnek. Nem a szert akarom minősíteni, biztos van olyan helyzet vagy hely, ahol jól működik, nekem nem jött be.

 

 

Egy fiatal Pannónia kajszi lemetszett fertőzött ága.

Fiatal Harlayne kajszi. A hajtások tetvesek, ez már másik probléma, a lényeg, hogy fő vázágakon is vannak kopasz szakaszok, vagyis a monília már bekerült a vázágba is, innentől csak terjedni fog, előbb utóbb pedig elfogy az egészséges szállítószövet és elhal az ág. Erről a fáról nem metszettem le a fertőzött ágakat, mert kivághattam volna az egészet (jelezném, a Harlayne egy modern, rezisztens fajta, csak épp nem moníliára, hanem sharkára). A mumifikálódott virágmaradványos gallyakat természetesen le fogom szedni, hogy ne legyen fertőzési gócpont a következő szezonban.

Fiatal Harlayne kajszi koronájának teteje.

 

Tavalyi Pannónia oltványok, nekik még virágzás hiányában kutya bajuk.

A monília témához némi hozzáfűznivaló, ami azért árnyalja (ebben az esetben inkább deríti) a képet. Nem tudom, kinél hogy alakult, de nálunk idén úgy tűnik lesz meggy. Ez nagyjából 2018 óta nem sikerült. Persze nem akarom elkiabálni, de az a helyzet, hogy a meggyeknek és a szilváknak idén sikerült olyan időszakban virágozni (később), amikor a monília valami okból már nem fertőzött. Ahogy írtam, a kajszikon (és egyébként a mandulákon) teljesen tarolt, a meggyeken viszont most idén nem nagyon láttam moníliafertőzött virágot vagy leszáradt hajtást. Kívánom, hogy legyen szép meggy és szilvatermése mindenkinek! Vagy ha ez nem, akkor hajrá bármilyen más gyümölcstermővel, a málna, szeder, szőlő minket még nem hagyott cserben. Ja és a meggyek csak bimbós állapotban kaptak Tyrát, virágzásban nem, mert akkor már láttam, hogy a kajszin semmit nem ért a kezelés.

ismeretlen fajtájú szilva

szép meggytermés ígérkezik

A beporzás hagy némi kívánnivalót maga után, de legalább nagy szemek lesznek.

Kerti számadás 2024-ről

Idénre nincs nagyon mélyenszántó gondolatom bevezetésnek. Akit ilyesmi érdekel, az nézze meg a tavalyi összefoglalót, annak az előszavával most is elégedett vagyok. Vicces, hogy körülbelül arról is akartam most írni, amiről előző évben, nevezetesen, hogy a kert egy következő „szukcessziós” fázisba lépett. Erről még azért fogok kicsit elmélkedni. Ami most a tavalyi beszámoló visszaolvasása közben hirtelen szembetűnt, az ez a mondat volt: „ki tudja 2024 nem hoz-e újból komoly aszályokat” És hát, kedves olvasóm, hozott! Ha 2023-ra azt írtam, hogy a legjobb kerti évünk volt eddig, akkor 2024-re a feljegyzéseim olvasgatása és képek nézegetése nélkül csont nélkül vágnám rá, hogy ez volt a legborzasztóbb. Mégsem így áll a dolog, legalábbis visszanézve a hátrahagyott digitális anyagokat, úgy tűnik, közel sem volt olyan rossz, mint néha éreztem. De erről majd mindjárt.

