Kerti számadás 2025-ről

A kérdés, ami felmerül bennem, ha a 2025-ös évre gondolok vissza, az, hogy vajon lehet-e rosszabb? És a kérdés persze költői, mert nemhogy lehet, de hosszú távon biztosan lesz is. Nemrégiben valaki azt mondta nekem, hogy ha nézi a videóimat (erről még később), csodálkozik rajta, hogy milyen sztoikus nyugalommal veszem tudomásul a különbőző kudarcokat, félrement kísérleteket, ballépéseket. Ez elgondolkodtatott, mert elég sok időt töltök magammal, és nem vagyok épp sztoikus alkat, sőt, ha lehet, az események hevében folyamatosan forrong bennem valami, hogy ez nem sikerült, a rigók már megint, a boltban már megint, stb. De ahogy visszatekintek, valóban lenyugszanak és helyiértékükre kerülnek a dolgok, kimondom magamnak, vagy szegény feleségemnek, és sikerül megnyugodni, elfogadni, továbblépni. Úgyhogy már rég nem bosszankodok azon, hogy milyen lett az év, hanem a tanulságok levonásával próbálom tervezni a jövőt, hogy próbáljunk felkészülni a kihívásokra.

Karalábé levél a ritka harmat jelenségével.

Egy nyári szüret.

És nem kell hosszas magyarázatokba fognom, hogy miért a sápítozás, miért rosszabb ez az év, mint a tavalyi, mert szerintem mindenki, akinek kicsi kapcsolata is van a természettel, érzi a bőrén. 2024-ben 465 mm csapadék volt, és ezt rekord száraz évnek neveztük, idén nálunk 392 mm csapadék volt... Már többször írtam, hogy a folyamatos dilemma az, milyen erőforrásokat érdemes bevetni, vagy szabad elhasználni annak érdekében, hogy helyben termeljük meg az élelmünket, és ne szervezzük ki másnak ezt a tevékenységet. Biztos, hogy egy ipari nagy üvegházban gazdaságosabban tudnak bánni a vízzel, egy növényre nem kell annyi víz, mint egy kiskertben, de a haszonnövényen kívül más nem is nagyon van sem a talajfelszín fölött, sem alatta, ökológiáról, az élővilágnak legalább valamilyen összetettebb szeletéről meg ne is beszéljünk. A kertünk, akármilyen kevéssé is hatékony lehet külső szemmel, a beleölt erőforrásokat nem csak arra használja, hogy a haszonnövényeket életben tartsa, hanem a talaj alatti és fölötti életet is támogassa, menedéket nyújtson egy csomó mindennek, ami egyre kevésbé találja meg azt a helyet, amit régen az otthonának nevezett, életben tart egyfajta ökoszisztéma darabkát, ami persze ekkora területen nem lehet teljes, de azon dolgozunk, hogy minél több ilyen menedék legyen. És a víz sarkalatos pont, eljutottam oda, hogy többet kell elvennem, mint amennyi "jár", amennyi az égből leesik erre a földdarabra. Ez sokaknak biztosan önző elgondolás, még többeknek pedig valószínűleg egyáltalán fel sem merül kérdésként.

Reményszikrát ad, hogy jelenleg, amikor ezt szerkesztem is így járunk minden nap az intézményekbe. Nem rengeteg a hó, de örülünk minden pehelynek, ami aztán a tájat táplálja.

A veteményes arcai az év során.

