Mezőföldön: Kerti számadás 2024-ről

Idénre nincs nagyon mélyenszántó gondolatom bevezetésnek. Akit ilyesmi érdekel, az nézze meg a tavalyi összefoglalót, annak az előszavával most is elégedett vagyok. Vicces, hogy körülbelül arról is akartam most írni, amiről előző évben, nevezetesen, hogy a kert egy következő „szukcessziós” fázisba lépett. Erről még azért fogok kicsit elmélkedni. Ami most a tavalyi beszámoló visszaolvasása közben hirtelen szembetűnt, az ez a mondat volt: „ki tudja 2024 nem hoz-e újból komoly aszályokat” És hát, kedves olvasóm, hozott! Ha 2023-ra azt írtam, hogy a legjobb kerti évünk volt eddig, akkor 2024-re a feljegyzéseim olvasgatása és képek nézegetése nélkül csont nélkül vágnám rá, hogy ez volt a legborzasztóbb. Mégsem így áll a dolog, legalábbis visszanézve a hátrahagyott digitális anyagokat, úgy tűnik, közel sem volt olyan rossz, mint néha éreztem. De erről majd mindjárt.

Egy tavaszi szüret

Egy nyári szüret

Szóval „szukcesszió”. Azért így idézőjelben, mert ennek nincs sok köze a természetes átalakuláshoz, sokkal inkább ahhoz az emberi hozzáálláshoz, miszerint a kert az az élőhely, ahol az ember irányítja az eseményeket. Most erről gondoljon bárki bármit, nyilván nem arra gondolok, hogy meg tudjuk mondani, mi teremjen meg mikor, de kétség kívül hatalmunkban áll (sajnos) pl. letérkövezni az egész udvarunkat. Van néhány helyzet a kertünkben, ahol egyszerűen dűlőre jutottak a dolgok, és ha azt szeretném, hogy jobban működjön a rendszer, akkor lépnem kell. Két ilyet emelnék ki, de jóval több eset van. Az egyik a monília és főleg a meggyfák kérdése. Már tavaly írtam, hogy eljutottam odáig, lépnem kell, és 2024-ben a tervezett dolgokat meg is tettem. A menthetetlen fákat körbegyűrűztem, a kevésbé fertőzötteket (a kajszikat is) erősen visszacsonkoltam az egészséges részig, és oltottam monília rezisztens (vagy csak toleráns?) feketicsi meggyeket, amiből kettő meg is eredt, illetve kaptam egy kedves barátunktól egy Cseresznyemeggy névre hallgató fajtáról tősarjat, ez utóbbi esetben személyesen győződhettem meg róla, hogy a szomszédos moníliával fertőzött fák ellenére ennek a fajtának kutya baja sem volt. Emellett kivágtam az összes kis gyökérsarjat, amik a beteg fákkal álltak kapcsolatban. Így a mérleg plusz három meggyfa, mínusz kb. 10-15 meggyfa, köztük kettő nagy. Most akkor kevesebb lett a kert, vagy több? Merem remélni, hogy hosszú távon több, de ez nem fog egyhamar bebizonyosodni. A másik példa is kicsit ilyen. Amikor ide költöztünk, már volt a kertnek kb. a közepén egy fekete termésű eperfa. Szeretem ezt a fát, és sokszor hozott már szép termést. Még az elején egyszer eléggé elrontottam a metszését, túl nagy sebeket csináltam, amit a fa azóta sem tudott kiheverni. A másik probléma, hogy most már olyan hatalmas árnyékot ad a veteményesben a fa, hogy miatta nem nagyon tudnak fejlődni az egynyáriak, ráadásul a gyökérzet is hatékonyabb, mint az egyéves növényeké, a locsolóvizet az eperfa tudja jobban megszerezni. A metszési hibát főleg azzal vétettem, hogy a fa ideköltözésünkkor már túl volt a koronaalakítás korán, és későn akartam korrigálni, hogy gyakorlatilag egy pontból tört ki 6-7 nagy vázág a törzsön. Az okozott sérülések még most, több mint öt év elteltével sem tudtak körbezáródni, még mindig nedvedzik tavasszal. Szóval ezeket a tényezőket összevéve úgy döntöttem, kivágom a fát és a helyére egy nagyobb kerti tavat telepítek, amivel a nyári időszakban remélek egy kis levegő páratartalom fokozást a veteményesben. A fának egyébként már 4-5 magonca él a kertünkben, úgyhogy a „vérvonal” nem szakad meg, mégis rossz érzés ilyen döntést hozni, de itt is úgy gondolom, jobb lesz hosszú távon, több élelmet tudok termelni, és így kevesebbet kell beszerezni külső forrásból.

Kajszifánk nem sokkal virágzás után, és ez nem a fagy volt.

És akkor, hogy milyen volt 2024? Nem olyan rossz, mint amilyenre emlékeztem. Nyáron nagyon melegünk volt és szenvedtünk a vízhiány miatt, de az igazán extrém július-augusztustól eltekintve a többi időszakban fejlődtek a növények, volt mit enni a kertből, úgyhogy igazából nem panaszkodom amiatt, hogy nem fizetődött volna ki a befektetett munka, mert még így is megéri pusztán anyagi alapon is, hogy olyan minőségű élelmiszert tudok az asztalra tenni, amit sehonnan máshonnan nem tudnék biztosítani. Lelkileg pedig számomra megfizethetetlen, hogy van egy ilyen menedékünk. És ennyi bevezetésnek.

A fészbúk oldalunkon megosztott napiszüret képekből egy kollázs. Nagyobb felbontású, meg lehet nézni közelebbről, ha rákattintasz.

Veteményesünk az év különböző időpontjaiban. Figyeljétek nyáron a füvet alul.