Egy tavaszi szüret

Egy nyári szüret

Szóval „szukcesszió”. Azért így idézőjelben, mert ennek nincs sok köze a természetes átalakuláshoz, sokkal inkább ahhoz az emberi hozzáálláshoz, miszerint a kert az az élőhely, ahol az ember irányítja az eseményeket. Most erről gondoljon bárki bármit, nyilván nem arra gondolok, hogy meg tudjuk mondani, mi teremjen meg mikor, de kétség kívül hatalmunkban áll (sajnos) pl. letérkövezni az egész udvarunkat. Van néhány helyzet a kertünkben, ahol egyszerűen dűlőre jutottak a dolgok, és ha azt szeretném, hogy jobban működjön a rendszer, akkor lépnem kell. Két ilyet emelnék ki, de jóval több eset van. Az egyik a monília és főleg a meggyfák kérdése. Már tavaly írtam, hogy eljutottam odáig, lépnem kell, és 2024-ben a tervezett dolgokat meg is tettem. A menthetetlen fákat körbegyűrűztem, a kevésbé fertőzötteket (a kajszikat is) erősen visszacsonkoltam az egészséges részig, és oltottam monília rezisztens (vagy csak toleráns?) feketicsi meggyeket, amiből kettő meg is eredt, illetve kaptam egy kedves barátunktól egy Cseresznyemeggy névre hallgató fajtáról tősarjat, ez utóbbi esetben személyesen győződhettem meg róla, hogy a szomszédos moníliával fertőzött fák ellenére ennek a fajtának kutya baja sem volt. Emellett kivágtam az összes kis gyökérsarjat, amik a beteg fákkal álltak kapcsolatban. Így a mérleg plusz három meggyfa, mínusz kb. 10-15 meggyfa, köztük kettő nagy. Most akkor kevesebb lett a kert, vagy több? Merem remélni, hogy hosszú távon több, de ez nem fog egyhamar bebizonyosodni. A másik példa is kicsit ilyen. Amikor ide költöztünk, már volt a kertnek kb. a közepén egy fekete termésű eperfa. Szeretem ezt a fát, és sokszor hozott már szép termést. Még az elején egyszer eléggé elrontottam a metszését, túl nagy sebeket csináltam, amit a fa azóta sem tudott kiheverni. A másik probléma, hogy most már olyan hatalmas árnyékot ad a veteményesben a fa, hogy miatta nem nagyon tudnak fejlődni az egynyáriak, ráadásul a gyökérzet is hatékonyabb, mint az egyéves növényeké, a locsolóvizet az eperfa tudja jobban megszerezni. A metszési hibát főleg azzal vétettem, hogy a fa ideköltözésünkkor már túl volt a koronaalakítás korán, és későn akartam korrigálni, hogy gyakorlatilag egy pontból tört ki 6-7 nagy vázág a törzsön. Az okozott sérülések még most, több mint öt év elteltével sem tudtak körbezáródni, még mindig nedvedzik tavasszal. Szóval ezeket a tényezőket összevéve úgy döntöttem, kivágom a fát és a helyére egy nagyobb kerti tavat telepítek, amivel a nyári időszakban remélek egy kis levegő páratartalom fokozást a veteményesben. A fának egyébként már 4-5 magonca él a kertünkben, úgyhogy a „vérvonal” nem szakad meg, mégis rossz érzés ilyen döntést hozni, de itt is úgy gondolom, jobb lesz hosszú távon, több élelmet tudok termelni, és így kevesebbet kell beszerezni külső forrásból.