Az idei nagy döntésem az volt, hogy el kell indulnunk egy komolyabb öntözési stratégia irányában, és ez mindenképp nehéz, mert nem akarnék kívülről vizet behozni, de ezt a vágyamat-elvemet idén elengedtem. Tavaly is írtam, hogy csapvizet használtunk kiegészítésnek, és ezt az irányt folytatjuk. Ennek több oka van. Egy kút a helyi árajánlatok alapján legkorábban nagyjából 30, de drágább esetben 60 év múlva térülne meg (sajnos ez a szempont komoly súlyt képvisel), ráadásul mindenképpen saját magunk alól szívjuk ki a talajvizet, amivel folyamatosan tovább rontunk a közvetlen környezetünk helyzetén. Utánajártam a csapvíz forrásának nálunk, amiből kiderült, hogy az ide érkező víz az ercsi parti szűrésű kutakból van, amik a Duna vizét szűrik. Tehát a folyó vizét használjuk kiegészítésnek, amikor a begyűjtött csapadékvíz nem tudja fedezni az öntözési szükségletünket. Ezer probléma van egyébként ezzel is, kérdés a víz minősége, a tisztításra fordított energiapocsékolás (öntözővizet ugye felesleges lenne tisztítani, klórozni), felhasználás előtt meg kell várni, amíg a klór kipárolog a vízből. Nem örülök ennek a döntésnek, de ha szeretnénk zöldséget és gyümölcsöt termelni a szükségletünknek megfelelő mennyiségben, akkor ez a járható út szerintem. Emiatt terveztettem és fel is szereltettem egy locsolási vízmérőt, aminek az a lényege, hogy a rajta keresztül vételezett víz után nem kell csatornadíjat fizetni. Idén még nem nagyon volt alkalmunk használni, mert szeptembertől, amikorra elkészült, már nagyjából esett annyi eső, amivel tudtunk gazdálkodni (a kapacitásunk nem változott, jelenleg is körülbelül 5,2 m3 vizet tudunk tárolni IBC tartályokban és hordókban-kádakban), de ha jövőre is hasonló időre lehet számítani, akkor szükségünk lesz rá.

Édeskömény páracsapda

Virágszálak

Szokás szerint kezdem az idei nehézségeinkkel, kudarcainkkal, hogy aztán majd a végkicsengés pozitív legyen, hiszen a leírtak ellenére is nagyon sok jó dolog történt velünk és a kerttel idén is.

Még az elején álljon itt egy kis összeállítás a kerti szüretekből. A kép nagyobb felbontású mint a többi, így letöltve kinagyítható.

Kezdjük a kártevőkkel. Talán most, amivel a legnehezebben birkózom, az a hagymalégy, permetezni őket méreggel nem fogom, nagyon sokféle hagymafaj és fajta kipróbálásával azt próbálom felmérni, hogy melyik lehet az, amelyik legjobban ellenáll nekik, egyelőre viszont nincs meg az, amelyik egyszerre jól is terem és ellenálló is, de valószínűleg a csokroshagymák háza táján kell majd folytatnom a keresgélést (Allium cepa var. ascalonicum). Hozzá kell tennem, hogy egy hozzánk látogató szakember barátunk felhívta a figyelmemet rá, hogy könnyen lehet, hogy a gyenge hagymatermés mögött (is) mikroelem hiány rejlik, nevezetesen a hagymáknak elég nagy lenne a kénigényük, amit szükséges lehet pótolni, ezt jövőre ki fogom próbálni.

Vegetatívan szaporított hagymafajtáink egy része. A csokroshagymákért köszönettel tartozom Áronnak, az Amanita tanya gazdájának.

A csigahelyzet összességében rengeteget javult az utóbbi időben, az időjárás sem nagyon kedvez nekik, és felszaporodtak olyan ragadozók is, amik gyérítik őket. Nagytestű barna vagy piszkosfehér csigával már alig találkoztam, viszont májusban és nyár végén azért a kicsi szürkésfehér csigák okoztak bosszúságot a zsenge palántáknál és friss vetéseknél. Palánták esetében ezek a kicsik szerencsére nem egyben rágják át a növény szárát, de így is volt pár hét, amíg szedni kellett őket éjszaka. Idén kipróbáltam a búzakorpás csigacsalogatást, de nekem nem vált be.

Remélem, ő is kivette a részét a csigagyérítésből.

Elég komoly tetűnyomás is lett idén, aminek az a nagyon egyszerű oka volt, hogy a katicák előjöttek a februári melegben, majd szerintem jól megfagytak a márciusi-áprilisi visszajövő télies időben. Nagyon későn kezdtek el felszaporodni, és idén is elvégezték a munkát, de nagyon elkéstek. Jövőre, ha ez újból megtörténik, az a tervem, hogy egy kis káliszappanos vízzel lemosom a frissen tetves növényeket, amíg nem látom a ragadozókat, de természetesen a kertben mindenhol jelen lévő tetűcsalogató növényeket nem fújom le. Így a haszonnövények is jobban járnak, és a katicáknak is bőven lesz táplálék tisztességesen felszaporodni.