Csapadék. Ez volt az igazán sarkalatos pont idén. Amire most legjobban kíváncsi vagyok, hogy vajon ez volt a durvább vagy 2022? [pár órával később] Na meg is csináltam az összesítést, 2024-ben összesen 465 mm csapadék hullott itt. Ez az eddig általunk mért legkevesebb (2022 óta mérem, szóval ez még nem jelent semmit, de attól még kevés). Szóval, igen, rosszabb volt, mint 2022, pedig egészen júniusig úgy tűnt, vállalhatóan alakul. Június elején még volt egy egész nagy zuhé is, aztán 06.10-08.17 között semmi érdemi (három „nagyobb” eső volt: hat, hét és öt mm, és hat 3 mm alatti, amik a 30 fok feletti hőmérsékletben a talaj felszínéig is épphogy elértek). Augusztus végén megint 20 nap csapadék nélkül, majd szeptemberben végre jött víz. De 10.11-11.19. között megint nem esett egyszer sem, ami számomra talán meglepőbb, mint a nyári aszály, bár itt már annyival jobb volt a helyzet, hogy nem volt olyan meleg, nem volt erős kipárolgás, hajnalban pedig tudott harmat keletkezni. Érdekes módon júliusban még úgy éreztem a bőrömön, hogy párás a levegő, de aztán ahogy húzódott az aszály, idén is eljutottunk arra a pontra, amikor már hajnalban nem volt harmat és a levegő páratartalma téli szintre csökkent. Jelenleg a teljes esővízgyűjtő kapacitásunk 5,2 m3 körül van, na ez idén kevés volt. Többször is kifogytunk, szerencsére használhattuk a szomszédunk ásott kútját, de aztán az is kifogyott, úgyhogy volt egy időszak, amikor muszáj volt vezetékes vizet használnunk a növények életben tartására. Nincs ezen persze mit lamentálni, de ez is hozzátartozik a számadáshoz.

A függőleges kék vonalak a csapadékok idén, a piros vonal egy tavalyi grafikon a MET oldaláról, a napi maximum hőmérsékletet jelzi. Azért tettem egymásra a képet, mert ha nem is ugyanaz az év (még nem volt ugyanilyen 24-es kimutatás), jól mutatja, hogy a növényeknek akkor kéne a legtöbb víz, amikor a legmagasabb a hőmérséklet, mert ilyenkor a kipárolgás és a nap szárító hatása is sokkal erősebb.

Ha pedig már ilyen jól megcsináltam a hangulatot, lássuk, mi nem volt még jó idén.

Kezdeném a kártevőkkel, ahol már nem sok meglepetés ér minket, de azért vannak bosszantó dolgok. Továbbra is talán a meztelen csigákkal vagyok a legkevésbé kibékülve pusztán azért, mert ők hajlamosak palántakorban az egész növényt megölni, míg más kártevők azért jellemzően hagynak nekünk valamit, a hagymalegyes újhagymát meg lehet enni, a poloskás paradicsom egy szintig még élvezhető, a földibolha is ritkán jut el addig, hogy totális kárt okozzon (de legalábbis már nem vetek nyáron olyan növényt, amit bánthatnának). A spárgalégy jelenlét is eléggé erősödött a kertben, de attól még a sípok ehetőek, némi elégtételt is jelent számomra, ha néhány nyüvet is kisüthetek, ez biztos van, akinek undorító, én ezen már nem izgatom magam, a gyerekeknek meg nem kell nagydobra verni. Még amivel eddig nem találkoztam nagy számban és új volt, az a gyapottok bagolylepke hernyója, ami szintén arról nevezetes, hogy ahelyett, hogy szépen kisajátítana magának egy paradicsomot és azt eleszegetné, módszeresen jár termésről termésre, és mindet szétrágja a kocsány csatlakozásnál. Igazából elvi problémám van ezekkel a kártevőkkel, hogy tulajdonképpen maguk alatt vágják a fát, de persze tudom, hogy itt is csak antropomorfizálok, nem kéne kertész mentalitást elvárnom minden élőlénytől.

Spárgaléggyel fertőzött spárgasíp. Ettől még azért megesszük, de nem örülünk nagyon.

A kórokozó gombákkal idén általában nagyon jóban voltunk, mert a nyári aszályban esélyük sem volt semmit csinálni. Októberben még olyan egészséges volt az első vetésű uborka lombja szabad földön, hogy nem győztem ámulni. Hozzá tartozik, hogy kaptam egy nagyon ellenálló erdélyi paraszt uborka névre hallgató fajtát, ezzel sikerült ezt elérni. Viszont a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a monília helyzet egyre rosszabb, idén nem a fagy miatt nem lett kajszink és meggyünk, hanem a monília miatt. Ezzel kapcsolatban sikerült előrébb lépni, erről már írtam a bevezetésben. Ide még csak annyit, hogy szokásommal ellentétben megpróbáltam egy élő gomba (Tyra) készítménnyel menteni, ami menthető, de a kontroll növényekhez képest az égvilágon semmi különbséget nem láttam a permetezett egyedeken. A technológia elvileg az árusító által javasoltnak megfelelt, viszont egy ismerőstől kaptam a spóra anyagot, lehet, hogy már nem volt életképes, mert elég sokáig állt megbontva a hűtőben.

Erdélyi Paraszt uborka levélzete szeptember 18.-án. Ezt a tövet május végén vetettem.

Talán az idei legnagyobb bánatom a veteményesbe behozott új fajtákkal kapcsolatos. A génbanktól sikerült kikérnem környékbeli tájfajtákat, és leírhatatlanul izgatott voltam miattuk. A laskatöknek és a cukkíninek valószínűleg rossz éve volt nálunk, így ott a csalódásom megoszlik több tényező között, de a pusztaszabolcsi paprika és a székesfehérvári cékla eléggé lelombozott. Mindkettő nagyon szépen csírázott, és gond nélkül növekedtek, csak idővel kiderült, hogy még távolról sem egységes a genetikai állomány, a céklák jórészt inkább mángoldok, azokból is volt fehér nyelű, rózsaszín nyelű, különböző méretek, de használható cékla egy sem. A paprikánál információt nem kaptam, hogy mi lenne a begyűjtött fajta kinézete, de kb. húsz tőből nagyjából húszféle kinézetű paprika lett. Mivel a csípősek nálunk nem nagyon fogynak, ezért az egyetlen édes fehér tövet megpróbálom átteleltetni, de nem fűzök nagy reményeket a továbbszaporításhoz, mert tudtommal a paprika elég sok génkészletet cipel magával, és emiatt nagyon sokáig tart teljesen letisztítani egy fajtát, hogy stabil legyen a megjelenése.

Pusztaszabolcsi tájfajta paprika, de inkább sok tájfajta paprika hibridje.

Székesfehérvári tájfajta nem cékla - a levélnyélből azért készült savanyúság.