Kerti számadás 2023-ról

2023-ban újból komolyan vettem a veteményezést (is), és láss csodát, még a hosszú távú projektekre is jutott némi idő, na nem sok, de nem is kevesebb, mint 2022-ben (tavalyi beszámoló itt). A furcsa időanomáliát továbbra sem értem teljesen, de nem követem el még egyszer azt a hibát, hogy valamit, ami inspirál és amiben örömömet lelem, a háttérbe szorítok azért, hogy valami másnak helyet szorítsak az életemben. Ha elég fontos és erős az a plusz dolog, akkor meg fogja találni a helyét. Érdekes, hogy a kertben is nagyjából pont ez zajlik. Idén számoltam ki pontosan műholdas felvétel segítségével, hogy a telkünk összesen 935 m2, nem pedig 1100, mint a földhivatali lapon szerepel. Ez persze nem változtat semmin, inkább csak azért hozom fel, mert a kert évek óta tele van, és nincs több helyem. És itt jön a képbe egy folyamatosan erősödő tendencia és kihívás, ami számomra rendkívül izgalmas. A kert hosszú távú dinamikája. Növények csíráznak, felnőnek, teremnek, majd egy ponton óhatatlanul öregedni kezdenek, megbetegszenek, kisebb lesz a terméshozamuk. Az én feladatom az ezen a zsebkendőnyi területen, hogy a már emberi használatra kisajátított telken a lehető legmagasabbra fokozzam a biológiai aktivitást. Ez a mérsékelt égövön különösen is komoly kihívás, hiszen nem a fény az egyetlen határoló tényező, mint az esőerdőkben, itt a víz, a hőmérséklet, vagy akár a szélsőséges időjárási elemek (szélvihar, jégeső, stb.) ugyanúgy komoly szerepet játszanak (az embert, mint legkomolyabb határoló tényezőt itt most kihagyom a felsorolásból, mert mi sajnos mindenhol jelen vagyunk). Többszintes rendszer kialakítása és a megfelelő növényfajok-fajták megtalálása folyamatos és izgalmas kihívás. Itt szeretném újból szóvá tenni, hogy a permakultúra hosszú távú megfigyelésen és a világszerte kialakult és megőrződött emberi termesztési lelemények ismeretén alapuló tervezési rendszere az egyik leginspirálóbb számomra, de egy nagyon fontos kitételnek tartom, hogy a tervezés nem ér véget! A tervezésnek csak a folyamatos megfigyeléssel és a kertben/gazdaságban való jelenléttel együtt látom értelmét, és a külső terveknél mindig magasabb szintűnek tartom azokat, amiket a kert gazdája maga alakít ki a megfigyelései alapján, magáévá teszi őket, a kertben járva-dolgozva folyamatosan görgeti magában ezeket az elképzeléseket, amik kopnak, felszednek itt-ott elemeket, így alakul a kert elemeivel együtt az elképzelés is. A permakultúrával párhuzamosan kialakult szintropikus agrárerdészeti irányzat ezt elég jól a központba állítja a biológiai aktivitás csúcsrajáratása mellett, ezért innen is tudok ötleteket meríteni, nagyon érdekes olyan módszereken gondolkodni, amik egy ilyen magyar kertben kis területen képesek fokozni a biológiai élő anyag mennyiségét és sokféleségét. És a gyarapodás folyamatos, idén is találkoztam olyan új csodákkal, amik nem feltétlenül a saját törekvéseim eredményeként jöttek létre, de legalábbis nem tettem olyat, amivel akadályoztam volna, hogy a természet hozzátegyen ezt-azt a munkámhoz.