Tetvek helyett viszont legyen itt egy szép ribizlis pite.

 

Nyáron az egyik legmegdöbbentőbb dolog volt a kertben, hogy az aszályban a rigók milyen számban próbáltak nálunk túlélni. Nem volt ritka, hogy amikor hátramentem a veteményesbe, tíznél is több rigó röppent fel az ágyásokról, az itató mellől. Folyamatosan túrták a földet rovarok után kutatva, amivel a friss vetéseknél okoztak bosszúságot. A szőlőben is tettek kárt, de azt időben érzékeltem, és mindenféle fellelt hálókkal (fémhálók, szomszéd tönkrement raschel hálója, krumpliszsákok, később pedig jutaszövet, amit beszereztem) sikerült elég jól megvédeni a termést, inkább a kistestű papírdarazsak dézsmálták meg a bogyókat nagyobb mértékben.

Szerencsére idén a palántákat békén hagyták a madarak, amiért elég hálás vagyok.

Ami nem kártevő, de évről évre kudarc, az a monília elleni védekezés. Idénre is igaz, ami tavalyra, hogy nem a fagy vitte el a barackot, hanem a monília, hiába próbáltam idén az ajánlásoknak megfelelően eljárva az élő gombát tartalmazó Tyra készítménnyel védekezni. Van, ahol ezt nagyon ajánlgatják monília ellen, de az a véleményem, hogy semmit nem ér. Jövőre, ha sikerül, még megpróbálok egy illóolajos gombagyérítő hatáson alapuló védekezést a barackfákon, de nem fűzök hozzá nagy reményeket.

A meggyeknek szép száraz idő volt virágzáskor, mégsem lett bőséges termésünk, mert a kötődés vagy megporzás nem sikerült jól, az okát sajnos nem tudom.

A bal oldalon vízcseppek a kajszi virágokon, ilyenkor már lehet tudni, hogy mi következik. Jobb oldalon az eredmény: kopasz, beteg vesszők, termés semmi.

 

Kajszi helyett volt fekete málna.

És a ribizlitermés is jól sikerült.

 

Ahogy már arról külön bejegyzés is született, kivágtam egy nagyobb eperfát, ami az elejétől itt volt a kertben, és ezt természetesen nem éltem meg pozitívumként. A tönkjét és a rönkjeit laskagombával oltottam be, amiből már kóstoltunk is. Sajnos az oltás nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna, a csomagolófóliával körbetekert tönk nagyon szépen átszövődött, de a földbe leásott, és így reményeim szerint nedves közegben elzárt rönkök nagyon kiszáradtak a nyár folyamán, hiába voltak a kert legnedvesebb pontján elásva. Teremnek azért majd, de lehet, hogy egyesével le kellett volna fóliáznom a rönköket, ahogy sok helyen szokták. Ehhez nincs túl sok kedvem, bár igaz, hogy évek óta gyűjtöm egy tekercsben azt a fajta vékony fóliát, amivel a dobozokat szokták körbecsavarni, mert legtöbbször szépen vissza lehet szedni és feltekerni. Egyelőre úgy tűnik, hogy az előkészített ágdarálékba oltott harmatgomba egyáltalán nem sikerült, ez volt az idei másik gombás próbálkozás. Az eperfa tönkhöz közeli ágyások mind vízháztartás, mind benapozottság tekintetében érezhetően jobban működtek. A kerti tó, amit a fa helyére tervezek, még nem készült el, és valószínűleg egy darabig nem is fog, mert nem ez most az elsődleges prioritás, de összességében nem bántam meg a döntést, több jó származott belőle, mint rossz, ráadásul a fa magjából kelt kisebb eperfáknak idén már meg is tudtuk kóstolni a gyümölcsét.

Készülnek a laskagombás rönkök.