A nyári időjárás egyik hozadéka volt még az az elképesztő erősségű uv sugárzás, ami sok növénynél nyáron hozta el az őszt, a ribizlik, mézbogyók levelei ropogósra száradtak és lehullottak. Ősszel aztán újra hajtott a legtöbb, de több növényt elvesztettünk. A paradicsomoknál is komoly égések keletkeztek a bogyókon, illetve volt csúcsrothadás is dögivel, ami jellemzően nálunk nem a kálium talajban lévő hiánya miatt alakul ki, hanem, mert pl. olyan meleg lesz a talaj, hogy a növény már nem tud felvenni tápanyagokat, pl. a káliumot sem.
Volt néhány faj, aminek búcsút mondtam idén, egyik az oca, ami egy nagyon aranyos kis gumós növény, de idén sokkal rosszabb termést produkált, mint tavaly, pedig többet foglalkoztam vele, ilyen esetekben pedig inkább fordulok olyan fajok felé, amivel vannak sikereink (a másik dél amerikai gumós, a yacon például jól sikerült). Holdbabbal sem fogok többet próbálkozni, bár itt ismerősök beszámolói alapján tudhattam, hogy mire számítsak. Mégis lenyűgöző volt, hogy néhány tő holdbabból olyan egészséges sűrű lugasom lett, mint soha más babféléből, sötétzöld, egészséges lomb, de egyetlen szem bab sem termett rajta. Lehet, hogy ha még van három hónap tenyészidő, akkor eljutottunk volna oda is, dehát nincs. Gombarönkjeink kimerültek idén teljesen, a laskák már tavaly, a shiitakék meg hiába indultak meg tavaly, nem akarnak többet teremni. Már gondolkozom egy újabb gombás kísérleten, remélhetőleg tavasszal neki tudok fogni.

Ősszel voltak szép gombák a kertünkben, bár nem olyan számban, mint tavaly, de azért hiányzik a finom laskagomba.

Ezek a szürkéslila pereszkeként azonosított gombácskák a veremben nőnek maguktól a falból. Elég izgalmas társaság, nem tudom, hogy keveredtek ide.

Sajnos idén későn jutottam el a fás dugványok megszedéséig és faiskolába duggatásáig, ezért nem lett olyan sok szaporítóanyag, mint lehetett volna. Sajnos általában az év végi teendők miatt idáig már nem szoktam eljutni a kertben, inkább a pénzkereső munkákkal kell foglalkozni, viszont ha bejön egy hosszabb fagy januárban, ami teljesen természetes lenne, akkor előfordul, hogy már csak február vége felé tudom begyűjteni a dugványokat, az pedig már elég késői, valahogy időt kéne szakítanom rá még decemberben.

Idén legalább az oltóvesszőket sikerült idejében begyűjteni.

Kerti bénázásaim közül utolsónak emlegetném fel, hogy jól eltoltam idén a fokhagymatermést, mert az amúgy gyönyörűen alakuló fokhagyma ágyásba vetettem köztesnek hónapos retket. Nagyon jól sikerült, ettünk belőle egy csomót, de annyira szépen fejlődött, hogy úgy gondoltam, hagyok magfogásra is néhány tövet, mindig olyan sok retekmag fogy, így akkor lesz saját. A retekmag egyébként nagyon jól is sikerült, de a brutális méretűre megnövő virágzó tövek úgy elnyomták a fokhagymát, hogy sikerült az eddigi legrosszabb fokhagymatermést betakarítani. Egy másik figyelmetlenség részemről, hogy a nagy kedvenc Red Giant mustársalátáról is fogtam magot, de nem vettem észre, hogy pár ágyással arrébb a szintén B. juncea fajba tartozó szareptai/barna mustár virágzik ezerrel. Meg voltam róla győződve, hogy az csakis fehér mustár (S. alba) lehet, de amikor sárga helyett fekete magja lett, akkor elkezdtem vakarni a fejem, és a képek alapján sikerült kideríteni, hogy valahogy volt egy fél ágyásnyi barna mustár a kertben, amit nem én vetettem. Nem tudom, hogy került oda, mert ilyen vetőmagot soha nem vásároltam, talán avarral hoztam be, vagy valamelyik takarónövény mag között volt, a lényeg, hogy ezzel sikerült csinálnom egy hibrid mustársaláta állományt. Szerencsére nem nagyon látszik a következő generáción, úgyhogy legalább használható valamire a mag, meg fogjuk enni.

Gyenge idei fokhagymatermés.

A negatív szériát lezárandó még felemlegetném a tavalyi lekvárjainkat, amik ugye főleg idén fogytak el. Rossz ötlet volt minden bogyós gyümölcsöt egybe keverni és lekvárnak megfőzni. Sokkal több értelme van külön málna, szeder, egres, stb. lekvárt csinálni, amiknek van egy sajátos íze, mint egy mindent bele nagy lekvárt, ami nem annyira karakteres ízű, cserébe rengeteg ideig tart megenni. Persze azért elfogyott és biztos van olyan, akinek meg ez ízlene jobban, de nekünk jobb a gyümölcsöket külön hasznosítani. Vannak persze azért jó társítások, mint a cseresznye-ribizli vagy a szeder-berkenye. A másik a kajszi lekvár. Talán a kedvenc lekvárom, de már évek óta nem volt annyi saját gyümölcs, hogy saját barackból főzzük. Tavaly vettünk hozzá helyi termelőtől gyümölcsöt. Valami francia fajtát termesztenek, és csodálatosan néznek ki a barackok. Mély sárga alapszín rózsás árnyalatokkal, rózsás pöttyökkel, katalógusba nem lehetne szebbet fotózni. És olyan borzasztó tiszta sav az egész, nulla cukorral, karakterrel, hogy elhatároztuk, soha többé nem főzünk vásárolt barackból lekvárt. Inkább csinálunk a fosókából, mert abból mindig van, az is van olyan finom, mint ez a külsős kajszi. De igazából nagyon remélem, hogy lesz még elég Pannónia kajszink, hogy abból főzzünk, mert az hét nyelven beszél.

A lekvár, ami nekünk legjobban ízlik, az ilyen kicsit túlérett, földről szedett barackból készül. Persze nem kell megvárni, hogy rohadni kezdjen, de előfordul, hogy ez már a fán elindul, ezekből is lehet viszont sokszor egészséges részt kivágni. Sajnos ilyen kevés termésből nem érdemes lekvárnak nekiállni.

Ennek a maréknyi szép baracknak az a különlegessége, hogy saját oltásom első termése. Nagy Pannónia kajszi fánk oltóvesszőjét tettem fosóka alanyra, és bizony idén már termőre fordult, nagyon örülök neki. 2022-ben oltottam egy 2021-es alanyt.

Ez pedig csak a vicc kedvéért: 2024 legnagyobb szedre és legkisebb barackja.

És akkor vége a siránkozásnak, jöjjenek a jó dolgok, amiről írni is sokkal jobban esik, és több van belőlük, mint negatívumokból.

Például rögtön itt egy csodás fürt Moldova szőlő, amit nagyon szeretünk, mert remek íze van és ellenálló, vegyszermentesen termeszthető fajta.