Idei kedvenc paradicsomunk, a somoskői tájfajta

Fagyok előtti tökféle betakarítás

2023 egy fantasztikus év volt. Nem vagyok épp egy öreg motoros a kertészkedésben, de 2016 óta ez az év adta a kezünkbe a legtöbb lehetőséget, és ennek elsődleges eleme a csapadék mennyisége. Mégsem ezzel akarom kezdeni. Ugyanis volt nálunk egy még ennél is fontosabb segítő tényező kedves feleségem, Rita személyében, aki idén rengeteget tett annak érdekében, hogy minél több ételt tudjunk a saját kertünkből az asztalra tenni. Ahogy nőnek a gyerekek, egy nagyon picit kevésbé fáradnak le az idegek a nap folyamán, így Ritának szabadult fel egy kis ideje, amivel nekem-nekünk tudott segíteni. Május végén kialakítottunk egy három napos locsolási forgó rendszert, ami egyszerűen annyit tesz, hogy minden olyan növény, ami plusz öntözést igényel (egynyáriak, és főleg a fák közelében lévő vetemények), három naponta megkapja a növekedéséhez szükséges vízmennyiséget, ha épp nincsen csapadék. Ez egy nagyon komoly munka, minden nap időt és energiát vesz igénybe, én pedig sajnos általában nem tudom elvégezni, mert ezen kívül folyamatosan ott van a műhelymunka, amiből eltartjuk a családot, illetve a változó ház körüli és kerti munkák, amiket muszáj elvégezni. Továbbra sincs csepegtető öntözés, ami egyébként tervben van és egyszer el fogunk jutni odáig, de már ez is egy nagy előrelépés. Megoldottam, hogy mindegyik csapadékvízgyűjtő IBC tartályunkból a veteményeshez elég közel elhelyezett bontott kádba lehessen vezetni a vizet egy slagon keresztül, a gravitáció erejét használva, így le tudtuk csökkenteni a locsoláshoz szükséges gyaloglás mennyiségét. Így eljutunk a 2023-as év másik nagy csodájához, nevezetesen, hogy elégnek bizonyult a nagyjából 5 m3-nyi esővíz kapacitásunk, egyszer sem fogytunk ki a csapadékvízből teljesen. Sőt, egy meglehetősen érzékeny egyensúlyi pontra kerültünk a tél folyamán, amikor is 2023 év elején is, és decemberben is annyira megemelkedett a talajvíz szintje, hogy jelen pillanatban például a vízaknában a földfelszíntől 30-40 cm-re áll a víz. Na most ez olyan dolog, amivel már nem nagyon tudunk mit kezdeni, értelmes emberi hozzáállás alapján a mi lakóhelyünknek nem családi házas övezetnek kéne lennie, hanem mondjuk mocsaras legelőnek, és csak a településnek azokon a részein kéne házaknak állniuk, amik jó pár méterrel magasabban helyezkednek el. A helyzeten változtatni nem tudunk, ha hosszú távon így maradnak a dolgok, akkor az utcai vízelvezető árkokban mindenképp érdemes lesz vízinövények termesztésével próbálkozni, a kertben az esetlegesen elpusztuló fák helyén tavakat létesíteni. Ez még egy folyamatban lévő dolog, ki tudja 2024 nem hoz-e újból komoly aszályokat. Próbálunk készen állni a kihívásokra. 

Összesen 765 mm csapadék hullott idén a kertünkben, amiből 339 mm január-november-december hónapokban. Ez megmagyarázza a talajvíz helyzetet, és mutatja, hogy azért eloszlás tekintetében lenne még mit kívánni, de mi már így is módfelett hálásak vagyunk. Ezt se gondoltam, hogy leírom az utóbbi évek után, de 2023-ban nálunk nem volt komolyabb, hosszantartó aszály, talán a szeptember első fele volt nagyjából csapadékmentes és elég meleg, de ez pl. nagyon kedvezett a paradicsomoknak, így ennek is inkább előnyét láttuk, mint hátrányát. Volt ebben az évben is márciusi hó, szinte már megszokott ismerősként üdvözöltük, nem úgy a jégesőt, ami március elején érkezett, de szerencsére nem okozott komoly kárt. A széllel már jobban meggyűlt a bajunk, de egy új koncepciót fogalmazott meg a fejemben, amire majd lejjebb még vissza fogok térni. Hőmérséklet tekintetében nem volt kirívó 2023. Az utolsó komolyabb fagyok március közepén jelentkeztek, az utolsó talajmenti fagy május elején, így aki hamarabb ültetett ki melegkedvelő növényeket, az jól járhatott (már ha a csigák nem ették meg a palántákat, mint nálunk). Az őszi első talajmenti fagy, ami nálunk a tárolásra szánt termények betakarítását jelzi papírforma szerint október 17.-én jelentkezett, -2 fokkal, majd november elején jöttek meg az első komolyabb fagyok, ami a maradék életben maradt leveleket is letakarította az egynyári fagyérzékeny növényekről. A meleg ősz viszont eléggé megzavarta a fásszárúak többségét, így sok növénynél nem ment végbe a levelek színesedése, elöregedése, helyenként még mindig az ágakon lógnak a megfagyott levelek maradványai, remélem talajépítéssel elő tudom segíteni ezeknek a növényeknek az elvesztett tápanyagok pótlását.