Ez lett volna a kis harmatgomba ágyás, de úgy tűnik, sajnos nem sikerült.

Rönkoltás furatokba.

A jó háttért ki kell használni.

A munka megérdemelt gyümölcse, pontosabban itt termőteste.

Idén ugyan a klasszikus fagyosszenteki fagy elmaradt, mindössze nulla fok közelébe ment a hőmérséklet, de áprilisban volt néhány komisz fagy, ami sok mindent tönkretett. A minikivi komolyan visszafagyott, és sajnos a tél végén palántázott és tavasz elején kiültetett borsók is elpusztultak, úgyhogy ezt a vetési módszert jövőre hanyagolom. A fagy miatt nem sikerült a brokkoli magfogás sem, mert a virágba induló növények elpusztultak. A dolgok hektikusságát jól mutatja, hogy a 2024-ben május 10.-én kipalántált karfiol idén tavasszal szeretett volna virágozni, belefutott a fagyba és elpusztult, közben az idén május 25.-én kipalántált karfiol pedig már decemberben virágozni kezdett és egy szép kis termést sikerült róla betakarítani a komolyabb fagyok előtt. Úgyhogy marad a próbálkozás.

Megfagyott karfiol és brokkolik

Az év végén nagyobb szerencsénk volt, mert a komolyabb fagyok előtt közvetlenül már lehetett csinálni egy vállalható szüretet.

Idén a hideg áprilisi-májusi idő miatt egyáltalán nem működtek a korai vetések, a méteres-, homoki-, mungó baboknak kellenek a stabil 30 fokok ahhoz, hogy meginduljanak, a május végi utóvetések úgy hagyták le az áprilisi nyűglődő növényeket, hogy öröm volt nézni. Ki kell találnom, mit lehet kezdeni azzal a rövidebb időhézaggal, ami ezeknek a növényeknek a korai vetése előtt keletkezik. Érdekes módon a kabakosoknál az uborka és dinnyefélék tekintetében ugyanezt tapasztaltam a korai vetésekkel, de a sütőtökök és cukkínik jól vették az akadályokat, őket nem kellett újravetni, és a hideg időtől is sikerült megvédeni.

A méteres bab nagy kedvencünk, és az idei év minden nyavalyája ellenére sikerült annyit termeszteni belőle, hogy még elrakni is maradt.

Az uborkák aztán júniusban szárnyra kaptak, bár ez itt szeptemberi kép, apropója pedig az, hogy ez az Erdélyi paraszt uborka fajta továbbra is hatalmas kedvenc, minden vegyszeres védelem nélkül szeptemberben még ilyen a lombozata, gombabetegségnek nyoma sincs.

Ez volt a május közepi hidegvédelem néhány éjszakára, amíg túllendültünk a fagyosszenteken. A tökféléket óvtam így, túl is élték.

Bánatomra az idei évre a datolyaszilva fánk és a Florina alma szabadságot vett ki, úgyhogy nem volt termésünk róluk, reméljük egy szép jövő évi körre tartogatják az energiáikat.

A Golden fánk termése. A legközelebbi rekeszben látszanak a hibátlan termések, mögöttük a másik két rekeszben kukacos almák. Ettől még persze megettük őket, csak jó részét leaszaltuk, hogy ne kezdjenek el rohadni a sérült gyümölcsök.

 

Idén a betegségek és kártevők mellett és helyett is az elképesztően intenzív nap és uv sugárzás okozott problémákat, a bogyós gyümölcsűek termésének egy jó része kárba ment, mert a bogyók megégtek, és az égett felület alatt a hús egyből elkezdett erjedni. Mivel nem fogok raschel hálót feszíteni az egész kert fölé, ezért hosszabb távú megoldásokon töröm a fejem, erről még majd lejjebb lesz szó.

Napégett szedrek. És az ilyesmi egyik napról a másikra történik.

