2020. augusztus 31., hétfő

Kertinapló 2020.08.31. - kihagyás

Mivel így a szezon második felében reménytelen, hogy élvezhető formában vezessem a kertinaplót, úgy döntöttem, inkább a hangszerjavításos oldalamhoz hasonlóan pár naponta megosztok egy-egy képet, amit a kertben készítettem, egy mondat körítéssel. Ez nem a blogos írásokat hivatott kiváltani, hanem igazából a semmi helyetti alternatíva. Időnként azért lefotózunk dolgokat a kertben, amit szívesen megosztanánk, de a kertinaplót most csak vázlatpontokban van időm vezetni, remélhetőleg az "unalmas" téli hónapokban több idő lesz írásra.


A képeket fészbúkon és instagramon lehet majd nézegetni.

2020. augusztus 9., vasárnap

Idén termesztett paradicsomfajták

Elérkezett a paradicsom magfogás ideje, mivel általában az érési szezon elején szedhetőek a legszebb, egészségesebb termések, legalábbis felénk. A tövek körüli mulcsolásnak és a (viszonylag) folyamatos kacsolásnak köszönhetően a gomba-betegségekkel elég jól birkóznak a növényeink, de a poloskák nyár végére már a kézi ritkítás ellenére is eléggé fel szoktak szaporodni, egy ponton túl már nem sok élvezhető termés marad. Úgyhogy most kell kiélvezni a legszebb paradicsomokat, és ha akarunk magot fogni, akkor azt is ezekből érdemes.

Fajták tekintetében még ismerkedési fázisban vagyunk, minden évben kipróbálunk néhány új fajtát, leselejtezzük azokat, amik nem jöttek be és továbbszaporítjuk a kedvenceket. Idén sem történt ez másként és úgy gondoltam, csinálok egy kis személyes összefoglalót azokról a fajtákról, amik idén teremnek nálunk.

Mindegyik fajta szabad elvirágzású (angolból tükörfordítva nyílt beporzású), vagyis fajtaazonosan továbbszaporítható magról.

Az első paradicsomszósz befőzéshez és persze friss fogyasztásra szedtem ezt az adagot.

2020. augusztus 1., szombat

Kertinapló 2020.07.27.-08.01. - Indul a paradicsomszezon


Ugyan kezd megint aszályosra fordulni a nyár, nagyon szépen elkezdtek teremni a nyári növények. Ilyenkor lehet a legfinomabb ebédeket főzni, a legjobbakat csemegézni a kertben, fantasztikus vacsorákat összehozni. És közben csak bólogatni egymásra, hogy te jó ég, ez milyen finom. Mert a saját termés mindig finom. És ebben benne van a kellő mennyiségű napfény, hogy az évszakot leginkább élvező és az időjárásból gyarapodni tudó növények teremnek, hogy élő a kert, a lehetőségek szerint teljes ökoszisztéma biztosítja a növényeknek az igazán gazdag beltartalom kiteljesítéséhez szükséges kártevő-stresszt, és nem utolsó sorban az, hogy friss az, amit eszünk. És persze, lehet friss a piacon a zöldség, ha kora reggel megyünk, de amikor érzed az érlelő nap melegét a paradicsom húsában, amibe harapsz, na azt nem lehet megvásárolni.

Veteményes
borsmenta fantázianevű rézvirág