Szépségek Pusztaszabolcs kertjeiben

Idén megkértek, hogy vegyek részt a legszebb konyhakertek verseny helyi fordulójának zsűrizésében. Megtisztelő feladat, és bevallom, sem a felkéréskor, sem most nem érzem alkalmasnak vagy képesnek magam arra, hogy településünk lakóinak kertben tett erőfeszítéseit értékeljem, rangsoroljam. Sokkal inkább azért fogadtam el a feladatot, mert így lehetőségem volt megismerkedni olyanokkal, akik igyekeznek családjuk asztalára saját terményt tenni és ehhez nem sajnálják a befektetett munkát.

Úgy gondolom, bárhogy is sikerül a vetemény, a belefektetett energia már önmagában is értékteremtés és emellett komoly hagyományőrzés is. Ha pedig nyitott szemmel járunk, minden kertben megláthatjuk a csodát. Lehet, hogy nem sikerül a káposzta, vagy hamar lebetegszik az uborka, a kertész ember meglátja a lehetőséget a helyzet orvoslására vagy az újrapróbálkozásra, emellett pedig tiszta szívből tud örülni annak, ami jól sikerül és a szépségnek, ami a keze munkájának eredménye. Ebből a szépségből szeretnék most egy kis ízelítőt adni településünk lakóinak, akik nem tudtak velünk ellátogatni ezekbe a csodálatos kertekbe.

A képek 06.14.-07.17. között készültek.

A málna elő fog még kerülni. Sokan szeretik és termesztik ezt a hasznos gyümölcsöt, és idén a nyáron (is) termő fajták elég csapadékot is kaptak a szép terméshez.

Hagymalégy és meztelencsiga ide vagy oda, ezek a saláták és hagymák gyönyörűek!

Szép körtetermés várható.

Láthatólag jól érzi magát a komposztban.

Méretes uborkalevelek.

Kerti számadás 2022-ről

2022 a gyümölcstermők éve volt. Emellett a jól időzített másodvetések éve, de erről sajnos lemaradtunk, aminek az volt az alapvető oka, hogy előzőleg elhatároztam, ebben az évben nem fogok veteményezni, hanem minden szabad energiámat a kert művelési körülményeinek fejlesztésére fogom fordítani. Egyáltalán nem palántáztam (na jó, egy icipicit) és amit nem bírtam megállni és vetettem, azt csak szabadföldbe. A meglepő dolog (bár a vége felé már egyáltalán nem éreztem meglepőnek), hogy töredékét sem sikerült elvégeznem a megtervezett teendőknek. Ennek elsődleges oka volt, hogy nagyon sok időmet vitte el a pénzkereső tevékenység, a hangszerek javítása. Ezzel nincs mit tenni, a meglepő inkább az volt, hogy nem szabadult fel plusz idő azáltal, hogy elhagytam a palántázást. Egy picit jobban figyeltem a fásszárúakra és évelőkre, ez igaz, de nem olyan mértékben, ami indokolná, hogy nem spóroltam szinte semmi időt. A kertet így is úgy is be kellett ültetni valamivel, hogy ne pionír gazok vegyék át az uralmat, erre szolgált a szabadföldbe vetés, ami egyébként hozott némi eredményt is annak ellenére, hogy nem törekedtem semminek az életben-tartására. Ha úgy alakult, hogy épp tudtam szánni rá időt, locsoltam néhányszor, de nem próbáltam rendszert csinálni belőle, inkább csak lefölöztem a tartályokat, hogy ne menjen veszendőbe a túlcsorduló esővíz. Egy szó mint száz, a kerti fejlesztésekből nem nagyon lett semmi, de elment az év. Többször nem próbálkozom ilyen jellegű átszervezéssel, hanem inkább csak próbálok minél több mindent bepréselni egy napba, ahogy amúgy lenni szokott.