Mindenekelőtt már nem újdonság, hogy Rita rengeteget segített a kertben, és ugyan ennek az egésznek én vagyok alapvetően a felelőse, de nélküle nem ment volna. Az ő érdeme, hogy nyáron nem pusztult el minden a szárazságban, és hogy ami túlélt, az szeptemberben fel tudott éledni és ételt adni az asztalra. Hálás vagyok érte, hogy jó csapat vagyunk és kiegészítjük egymást.

Idén is volt először termő növény a kertben, és nem is épp pár szemről van szó, hanem mindjárt több, mint 40 kg gyümölcsről. Ez a Tone Wase fajtájú datolyaszilvánk, amivel nem is nagyon gondoltam eddig, tudtam, hogy egyszer majd teremni fog, de nem nagyon érdekelt, hogy mikor. Nagyon jó érzés volt késő tavasszal észrevenni a kis marcipánszerű virágokat a fán és figyelni, ahogy a több száz kis terméskezdemény növekedni kezd. Semmit nem tudtam erről a fajtáról, és nem is lehet túl sok információt találni róla, de azt kell mondjam, összességében jó választás volt. Nem túl sokáig tárolható fajta (12.30.-án ettem meg az utolsó szemet), de sokkal finomabb, mint a legismertebb Tipo fajta, keményen csersavas, de magától rekeszben lekvárszerű állagra érik. Amíg kemény a húsa, remekül lehet aszalni, én kipróbáltam szeletelve is (ez a megbízhatóbb megoldás) és egyben is hámozva, ez utóbbinak egy része sajnos a cserépkályha fölött is bepenészedett, de ami jó lett az mennyei. Egy hatalmas probléma van az aszalt datolyaszilvával: túl finom. Azt gondoltam, micsoda jó gyümölcs tartalék lesz ez télire, ha már idén csak pár szem alma lett, de már el is fogyott az összes, pedig húsz kilót biztos leaszaltunk. Nagyon nehéz neki ellenállni, és bárkit kínáltam vele, hasonló véleményen volt.

Nem egy rovarkedvenc, de szerintem nagyon különlegesek ezek a virágok.

Szépen meg volt terhelve a fa, de bírta.

Tone Wase datolyaszilva testközelből: ezzel a hamvassággal az egyik legfotogénebb gyümölcs.

Balra aszalás szeletenként aszalógépben, jobbra egyben hámozva, kályha felé lógatva.

Egy másik első a kertben idén: megérkeztek a baglyok! Több fámat és rengeteg gyökérzöldségemet ették már ki a pockok a kertben, így nem kevés elégtétellel töltött el, amikor megtaláltam az első bagolyköpeteket a kertben, madarász ismerősünk azt is beazonosította, hogy jó pár pocok maradványai vannak egy-egy ilyen köpetben. Az odúkat még szerintem nem használják, de remélhetőleg arra is sor kerül. Ja, mert csináltam egy új bagolyodút is, aminek az anyaga ugyan nem ideális (egy brutális vastag vízcsődarabot találtam egyszer, ami már régóta csak állt a kertben), de olyan helyre tettem, ahol egyáltalán nem éri direkt napfény, így nem tud túlmelegedni, és megdöntöttem, hogy ha valaminek ki kell folynia, az tudjon távozni. Remélem elnyeri a madarak tetszését a megoldás. Karácsonyra pedig kaptam egy D-odút, így ez is kínál lehetőségeket.


2024 elején összerakott sufni kuvik odú.

Bagolyköpet testközelből.

Az ajándékba kapott D-odút már kihelyeztem a Carmen cseresznyefára.

A tavalyi összefoglalómban nyavalyogtam a nyári palántázás miatt, ami továbbra sem egy sikertörténet, de egy fajjal kapcsolatban ki kell javítanom magam. Írtam, hogy a karfiolok is milyen gyöszöttek lettek, semmire sem megyek velük, erre egy január eleji reggelen, amikor nézelődtem a kertben, teljesen szürreális módon azt vettem észre, hogy a szabadföldi karfiolok lomblevelei között meglehetős karfiol virágzatok lapulnak. Gondolom a szokatlanul meleg időjárás és az enyhe tél a ludas a dologban, de azóta is azt gondolom, elég egyedi élményben volt részünk a januári saját szabadföldi karfiolszürettel. Ki tudja aztán, lehet, hogy az eljövendő években még ennél cifrább dolgokat is láthatunk. Ez legalább egy szép emlék marad.

Váratlan karfioláldás januárban.

Ha pedig már keresztesvirágúaknál tartok, akkor a brokkoli nálunk továbbra sem működik nyári palántálással, mint minden értelmes embernél, csakis kora tavaszi vetéssel. A tavalyi hibrid helyett beszerzett Limba fajta nagyon jól megállta a helyét, elégedett vagyok vele, kisebb fejeket hozott, mint a hibrid, de a fiók rózsák ezekből is elláttak minket egész évben. És ha már a fajtaválasztás fontosságánál tartunk: éveken keresztül próbáltam mindenféle forrásból olyan jégcsapretket szerezni, ami tényleg olyan lesz, mint egy jégcsap, és nem csak egyből magszárba megy, vagy a föld felső öt centijében szerencsétlenkedik. Azt gondoltam, ez van, nálunk ez egyszerűen nem megy, de ezt meg kell cáfolnom, igen is létezik olyan retek, ami normális jégcsappá hízik a mi kertünkben is. Ez pedig nem más, mint a Mino Early névre hallgató daikon retek fajta, amit a talajreformosok már évek óta népszerűsítenek itthon (csak most már kisebb kiszerelésben és nem keverék részeként is kapható). Ha elégedetlenek vagytok a bolti jégcsapretkekkel, tegyetek vele egy próbát, emberi fogyasztásra is alkalmas, nem csak takarónövénynek.

Limba brokkolik június elején.

Tavaly szépen sikerült felszaporítani a Red Noodle lila hüvelyű méteres bab magjait, úgyhogy idén már nem fogtuk vissza magunkat és zöldbabként fogyasztottuk. Hát, azt kell mondanom, nem jutott belőle főzésre. Olyan szinten élmény nyersen elropogtatni a zsenge hüvelyeket, hogy az utolsó szálig lelegeltük. És ez egy bab, ami terem! Volt a kertben még hagyományos bokorbab kétféle is, összesen talán két-három marékkal sikerült belőlük szedni. A Red noodle-ből nem tudok mennyiséget mondani, mert amint volt 4-5 hüvely, akkor hoztam be vacsorára, így elég nehéz megbecsülni a termésmennyiséget, de mindenesetre nagyon elégedett voltam vele. Hozzá kell még tennem a történethez, hogy egy zalai barátunk jóvoltából idén egyszer szüreteltem értelmes mennyiségű zöldbabot is, ugyanis kaptam egy futó fajtát, amit elég hamar palántáztam, és így még júniusban volt alkalma teremni az aszály előtt.

