Gombaoltás 2025

 

Az oltóanyag és az előkészített darálék első rétegei kartonpapíron

Ez a második alkalom, hogy gombaoltással próbálkozunk. Jó pár évvel ezelőtt oltottam kései laskát és shiitakét fűzfa rönkökbe, az előbbiből évekig volt kisebb mennyiségű gomba, az utóbbiból összesen néhány termőtestet sikerült gyűjteni. Mostanra az összes nagyjából kimerült. Mivel ki kellett vágnom egy viszonylag nagy eperfát a kertben (lásd tegnapi bejegyzés), illetve volt pár meggy és bodza rönköm egy szomszédtól, ezért gondoltam, újból teszek próbát, hátha most sikerül kicsit jobban csinálni. Hozzátenném, hogy ha most sem jön össze igazán jól, akkor fel fogok hagyni a próbálkozással, mert sajnos azt tapasztalom, hogy a mi növénytermesztésünkhöz képest elég nagy műanyagterheléssel jár a gombatermesztés, és ha nem működik igazán jól, akkor ezt nem tudom magamnak legitimálni. De azért most már nem első alkalommal próbálkozok, vannak tapasztalataim a termőhelyünkkel is, úgyhogy optimista vagyok.

Az oltóanyagot Axis Fungitól vettem, jó szívvel ajánlom másnak is. Megint kétfajta gombával próbálkozom, a jól bevált kései laskával (Pleurotus ostreatus) és a számomra már régóta bakancslistás óriás harmatgombával (Stropharia rugosoannulata).

Stropharia rugosoannulata micélium gabonaszemen

Az utóbbival kezdem:
Azért szerettem volna kipróbálni a harmatgombát, mert az USÁban ennek van olyan híre, hogy akár különösebb tutujgatás nélkül magától is el tud terjedni, ha jól érzi magát. Vannak kétségeim, de úgy éreztem, egy esélyt adnom kell neki, mert amúgy a sokféle fás takaróanyag miatt szeretnek a gombák nálunk. Gabona szubsztrátos szemcsírát kértem, ezt kevertem be vegyes ágdarálékba. Az ágdarálékot előtte több, mint egy hétig egy bontott kádban vízbe áztattam úgy, hogy a darálék teljesen a víz felszíne alatt legyen (kőlapokkal leszorítottam). Utána egy betonplaccon kiterítettem vékonyan az anyagot pár napra, hogy ki tudjon száradni. Ezzel az volt a célom, hogy energiatakarékosan megússzam a sterilizálást. Az elmélet szerint először az anaerob körülményeknek köszönhetően elpusztulnak az aerob életformák, majd ugyanez fordítva száradáskor, az anyag pedig végeredményben oltásra alkalmas, viszonylag gombafertőzésmentes anyag. Úgy rétegeztem a darálékot és a csírát, mint a lazannyát, egy gereblyével mindig kicsit be is kevertem a csírát. Kislányom segített. A végén letakartuk kartonnal, és azóta is igyekszünk nedvesen tartani. Félárnyékos helyen van.

A segítségem

A darálék rétegek közé megy az oltócsíra

A kész kupacot egy réteg kartonnal fedtem, erről sajnos nincs képem.