Késői laska (Pleurotus ostreatus)

2022-ben saját mérésem szerint 498 mm csapadék hullott, ami több, mint az előző évben, de így is iszonyatosan kevés. Az ország legszárazabb részein (Alföld egyes területei) írják átlagnak az 5-600 mm csapadékot. Mi még szerencsések vagyunk, mert az Alföldön tényleg sokkal rosszabb a helyzet, de 500 mm nagyon kevés. Mi négy, talán öt köbméter vizet tudunk jelenleg raktározni, ebből körülbelül 5-600 l az, amit télen is benne merek hagyni a hordóban, mert olyan típusú az edény, az IBC-k épségét nem merem kockáztatni. Továbbra sincs föld alatti épített ciszternánk, ahol nagyobb mennyiségű csapadékot tudnék télen tározni, nem találok rá szakembert, de amint találok, mindenképpen csináltatok. Házunk 110 négyzetméternyi tetőfelületéről még az ez évi 500 mm is 55 köbméter vizet jelent. Épp most számoltam ki, hogy 2022 december közepétől nagyjából január végéig (szóval masszívan fagyveszélyes időszakban) lehullott 165 mm eső, a tavalyi teljes éves mennyiség 35%-a, majdnem 20 köbméter! Ez egyszerre őrjítő és kétségbeejtő, mert ha van egy ciszternám, egész évre betárazhatok vele. Kerti tóból nincs esélyem ekkorára a telkünk mérete miatt, de mivel azt legalább én is meg tudom csinálni, ez egy fontos fókusz marad az idei évre is.

Kerti számadás 2021-ről

Tavaly elmaradt az előző év összegzése, és ez nagyon zavar, úgyhogy mielőtt 2022-t próbálnám lezárni, megpróbálkozom 2021-et átgondolni. Szerencsére az ehhez szükséges jegyzeteim elkészültek időben, csak a blogbejegyzés megírása maradt el. 2021 nagyon kettős év volt, sok jó étel termett a kertben, de folyamatosan éreztem, hogy komoly fejlesztéseket kell megvalósítanom ahhoz, hogy a kertbe fektetett energia tényleg gyarapodni tudjon a növényekben, és ne mindig azt érezzem, hogy ha ezt vagy azt még tudnám biztosítani a kert lakóinak, akkor valóban kicsattannának az egészségtől, és nem csak éppenhogy eljutnának a terméshozásig. Mondom ezt úgy, hogy a zöldség befőzéseken kívül csak nagyon kevés terményt kellett boltban vásárolnunk (főleg krumplit, hagymát és gyökérzöldséget), a friss fogyasztásunkra megvolt minden, és még télire is sikerült belőlük elrakni, viszont voltak esetek, amikor némi kreativitásra, kompromisszumra volt szükség, hogy a reteknek a levelét és becőjét együk, ne a gumóját, vagy hogy a mizunának a lepusztított levelei helyett a virágai is nagyon finomak. Egy mondat erejéig az idejutásról: 2016-ban költöztünk ide Pusztaszabolcsra, 1000 m2-es a telek, aminek durván a negyedén-harmadán termelünk valamilyen egynyári kultúrát, az évelőkkel pedig igyekszünk a maradékból minél többet lefedni. A kertet nagyon pionír állapotban kaptuk, hátul főleg a tarackbúza és pitypang dominált egy-két fűféle mellett, aszat és szulák körítéssel, néhol egy kis árvacsalánnal.

Egy kora tavaszi szüret

 

szeptemberi kép

A 2021-es év fő elhatározása az volt, hogy 2022-ben nem fogok veteményezni, és az összes energiámat a veteményes jó működéséhez szükséges fejlesztésekre fogom fordítani. Nem akarom előre lelőni a poént, de ez persze nem jött össze. A kerttel kapcsolatos problémáim nem túl meglepő módon a víz körül forogtak, és ha röviden össze kéne foglalnom, hogy mi történt 2021-ben, az úgy szólna, hogy próbálok annyi időt tölteni a kézi locsolással, hogy legalább életben maradjanak a növények. A saját (természetesen nem 100%-ig mérvadó) mérésem szerint 2021-ben nálunk 468,5 mm csapadék hullott, ami így utólag tekintve még a 2022-ben lehullottnál is kevesebb volt. Az pedig remélem már senkit nem ér meglepetésként, hogy ez a kevés csapadék is igen szélsőséges eloszlásban hullott.

az egyik kedvenc képem