A magfogás szerves része nálunk a kertművelésnek, ugyanakkor idén a cukkíninál nagyon éreztem a helykorlátokat. Egy állományon belül megtermelni az ételt és magot fogni kifejezetten nagy kihívás, és nem is sikerült tökéletesen. Volt terméskiesés amiatt, hogy teljes érésig hagytam meg terméseket a növényen, és volt olyan télen felvágott termés, amiben nem nagyon volt életképes mag, mert túl korán szedtem le a magérettnek ítélt gyümölcsöt. Ez egyébként a nyári tökökön kívül a babokat is érinti. Jó megoldás csak egy külön magfogó ágyás lenne, de ilyesmit mostanában nem engedhetek meg magamnak.

A tökfélék magfogása jellemzően téli munka. Itt épp laskatökből.

Felül baloldalt az általunk kedvelt Tapir cukkíni, itt épp a konyhára szánt érettségi fázisban. A lila krumplit egy barátomtól kaptam, elég varas lett a héja, de nagyon finom volt, egy vödörben termett ennyi három gumóról, ami nem is rossz.

Nem kerti dolog, de továbbra is igyekszem tevékenyen bekapcsolódni a településvezetés munkájába a szúnyogok kezelésének ügyében, ugyanis minden évben munka tudatosítani az emberekben a kémiai szúnyogirtás kockázatait, és hiába állt át Pusztaszabolcs évek óta a biológiai gyérítésre (amiért hálás vagyok), ennek a koordinálása és ellenőrzése nagyon nehézkes. Én magánemberként monitoroztam a legnagyobb közterületi vizekben a szúnyoglárvákat, és tájékoztattam erről a vezetést, aminek alapján megrendelték a biológiai gyérítést, viszont a hatásfok igencsak hagyott kívánnivalót maga után, ami valószínűleg a kivitelezőnél keresendő probléma. Jövőre is folytatom ezt a munkát, remélem előbb-utóbb nem leszek ezzel ennyire egyedül. Sajnos a kémiai gyérítést, ha elvégzik, senkinek a kertje nem ússza meg, és évek munkáját tehetik tönkre a táplálékháló rovar részének elpusztításával.

Nem sokan gondolnak bele, hogy a kémiai szúnyogirtás olyan mindenkire ráerőltetett vegyszerterhelés, ami az összes bio és vegyszermentes helyi termesztőt ellehetetleníti. Ezt a kosárnyi komlóhajtást és pitypangbimbót közterületen gyűjtöttem, de csak azért, mert tudom, hogy ott nem permeteznek semmivel.

Ideális téli búvóhely egy apró rovar számára. Édeskömény szára.

 

Végezetül az idei év sok mindent próbára tett az emberi szinteken is. A családnak volt része halálban, ami nagyon fájdalmasan érintett bennünket, és bár mi is folyamatosan menetelünk az elmúlás felé, ami teljesen elfogadható, egy-egy váratlan távozás komolyan próbára tud tenni. Emellett mélyebb okokra visszavezethető, de egyelőre még feltáratlan betegségekre is fény derült nálam is, a kiscsaládon belül másnál is, ez pedig kérdéseket vet fel. Vajon tényleg sikerül annyira egészséges és teljes táplálékot termelni, ahogy gondoljuk? Vajon ha én nem használok vegyszereket a kertben, az azt jelenti, hogy a növényeim mentesek tőlük? Vajon a régebbi életmódot mennyire lehet kijavítani, vajon a genetika mennyire határozza meg a sorsunkat, mennyire lehet a megfelelő környezettel epigenetikailag befolyásolni a testünk hajlamait? Ezek mind olyan kérdések, amikre nincs egyértelmű válaszom, mélyebbre kell ásnom, és sokszor az az érzésem, hogy végeredményben nem tudunk egy választ találni, csak elköteleződni valamilyen irányultság mellett, amíg ezt jónak érezzük.

Szívemnek kedvesek.

Sajnos az illendőség sosem volt az erősségem.