Réka zöldbab fajtája, ami levesbe került. Évek óta nem ettünk főttételben saját zöldbabot.

Ha már írtam negatívumként a kártevőket, akkor pozitívumként is fel kell hoznom őket. A tavasz első felében alig volt meztelencsiga a kertben. Hogy ez annak köszönhető, hogy voltak -8-9 körüli fagyok, hogy nem használtam avartakarást az ágyásokon, hogy fejlődik a kert csigaragadozó állománya? Fogalmam sincs! Ennek persze nem örülök, de ez az igazság. És mivel május vége körül már újból nőtt a csiganyomás, ezért nem is hiszem, hogy valaha rá fogok jönni, mi volt oka a szerencsénknek. Viszont látható eredménye lett, mivel az áprilisban elvetett egynyári virágok nagyon szép számban kikeltek, és idén végre újra gyönyörködhettem pillangóvirágokban, rézvirágokban, büdöskékben, amiket annyira szeretek.

Szépséges sáfrányos szeklice, amit még szintén nem sikerült korábban kinevelni.

Ilyen szemet gyönyörködtető ágyásaink lettek idén.

A pillangóvirágokkal nem lehet betelni.

Tavaly szintén írtam, hogy az avarkomposztálónkat egy pár méteres füves sáv választja el a veteményestől, és ugyan a lombkomposztban hemzsegnek a lótetvek, a füvön nem mennek át a veteményesbe. Ebben nem volt igazam. Idén elkezdtem látni némi kártételt pont azon az oldalon, ahol a komposztálás zajlik, ráadásul volt egy konkrét rémálmom egy éjszaka, amiben mindent elborítottak a lótetvek, úgyhogy másnap fogtam magam és csináltam egy lótetűcsapdát végig a veteményes mellett. Ez egy pofon egyszerű szerkezet, egy fém árok leásva a földbe, a végén pedig két edény, amibe bele tud pottyanni minden szerencsétlen, ami nem tud kimászni az árokból. A csapdát javallott minden nap ellenőrizni. A lótetűket el lehet tenni láb alól, a többi élőlényt pedig szabadon engedni. Néhányszor kisebb gyík is beleesett a bödönbe, de ez nem volt jellemző, viszont mindenféle bogarak előfordultak, innen is tudom, hogy pl. jelentős holyva, futrinka és futóbogár állomány van a kertben, amik segítenek kordában tartani a csigaállományt. Őket kicsit irányítottan is engedtem szabadon, olyan helyeken, ahol sok kárt okoznak a csigák. Fontos még, hogy a csapda-bödönök alját érdemes apró lyukakkal perforálni, hogy ne tudjon megállni benne a víz.

Az avarkomposztálás továbbra is forgatás nélküli prizmában történik.

Kerti praktikák tekintetében nem sokat újítottam idén, de volt egy ötlet, ami talán másnak is hasznos lehet és bevált. Nyáron a nagy melegben ugye elég nehéz olyan növényeket palántálni, amik csak hűvösebb időben csíráznak, mint a saláták vagy céklák, de ugye az őszre készülve szeretné az ember, ha lennének kész palántái, amikor már végre elviselhetővé válik a meleg. Na ezt a problémát megkerülendő idén nyáron a veremben csíráztattam az ilyen magokat, egyszerűen bevetett tálcástul beraktam a verembe az egész csapatot és pár nap elteltével naponta nézegettem, hogy indulnak-e már. Így sikerült kikeltenem egy csomó olyan növényt, amit kint nem lett volna esélyem. A másik hasonló dolog inkább projekt, mint trükk, nevezetesen, hogy a ház előtti részt, ahonnan a műhelyem nyílik, a gyalupad elpakolásával átalakítottam egy kis konténerkertté, egy alacsony lábazaton helyeztem el használt festékes és más vödröket (kilyuggatott aljúakat), ezekbe ültettem növényeket. Azért nem sima ágyást csináltam, mert egy lebetonozott, de egyébként elég jól benapozott területről van szó. A nagy eredménye ennek a megoldásnak az, hogy mivel szeretünk néhány fajból több fajtát is fenntartani, így ki tudjuk védeni a keresztbeporzódást. A rovarporzású növényeknél kifejezett kihívás ez kis kertben, pláne, ha valaki nem szeret műanyagot használni. Így, hogy a teljes ház elválasztja a hátsó veteményest és ezt a ház előtti minikertet, ide nyugodtan tudok ültetni plusz egy fajta paprikát, padlizsánt, tököt (bár ez utóbbihoz nem elég nagy a hely). Idén ez remekül működött.

Egy régebbi készítmény, az üvegdoboz is még működik a kertben, de már nincs sajnos mozdítható állapotban.

Ettől függetlenül még így is hasznos mikroklímát nyújt koratavasszal és télen.