A kései laskából is szemcsírát kértem, sajnos az oltott tiplik nekem semmit nem teremtek a régebbi próbálkozásnál, úgyhogy inkább maradtam a gabonánál. Ahogy írtam, a laska termett nekünk egész vállalhatóan, de voltak buktatók: az első, hogy a furatokba oltott rönköket nem tettem zárt helyre, amíg átszövődtek. Ennek az volt az eredménye, hogy az egerek szépen feltörték a viaszpecséteket és kirágcsálták a finom gombás gabonát. Na, ezt most szerettem volna elkerülni. A másik, hogy a kint hagyott rönkök valószínűleg túlságosan kiszáradtak, így nem is jutottak el a termőtestekig. Ami jól működött régen, az a totem módszer volt, ahol rövidebb rönkdarabok közé szórtam a szemcsírát, egymásra állítottam őket és az egészet elástam fél évre. Most a két módszert vegyítettem, hosszabb rönköket oltottam furatokba (ez gazdaságosabbnak tűnik oltóanyag szempontból), de elástam a rönköket, hogy ne férjenek hozzá az egerek, és ne száradjanak ki. Egy fél méter mély gödröt ástam a fatároló bodega mögé, ebbe fektettem a beoltott rönköket. Kb. 80-90 cm hosszúságúak lettek, 16 mm-es furatokba oltottam a csírát, majd leviaszoltam a furatot gyertyaviasszal. A rönkök közé szórtam eperfa ágdarálékot (ezt korábban kiszárítottam, és most frissen beáztattam) és némi szemcsírát. A kupacot, ami kicsivel ért a talajszint fölé, betakartam egy ócska, használt geotextil szerű fonott fóliával (ezen elvileg átjut a pára, víz), majd ezt vékonyan leszórtam földdel úgy, hogy sehol ne látsszon ki a nejlon. Csak egy réteg maga a fólia. Az eperfa földben maradt tönkjét is beoltottam, vágtam a rönk fölötte lévő részéből egy kb. 20 cm hosszú darabot, majd mindkettőnek a belső oldalára fúrtam három oltófuratot. Ezeket megtöltöttem szemcsírával, de nem viaszoltam le, mert a két rönk közé szórtam kb. 1 cm vastagon szemcsírát és így tettem össze őket. Néhány szöggel megakadályoztam, hogy csúszkáljon a felső rész. Az egészet körbetekertem olyan fóliával, amivel a dobozokat szokták néhol, ez is használt fólia. Picit meglyuggattam a fóliát, hogy kapjon levegőt. Az egészre szórtam  ágdarálékot, hogy ne süsse a nap és a rágcsálók ne férjenek hozzá. Próbából egy eperfa, és egy-egy fél meggy és bodza rönköt a saját építésű vermünkbe helyeztem el oltás után, mert ott egyébként a szürkéslila pereszke magától nő a sötétben a téglafalból, szóval lehet, hogy ez lesz a legjobb hely a gombáknak.

Feldarabolt és furatolt rönkök.

Felmelegített viasz a furatok lezárásához.

A régebben már bevált tipli+tölcsér töltőmódszer

A furat teli oltóanyaggal

Viasszal lezárva a kiszáradás ellen

Rönkök beoltva, földbe kerülés előtt

Egy gödörbe kerültek a kert egyik legnedvesebb helyén.

Kaptak némi száraz, frissen áztatott eperfa darálékot, ami kitölti a hézagokat.

Kiszáradást csökkentő fólia takarás.

Föld takarás

A földben maradt tönköt is beoltottam, kár lett volna kihagyni, mivel itt az egész gyökérzet rendelkezésére áll a gombának.

A fentebb leírt módon beoltott tönköt körbetekertem fóliával, amit meglyuggattam, és vastagon letakartam egy kupac ágdarálékkal.

Hát ennyi az újabb gombakalandunk, kívánjatok sok sikert a micéliumoknak a terjeszkedéshez!

Kivágtam egy nagyobb fát

A néhai eperfa

Egy nehéz bejegyzés következik. Arról szól, hogy kivágtam egy nagy fát a kertből. Úgy gondolom, szükséges döntés volt, de ettől még nem lett könnyebb, mert egyébként szerettem ezt a fát.

A kertünknek nagyjából a közepén állt egy eperfa, amit a házunkkal együtt vásároltunk meg az előző tulajdonostól. A fa ekkor nagyjából 9 éves lehetett. Amikor megérkeztünk, a lombkorona úgy nézett ki, hogy nagyjából 60-70 cm magasan egy pontból ágazott ki körülbelül 6-8 vázág, amik teljesen egyenrangúak voltak. Nem tudom, ez minek volt az eredménye, de akkori kezdetleges metszési ismereteim alapján arra jutottam, hogy ez így nem maradhat és kimetszettem közülük párat, amik a legjobban keresztezték a többieket. Egy másik faj lehet, hogy könnyen ki is heverte volna ezeket a sebzéseket, de a mi eperfánknak még tavalyra sem sikerült körülnőnie a sebeket, és minden tavasszal folyt a nedv. Ettől függetlenül termett minden évben hol többet, hol kevesebbet. '17-ben még tarra is rágták valami szövőlepke hernyók, amik akkoriban minden évben komoly károkat okoztak itt Pusztaszabolcson. Nagyjából '22 körül vettem észre, hogy komolyan gyengül a fa szervezete, a koronának fiatal részei több helyen leszáradtak.