Ha pedig már a projekteknél tartunk, idén a nagy kerti infrastruktúra fejlesztéseimmel nem sokat sikerült haladni, de azért a semminél többet. Az évek óta készülő üvegházunk eljutott arra a fázisra, hogy kész van az alapja, rá van szépen ültetve a váz, már csak be kell ragasztani az üvegeket, és vágni újakat a hiányzók helyére. Egy másik régi vágyam valósult meg a ház mögötti féltetővel, amit két öcsémmel cserepestül két nap alatt raktunk össze (persze kellett az hozzá, hogy az anyagait éveken keresztül gyűjtögettem, illetve hónapokkal korábban egy napon keresztül betonoztam a tartóoszlopok pilléreit). Mivel eddig a házunknak semmilyen kültéri fedett része nem volt, eső elől sehova nem lehetett beállni, és a nem kevés dolgot, amit év közben kint szoktunk szárítani szabad levegőn, eddig minden alkalommal a házba kellett bemenekíteni. Innentől a tető alá fogom tudni fellógatni a fokhagymát, a szárított magszárakat, fűszer- és gyógynövényeket. Persze nem én lennék, ha a tető alatti részt is sikerült volna véglegesre kialakítani, itt azért még sok munka vár, de ez így is hatalmas előrelépés. A verem földtakarása még mindig nincs teljesen kész, de amikor volt alkalmam rá, építettem a fedést. Egy kedves szomszéd felajánlott egy jó adag töltőföldet, csak még épp nem volt időm elhozni, úgyhogy ez még a jövő zenéje. Szintén régi elképzelést sikerült megvalósítani év elején, amikor épp egy kevésbé hajtós időszakban készítettem jó pár tartós rovarlakást. Ezek hasonlóan néznek ki mint a madárodúk, csak az első faluk hiányzik, helyette csirkeháló van kifeszítve, hogy a madarak ne szedjék szét a tölteléket, ami olasz nád és nádfonat. Az ötletet is ez a két anyag adta, ugyanis a korábbi években megfigyeltem, hogy a különböző rovarok nagyon szeretik az IBC tartályainkat napsugárzás ellen védő nádfonatba készíteni fészkeiket. A ház előtt az egyik tartály belső fele tető alatt van, ezek a védett nádak nagyon kelendőek, úgyhogy arra gondoltam, megkönnyítem a rovarok dolgát azzal, hogy védett helyen nagy mennyiségű ilyen menedékhelyet kínálok fel. Az olasz nádat karónak használjuk elsősorban, itt pedig minden télen megfigyelhető volt, hogy a szárak oldalát kilyuggatta valamilyen madár, vélhetően rejtőzködő rovarok után kutatva. Ha pedig kutattak, akkor valószínűleg volt is mit, így ezt az anyagot is beépítettem a rovarlakásokba. Egy másik hasonló ötletet is megvalósítottam, ebben az esetben Gyulai Iván adta meg a löketet, ugyanis egy már általam korábban ismert fülbemászó-menedékként leírt ötletet gondolt tovább. Itt arról van szó, hogy egy virágcserepet fejjel lefelé fordítva lógatunk fel, és valamilyen szálas száraz növényt rögzítünk bele, amiben el lehet bújni. Egyszer már csináltam régebben ilyet, de akkor az eredeti ötlet alapján műanyag cseréppel próbáltam, aminek a nyílására raschel-hálót kötöttem, és ez így nem tetszett, mert hamar tönkrement, ráadásul műanyag volt az egész. Gyulai Iván viszont ugyanezt megcsinálta agyagcseréppel, dróttal, amik mind voltak itthon a kertben, úgyhogy én is legyártottam rögtön 3-4 ilyen menedéket.

Egy faliméh nézelődik

Rovarmenedék, mögötte virágzó mandulafa.

A szép tőrös darázs nem a rovarszállások miatt van jelen, hanem mert lárvája a kertben lévő nagy mennyiségű ágaprítékon élő orrszarvúbogarakból táplálkozik. Imágó korában pedig a virágzó növényeket látogatja.

A szomszédos utcában van egy nagyon kedves szomszéd, aki idén teljesen váratlanul felajánlotta egy teljesen permetezés nélküli körtefájának teljes termését nekünk. Több rekesznyi hibátlan körtét szedtem le a fáról, amik egész ősszel etettek minket és készítettünk belőle körtebort is, ami viszont nem lett annyira finom. Lehet, hogy ecet lesz belőle, majd meglátjuk. A lehullott terméseket is összeszedtem, remek komposztanyaggá vált a hullott avar mellett.
A ház előtti szűrőfal (ez tulajdonképpen a kertünk védőfala az utca felől, már évek óta dolgozom rajta) is idősödik, itt is fordulópontra jutott a vegetáció. Sok felesleges növényt ültettem ki ide, de a hangsúlyt a gyors növésű, pionír fásszárúakra helyeztem, ezért sok bodza, nyári orgona, akác van itt. Most eljutottunk oda, hogy ezek a pionírok szépen megerősödtek, úgyhogy idén ősszel, amikor megjöttek az esők, masszívan visszavágtam a kezdeti egyedeket, hogy átengedjék a fényt az időközben beültetett második körös növények számára, amik főleg különböző gyümölcstermők, ribizlik, eperfa, kökények, szilvafák, mogyoró, indián banán. Nagyon izgalmas figyelemmel kísérni és alakítani ennek az életközösségnek az útját.

Utánpótlás Pannónia kajszik faiskolában. Ezeket egy általunk szervezett helyi kertésztalálkozón készítettem, próbálom népszerűsíteni a gyümölcsoltást. Nem vagyok benne profi egyáltalán, de ezeknek több mint nyolcvan százaléka megmaradt.

Kellemes meglepetés volt, hogy ugyan idén télen akadt rendesebb hideg idő (-9 fok volt a legalacsonyabb itt nálunk, ha jól figyeltem), az áttelelésre földben hagyott yacon rizóma átvészelte az időjárást, és tavasszal szépen kihajtott. Ez a növény alapvetően nem bírja a fagyot, de megfelelő takarással ezek szerint átteleltethető.

Az idei yacon gumó termés három tőről. Lett legalább tíz új rizómám is belőle, így jövőre még több tövet tudok indítani. Mivel nagyon könnyen törnek a gumók felszedéskor, ezért a törött felületet hamuba szoktam mártani, hogy ne penészedjen be, kevésbé romoljon. Ilyen formában veremben majdnem egész télen eltartható. Betárolás után érdemes is várni egy kicsit a fogyasztással, mert az édes íze csak pár hét után jön meg.

Idén is tanulhattam elméleti újdonságokat is. Hangszerjavítás közben továbbra is sokszor hallgatok előadásokat, podcasteket. A legizgalmasabb számomra most dr. Christine Jones egyik előadása volt, amiben a magok felületén és belsejükben lévő mikrobiológia volt az egyik téma. Újabb kutatási eredmények igazolják, hogy a növények a vetőmagjaikba olyan velük együttműködő mikro élőlényeket is beépítenek/beinvitálnak, amik aztán a maggal a következő generációs növény számára is elérhetőek lesznek. És ez az együttműködés jelentős, a csíranövények mindenekelőtt ezekkel a hozott paránylényekkel teremtenek kapcsolatot, ezek segítségével tájékozódnak az élőhely kezdeti feltételeiről, és csak később kezdenek a talajban amúgy jelen lévő idegen mikrobiológiával kapcsolatba kerülni. Ez számomra azt jelenti, hogy sokkal nagyobb jelentősége van a házi magfogásnak, mint eddig gondoltam, ugyanis nem csak a növényfajtát visszük tovább, hanem a mikrobiológiát is tenyésztjük, ebben is előreléphetünk, ha gondos gazdák vagyunk. És még egy érv az agresszív magkezelési és csávázási eljárások ellen.

Ezekben a magfogásra érett uborkákban is már benne vannak a jövő generációval együttműködő mikrobák legfontosabb tagjai.

Idén is végeztünk civil munkát, amennyire időnkből és energiánkból telt, és amellett, hogy sok munka volt, rengeteg örömet szerzett a Magház Egyesület tagjának lenni. Továbbra is azt gondolom, ez az egyesület azt csinálja, amit én is akarok csinálni, így nem nehéz kapcsolódni a többiekkel, ők is nagyon hasonlóan gondolkodnak. Idén is voltak magbörzék, eljutottam néhány egészen nagy eseményre, például Biatorbágyon egy hatalmas koncertteremben adhattam elő, vagy néhány csapattaggal együtt kijutottunk Erdélybe, Kispetribe, ahol egy hétvégén keresztül próbáltuk átadni a tudásunkat (itt és itt olvashattok róla), és cserébe felejthetetlen erdélyi vendégszeretetben volt részünk. Idén én vittem az egyesület támogató tagságának koordinálását, ami számomra nagyon inspiráló feladat, mert így kerülhetek kapcsolatba azokkal az emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak, de még csak most kezdenek ismerkedni ezzel a világgal, vagy épp valamivel később kezdtek el foglalkozni a mezőgazdasági sokféleséggel, mint mi. Mindig feltölt, ha ilyen emberekkel beszélgethetek, még akkor is, ha sokszor csak kérdésekre próbálok válaszolni. Azt érzem, ez a szerep nekem való.

Ajándék magcsomagok és magbörzés felszerelés összeállítása folyamatban.

Végül két saját dilivel fejezném be az örömteli dolgok számadását. Az elsőt úgy neveztem el, hogy madár pottyantotta faiskola. Idén hatványozottan megfigyeltem, hogy a veteményesben elhelyezett betonvashálók tövében nagy számban kelnek ki mindenféle gyümölcstermő évelő növények: ribizlik, csipkebogyó, vadszőlő. Ezekre a növényekre általában odafigyelek, mert ugyan a gyümölcstermőknél a klónozás a bevett szaporítási mód, evolúciós szempontból a magról vetés előrébb visz, és mikor lenne nagyobb szükség a genetika változatosabbá tételére, ha nem az eszement módon változó klíma idején. És ide kapcsolódik a másik dilim, miszerint be kell vallanom, hogy az egyik kedvenc tevékenységem a veteményesben a gazolás. És ez valószínűleg azért van, mert lehet, hogy máshogy csinálom, mint a legtöbben. Eleve egy recés kis konyhai kés van a kezemben, nem szoktam a gyökereket kihúzni (a szulák, a tarackbúza és a pimpó a kivétel), csak elvágom a leveleket a föld felszínénél. Másrészt addig nem szedek ki semmit, amíg nem tudom, hogy mi az, úgyhogy az egész inkább egy ilyen botanikai vizsgálat, mint amikor pl. felmérik egy legelő biodiverzitását, körbehatárolnak egy területet, és azon belül meghatároznak minden egyes növényfajt. Na én valami ilyesmit csinálok, csak kevésbé kötelességszerűen, mindenesetre nagyon élvezem. És tudom, hogy ez totál nem hatékony, és valakinek, akinek a miénknél sokszor nagyobb kertje van az összes haja kihullana, ha így kéne csinálnia, de nálunk nincs sok gyom a veteményesben, megtehetem, hogy ilyen furcsa módon álljak neki a feladatnak.

A képen látható vörös fejes áttelelő saláták közötti néhány pitypangból például már olyan kevés van a kertben, hogy legfeljebb akkor szoktam levágni a leveleiket, ha nagyon elterpeszkednek.

Most pedig jöjjön a már szokásos összesítés a kertben termett élelemről. Számokkal továbbra sem szolgálhatok, öt kategóriába soroltam a termesztett növényeket.

Kiemelkedően jól sikerült: Kayac karfiol (a januári meglepetés miatt), hónapos retek (tavasszal és ősszel is), áttelelő vörös fejes saláták, Gigant karalábé (az örök és ellenálló klasszikus), vörös mizuna, Red Giant mustársaláta, egynyári borsikafű (ami végre kikelt magról), elefánt fokhagyma, Teréz, Moldova, Néró szőlők, Tétényi Kedvenc és Bőtermő mandula (most volt először értékelhető termés), Tone Wase datolyaszilva (első termés)

Bőséges és jó minőségű: Kerekegyházi tf. lóbab, téli porcsin, mohafodrozatú petrezselyem levél, Limba brokkoli, Scarlet és Vates tépőkel, Adonyi és Kocsi tf. saláta, yacon, Sárándi tf. bazsalikom, Somoskői tf. paradicsom, Kabocha sütőtök, kolbásztök, Red Noodle méteres bab, Robin Gud padlizsán, „Tibi” mák, ribizlik, Black Jewel szedermálna, málnák (nyári terméskör), Pui malabár spenót, Carmen cseresznye, Nagykátai tf. amaránt, egres, fanyarka, fekete berkenye, opar gyöngyei, Matador spenót

Számottevő mennyiség: Nantes 2 és sok más fajta sárgarépa (végre), rukkola, koriander, újzélandi spenót, Erdélyi Paraszt uborka, „Réka fekete” zöldbabja, lila és tápiói 96 édeskrumpli, újhagyma, Pál cseresznye, fekete faeper, Bajai tf. homoki bab, Faggiolino d’Olico di Veneto homoki bab (nem termett annyit, mint a bajai és hosszú hülye neve van, úgyhogy ezt passzolom jövőre), Ráckeresztúri tf. vöröshagyma, lila krumpli, Elefántormány-, Marconi Piros Édes-, Pusztaszabolcsi tf. paprika, az összes többi paradicsom, balatoni rózsa krumpli, nyugat-indiai uborka, sarjadzó salotta hagyma, rebarbara, Albin és egyéb gumós zeller, földieper, luffatök, szeder, cukorgyökér

Kóstolónak: Florina alma, kelbimbó, vörös pak choi, Debreceni Világoszöld és Kelvedon csodája borsó, Bremer Scheerkohl szibériai kel, kapor, Perun és Black Beauty paradicsom, Zöld Kard saláta, tatsoi, Ponca sütőtök, egérdinnye, Louisiana Long Green padlizsán, fokhagyma, Borlotto bab

Nem jött össze: fehérrépa, Székesfehérvári tf. pasztinák, Székesfehérvári tf. cékla, Cezar brokkoli, oca, Pomázi tf. cukkíni, Penyigei tf. laskatök, holdbab, Saxa bokorbab, homoktövis, Ráckeresztúri tf. spenót

Carmen cseresznye

Egy nyár végi pestos szüret.

És idén végre lett saját sárgarépánk újból! A Krisnavölgy főkertésze azt mondta egyszer, hogy abból tudja felmérni, milyen kertész a másik, hogy milyen sárgarépát termel. Még jócskán van mit tanulnom, de már így is nagyon büszke vagyok magamra, hogy egyáltalán lett répa.

A veteményesünk felosztása és a 2024-es vetések továbbra is megnézhetőek itt.

Nagyobbik lányunk mániája, hogy minden rovart a kezére vesz. Mindenki máshogy kapcsolódik a természethez.