A fa egészségi állapotától teljesen független tényező, hogy a kert közepére ültetett eperfa nyáron a veteményes környező (értsd. kb. 3-4 méteren belüli) zónáit rendesen próbára tette, ugyanis gyökereivel előbb jutott hozzá az egynyáriak öntözésére használt vízhez, így ezeken a részeken aszályos nyarakon (volt ilyen az utóbbi időben?) nem nagyon termett semmi. Ezt egyébként nem úgy kell érteni, hogy a fa közvetlen közelébe ültettem egynyári haszonnövényeket, mert a fa töve körül egy elég változatos cserje és évelő lágyszárú közösséget alakítottam ki a nagyjából 1,5 m sugarú körben, ami egyébként jól működött (azért a múlt idő, mert ezeket a növényeket már a fa kivágása előtt átültettem). Mivel a kertben nincs vizes élőhely, itt az eperfa alatt próbálkoztam egy mini tókával, ami egyébként a szezonok első felében remekül működött, de gyümölcs és avarhulláskor hiába tettem hálót a víz fölé, a szél vagy az állatok mindig bejuttatták a vízbe a szervesanyagot, amitől egyhamar posvány lett belőle, többször kellett újraindítani. Még ez a vizes élőhely, vagyis egy méretesebb tó volt az az érv, ami az eperfa ellen szólt, ugyanis kis kertünkben már sehol máshol nem volt hely, ahol jó helyen lett volna egy ilyen elem, arról nem beszélve, hogy a vízfelület a kert közepén tudná a legjobban kifejteni pozitív hatásait.

Tehát összegezve: a fa egészségi állapota, a veteményessel való összeférhetetlensége és a helyére tervezett tó miatt kellett kivágnom.

Néhány egyéb adalék még a történethez: az eperfa gyümölcsét nagyon kedvelik a madarak (egyébként nyersen mi is), és aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy ne maradjon eperfa nélkül a kert. Eperfánk magjaiból kikelt magoncokból már így is legalább ötöt ajándékoztam vagy adtam el, emellett a kertben is van még négy élő utód, melyek helyben kelt magoncokból fejlődtek. Ezeket nem mind fogom megtartani, de van egy, ami nagyon jó helyen van, valószínűleg ő lesz a végleges, az ő koronáját eleve magasan kezdtem kialakítani, hogy könnyen el tudjunk járni alatta. Külön izgalmas, hogy a magoncok idén virágoznak először, vagyis nem marad faeper gyümölcs nélkül a kert, de ezt nem számoltam ki így előre.

A rönkök, ágak, gallyak sem mennek veszendőbe. A tönkbe és a vastagabb rönkökbe gombát oltottam, az ágak egy része tűzifa lesz, a gallyakat pedig ledaráltam egyrészt gombaeleségnek, másrészt mulcsnak. Érdemes megnézni a képeket, főleg a tönkről készültet. Számomra érdekes volt, hogy 2016-tól kezdve, amikor ideköltöztünk sokkal szélesebbek lettek az évgyűrűk, aminek gondolom, hogy van köze ahhoz, hogy innentől nem egy tarackbúzamező közepén állt a fa. Az évek számozását lehet, hogy eltévesztettem, javítson ki nyugodtan, aki jobban ért hozzá.

A tönk egyelőre a helyén maradt, oda oltottam bele kései laskát.

 

Nem vagyok járatos a dendrokronológiában, így szívesen veszem, ha kijavít valaki, ha nem jól írtam.

A gombaoltásra használható nagyobb rönkök

A tűzifának való vékonyabb anyag

Ezeket már kézi munkával aprítottam

Az egyik madárvetett magonc idei virágzatai

A Tyra nem működött monília ellen, és más fejlemények

Látszik, ahogy próbálkozik a fa, hogy a gyantával megállítsa a fertőzést, de sokszor sikertelenül.

 

 

Idén a második év, hogy elkeseredésemben megpróbáltam valamilyen megoldást találni a kajszi moníliájára. Legalább négy éve viszi el a virágokat fertőző monília a teljes kajszitermésünket, ami azért is különösen bosszantó, mert több év volt, amikor sikerült megúszni a nagyobb fagyokat. És még egy dolog: ha nem lenne egy szép nagy, idős Pannónia kajszi fánk, akkor nem erőlködnék, elengedném a dolgot, van elég más gyümölcs a kertben. Új kajszit nem fogok ültetni az elkövetkezendő pár évben. Utánajárás után a Tyra nevű trichoderma gomba készítményt választottam kipróbálásra, aminek nem az elsődleges alkalmazása a monília elleni használat (talajlakó gombáról lévén szó), de kifejezett ajánlás volt a forgalmazó részéről erre a felhasználásra. Emellett elég szelektív anyag, a leírás szerint csak a vele érintkező gombákra veszélyes. Tavaly egy helyi kertész ismerős adott nekem maradék ilyen anyagot, amit két körben ki is permeteztem kontrollfák hagyásával, és tavaly az volt a tapasztalat, hogy az égvilágon semmilyen különbség nem volt a kezelt és kezeletlen fák között. A sikertelenséget a saját hibámnak tekintettem. Idén nagyon alapos voltam, időben megvásároltam a friss Tyrát, majd a virágzás kezdete előtt, már bimbós állapotban megkezdtem a kajszik permetezését. Összesen négyszer használtam a szert, ahogy az időjárás engedte rügyfakadáskor, teljes virágzásban is finom porlasztással, és csúcsvirágzás után is. A kajszikon idén közel 100%-os lett a monília okozta kár (nem csak az öreg fán, hanem több fiatal, egészséges példányon is). Sajnos egyre agresszívebb a működése is, mert a vesszők is nagyobb szakaszokon elhaltak, nem sikerült elég gyorsan elzárni a növénynek a fertőzött szöveteket. A képek magukért beszélnek. Nem a szert akarom minősíteni, biztos van olyan helyzet vagy hely, ahol jól működik, nekem nem jött be.

 

 

Egy fiatal Pannónia kajszi lemetszett fertőzött ága.

Fiatal Harlayne kajszi. A hajtások tetvesek, ez már másik probléma, a lényeg, hogy fő vázágakon is vannak kopasz szakaszok, vagyis a monília már bekerült a vázágba is, innentől csak terjedni fog, előbb utóbb pedig elfogy az egészséges szállítószövet és elhal az ág. Erről a fáról nem metszettem le a fertőzött ágakat, mert kivághattam volna az egészet (jelezném, a Harlayne egy modern, rezisztens fajta, csak épp nem moníliára, hanem sharkára). A mumifikálódott virágmaradványos gallyakat természetesen le fogom szedni, hogy ne legyen fertőzési gócpont a következő szezonban.

Fiatal Harlayne kajszi koronájának teteje.

 

Tavalyi Pannónia oltványok, nekik még virágzás hiányában kutya bajuk.

A monília témához némi hozzáfűznivaló, ami azért árnyalja (ebben az esetben inkább deríti) a képet. Nem tudom, kinél hogy alakult, de nálunk idén úgy tűnik lesz meggy. Ez nagyjából 2018 óta nem sikerült. Persze nem akarom elkiabálni, de az a helyzet, hogy a meggyeknek és a szilváknak idén sikerült olyan időszakban virágozni (később), amikor a monília valami okból már nem fertőzött. Ahogy írtam, a kajszikon (és egyébként a mandulákon) teljesen tarolt, a meggyeken viszont most idén nem nagyon láttam moníliafertőzött virágot vagy leszáradt hajtást. Kívánom, hogy legyen szép meggy és szilvatermése mindenkinek! Vagy ha ez nem, akkor hajrá bármilyen más gyümölcstermővel, a málna, szeder, szőlő minket még nem hagyott cserben. Ja és a meggyek csak bimbós állapotban kaptak Tyrát, virágzásban nem, mert akkor már láttam, hogy a kajszin semmit nem ért a kezelés.

ismeretlen fajtájú szilva

szép meggytermés ígérkezik

A beporzás hagy némi kívánnivalót maga után, de legalább nagy szemek lesznek.