Hiába van teli a kert, mindig jönnek azért új növények is, ezeknek egy jelentős része ajándék: Nagyesda szőlő, kosárfonó fűz, füge (ismeretlen fajta, de örülök, hogy újra van fügénk), köpött őszibarackok (meglátjuk mi lesz belőlük), jancsihagyma, évelő borsikafű, lestyán, Cseresznyemeggy és Feketicsi meggy, babér, szarvasagancs útifű, bronz édeskömény, és még elég sok saját szaporítású, már a kertben jelenlévő, bevált növényfajta, amiket kiültettem.

Idén megkóstoltuk az articsókát is, mert van egy tő a kertben, ami évek óta nem hajlandó megadni magát, de idén még virágzásra is elszánta magát. Gondolom, hogy nem volt túl magas minőségű a bimbó, amit szedtem, de nem is okozott nagy gasztronómiai élményt.

Annál lenyűgözőbb a kinyílt virág, amit a rovarok is messziről megtalálnak.

A konyhában sem tétlenkedtünk, Rita rengeteg finomabbnál finomabb kenyeret, kalácsot, süteményt, ebédet tett az asztalra. Az eltevések, amikhez pedig nekem is közöm volt a teljesség igénye nélkül: eperlekvár rebarbarával (az eper nem saját), meggybefőtt (a meggy sajnos nem saját), cseresznyebefőtt, meggyes cseresznyelekvár, ribizlis cseresznyelekvár, fosóka savanyító (citromlé helyett), almás fosókalekvár, szilvalekvár (saját szilvából!) mángoldszár-, csicsóka-, dinnyehéj-, elefántormány paprika-, erős paprika-, padlizsán-, eperfa levél tejsavasan erjesztett savanyúság, körtebor (szomszédunk körtéjéből), kasvirág tinktúra, gyógyméz (erjesztett gyógynövényes, fokhagymás méz), savanyú káposzta (nem saját káposztából).

Mivel a kedvenc téli főzelék tökünkből (laskatök) nem lett semmi, ezért a fagyasztóba reszelt kolbásztököt raktam el télire, illetve maradt még süteménybe való szilva és egy jó adag turmixba felhasználható szeder és fekete berkenye.

Szintén nagyobb felbontású kép, rákattintva kicsit nagyobban is meg lehet nézni.

Az egyik nagyon közösségi média kompatibilis kenyér.

Ez pedig a karácsonyi. Az egész mind Ritát dicséri. Szeretem elnézegetni ezeket a gyönyörű kenyereket, főleg, hogy kézbe is foghatom, de a legfontosabb az, hogy értékes kenyeret tudunk fogyasztani, jó lisztből, jó technológiával, hogy a szervezetünk épüljön tőle és ne csak tovább károsodjon.

És persze helye van az élesztőnek is időnként.

Immunerősítő gyerekeknek: fenyőrügy, rozmaring, fokhagyma, hagyma mézben erjesztve, majd leszűrve.

Az idei nagy ötlet (nem saját, nem új, csak eddig nem így csináltuk), hogy a fosóka lekvár főzés közben leszedjük külön a levet, amiből cukor nélküli savanyító lesz. Én a teát citrommal, cukorral/mézzel szeretem, de a bolti citromlénél kevés rosszabb van, bio citromot meg nem lehet itthon megtermelni. Ez a gyümölcsös, rostos savanyító viszont mindent tud, amit a citromlé és még többet is (ízesebb), és a kertből van.

Lóbab és a belőle készült már hagyományos, sajnos némi ipari virslit nem nélkülöző főtt lóbabos saláta. Persze ha van lehetőségünk, veszünk termelői virslit, de erre nem mindig adódik alkalom.

A nőnapi hamburger.

Erjesztett eperlevélbe csavart töltike. Na ez is egy tíz ujjat megnyalós étel.

A málnalekvárnál is trükköztünk idén, szépen megvártuk a nyári terméshullám végét, és a fagyasztóban begyűjtött termést egyben főztük lekvárrá.

Kedvenc desszert kombinációm: sütőtökös pite szederturmixszal.

A paradicsomos pizza mellett a másik nyári klasszikus a paradicsomleves, itt éppen pirított kenyérrel és petrezselyemmel.

Téli vitaminforrás a borús napokra.

Ennyit az ételeinkről, jöjjenek még a maradék képek, amiket szerettem volna megosztani. Mindig nehéz kiválogatni azt a száznál kevesebb képet, ami még kompatibilis egy ilyen bejegyzéssel.

Áttelelt Boltardy cékla tövek újra kiültetés előtt. Nagyon szép mennyiségű céklamag lett, 2025-ben tesztelem, hogy nem porzódott-e össze valamivel, és ha minden jó, akkor ősztől már viszem magbörzékre is ezt a nekünk jól bevált fajtát.

Kosárfonó fűz vesszők Máthé Orsitól. A 2024 eleji nagy belvíz elég jó apropója volt a fűz telepítésnek, kíváncsi leszek, hosszú távon hogy fogják érezni magukat. Nagyon várom, hogy dolgozhassak velük, mert rengeteg jót hallottam már róluk.

Palánták erősödnek tavasszal.

Idén nagyon jól sikerült a hónapos retek.

Orgona virágzás április közepén. Ez is egy szokatlan újdonság.

Sárgaviola. Nagyon megkedveltük ezt a strapabíró tavasszal nyíló keresztes virágot.

Szivárvány a kert felett.

Téli porcsin maggal is el vagyunk látva egy ideig.

A Tibitől kapott mák szépen termett, és jó, hogy megint volt mákvirágzás a kertben, ez mindig eseményszámba megy.

Egy génbankos sikertörténet, egy csodálatos évelő virág, a sátoros varádics, ami most már oszlopos tagja a kertünknek.

Idén egész sok helyre eljutottunk, voltunk például egy barátunk szervezésében gombászni, ahol ilyen bőséges fogásunk volt. Mi nem értünk sajnos a gombákhoz, de több gombaszakértő is segítségünkre volt.

Szép és finom egrestermés.

A szeder gyönyörűen indult idén, de sajnos a termés nagy része az aszályban ráaszalódott a vesszőkre. Azért így is tudtunk enni és elrakni egy adaggal.

Volt segítségem a krumpli felszedésénél. Idén sem volt lenyűgöző termés, de nagyobb szemű volt, mint szokott, úgyhogy könyebb volt begyűjteni.

Egyik újdonságunk idén, a finoman szőrözött felületű Pink Furry Boar (rózsaszín bundás vaddisznó) paradicsom szintén Tibitől, friss fogyasztásra jól működő fajta.