Kerti számadás 2024-ről

Idénre nincs nagyon mélyenszántó gondolatom bevezetésnek. Akit ilyesmi érdekel, az nézze meg a tavalyi összefoglalót, annak az előszavával most is elégedett vagyok. Vicces, hogy körülbelül arról is akartam most írni, amiről előző évben, nevezetesen, hogy a kert egy következő „szukcessziós” fázisba lépett. Erről még azért fogok kicsit elmélkedni. Ami most a tavalyi beszámoló visszaolvasása közben hirtelen szembetűnt, az ez a mondat volt: „ki tudja 2024 nem hoz-e újból komoly aszályokat” És hát, kedves olvasóm, hozott! Ha 2023-ra azt írtam, hogy a legjobb kerti évünk volt eddig, akkor 2024-re a feljegyzéseim olvasgatása és képek nézegetése nélkül csont nélkül vágnám rá, hogy ez volt a legborzasztóbb. Mégsem így áll a dolog, legalábbis visszanézve a hátrahagyott digitális anyagokat, úgy tűnik, közel sem volt olyan rossz, mint néha éreztem. De erről majd mindjárt.

Egy tavaszi szüret

Egy nyári szüret

Szóval „szukcesszió”. Azért így idézőjelben, mert ennek nincs sok köze a természetes átalakuláshoz, sokkal inkább ahhoz az emberi hozzáálláshoz, miszerint a kert az az élőhely, ahol az ember irányítja az eseményeket. Most erről gondoljon bárki bármit, nyilván nem arra gondolok, hogy meg tudjuk mondani, mi teremjen meg mikor, de kétség kívül hatalmunkban áll (sajnos) pl. letérkövezni az egész udvarunkat. Van néhány helyzet a kertünkben, ahol egyszerűen dűlőre jutottak a dolgok, és ha azt szeretném, hogy jobban működjön a rendszer, akkor lépnem kell. Két ilyet emelnék ki, de jóval több eset van. Az egyik a monília és főleg a meggyfák kérdése. Már tavaly írtam, hogy eljutottam odáig, lépnem kell, és 2024-ben a tervezett dolgokat meg is tettem. A menthetetlen fákat körbegyűrűztem, a kevésbé fertőzötteket (a kajszikat is) erősen visszacsonkoltam az egészséges részig, és oltottam monília rezisztens (vagy csak toleráns?) feketicsi meggyeket, amiből kettő meg is eredt, illetve kaptam egy kedves barátunktól egy Cseresznyemeggy névre hallgató fajtáról tősarjat, ez utóbbi esetben személyesen győződhettem meg róla, hogy a szomszédos moníliával fertőzött fák ellenére ennek a fajtának kutya baja sem volt. Emellett kivágtam az összes kis gyökérsarjat, amik a beteg fákkal álltak kapcsolatban. Így a mérleg plusz három meggyfa, mínusz kb. 10-15 meggyfa, köztük kettő nagy. Most akkor kevesebb lett a kert, vagy több? Merem remélni, hogy hosszú távon több, de ez nem fog egyhamar bebizonyosodni. A másik példa is kicsit ilyen. Amikor ide költöztünk, már volt a kertnek kb. a közepén egy fekete termésű eperfa. Szeretem ezt a fát, és sokszor hozott már szép termést. Még az elején egyszer eléggé elrontottam a metszését, túl nagy sebeket csináltam, amit a fa azóta sem tudott kiheverni. A másik probléma, hogy most már olyan hatalmas árnyékot ad a veteményesben a fa, hogy miatta nem nagyon tudnak fejlődni az egynyáriak, ráadásul a gyökérzet is hatékonyabb, mint az egyéves növényeké, a locsolóvizet az eperfa tudja jobban megszerezni. A metszési hibát főleg azzal vétettem, hogy a fa ideköltözésünkkor már túl volt a koronaalakítás korán, és későn akartam korrigálni, hogy gyakorlatilag egy pontból tört ki 6-7 nagy vázág a törzsön. Az okozott sérülések még most, több mint öt év elteltével sem tudtak körbezáródni, még mindig nedvedzik tavasszal. Szóval ezeket a tényezőket összevéve úgy döntöttem, kivágom a fát és a helyére egy nagyobb kerti tavat telepítek, amivel a nyári időszakban remélek egy kis levegő páratartalom fokozást a veteményesben. A fának egyébként már 4-5 magonca él a kertünkben, úgyhogy a „vérvonal” nem szakad meg, mégis rossz érzés ilyen döntést hozni, de itt is úgy gondolom, jobb lesz hosszú távon, több élelmet tudok termelni, és így kevesebbet kell beszerezni külső forrásból.