Anyagi lehetőségeink miatt a kertben eddig mindig olyan megoldásokat próbáltam választani, amik anélkül tudnak orvosolni problémákat, hogy azokat konkrétan, költséges vizsgálatok segítségével megneveznénk. Próbáltam holisztikus módon a természetre bízni a megoldásokat, de sajnos úgy tűnik, emberként nincs időm kivárni a kertünkben ezeket. Hugh Kent-től hallottam egy sokértelmű és számomra nagyon szimpatikus mondást: "Respect nature's seniority." Tiszteld az idősebbet (a természetet). Ez egyrészről egy felszólítás arra, hogy legyünk szerények a felfedezéseinkkel, okosságainkkal. Elég csak ránézni a különböző tudományos ajánlások hektikusan változó világára, hogy világos legyen, nem látjuk a teljes képet, és megkockáztatom, hogy soha nem is fogjuk. Talán ne legyünk annyira biztosak a dolgunkban. Másrészről a felszólítás a tiszteletről szól. Egy idős ember sem azért érdemli meg feltétlenül a tiszteletet, amit gondol, vagy amit hangoztat, mert az lehet téves következtetés, vagy épp félrevezetés eredménye is. De elvitathatatlanul minden idős ember megérdemli, hogy tiszteletben tartsák a megélt éveit, hogy tapasztalt, hogy túlélt, hogy régebb óta van jelen. És szerintem ez véletlenül sem azt jelenti, hogy automatikusan igazat kell adni nekik, hiszen lehetnek olyan idős emberek is, akikben sok a gonoszság vagy rosszindulat, én azt értem a tisztelet alatt, hogy meg kell adni a lehetőséget arra, hogy elmondják, amit szeretnének. Hallgassuk meg őket. Utána lehet mérlegelni, hogy amit mondanak, abban van-e valami, amit hasznosítani tudunk. És ha a természetre gondolunk most mindenféle antropomorfizálás nélkül, akkor ennek a végtelenül változatos és hatalmas világnak - ami körülvesz minket annak ellenére, hogy sokan próbálnak minél inkább megszabadulni tőle - mennyi tanítanivalója lehet még mindig számunkra? Hány milliárd kombinációt próbált ki az élőlények átalakulásaiban annak érdekében, hogy az élet minél teljesebben, és minél szélsőségesebb körülmények között helytálljon? Kell, hogy legyen hely a meghallgatásnak, a figyelemnek, akkor is, amikor már teljesen biztosak vagyunk a dolgunkban. Szerintem a természetnek, az életnek minden helyzetre van megoldása, legfeljebb nekünk embereknek nincs időnk kivárni. És ezzel most kicsit visszatérve a kertünkre: Évek óta figyelem, hogy sok kerti növényünk levelei sárgulnak bizonyos időszakokban. Rengeteget olvastam a témában és sokféle választ kaptam vashiánytól elkezdve az időjárási szélsőségekig. De az igazi okot nem sikerült még megtalálni, ami azt jelenti, hogy nem találtam gyógymódot, úgyhogy jövőre szeretnék csináltatni talajteszte(ke)t, hátha sikerül kideríteni valamit, ami nem stimmel a talajfelszín alatt.

Hasonló tünetek sokféle növényen.

Amikor elkezdtem kertészkedni, rengeteget tanultam Víg Vitália írásaiból a permafórum oldalán. Ő számolt be itthon először Elaine Ingham munkásságáról, aki a talajélet kutató úttörőjeként nagyon sokak figyelmét felhívta arra, hogy micsoda problémákat okoz a mértéktelen növényvédőszer használat és a talajbolygatás. Mivel hangszerjavítóként keresem a kenyerünket, és időm jó részét a műhelyemben töltöm, így volt időm végighallgatni az angol nyelven akkoriban elérhető anyagokat Inghamtől, de persze rajta kívül sok mástól is. Mégis úgy érzem, Elaine Ingham vitt egy kicsit zsákutcába mostanra a régebbi előadásaiban tett kijelentéseivel, nevezetesen, hogy a növények számára szükséges minden tápanyag megvan ásványi formában a talajban, csak a biológiára van szükség ahhoz, hogy ezek feltáródjanak és elérhetővé váljanak a növények számára. Természetesen legyen tiszta: én vittem magamat zsákutcába, hiszen nem fizettem senkinek azért, hogy ezeket a válaszokat kapjam. Ettől függetlenül éveken keresztül, ha valamilyen hiánytünettel találkoztam a kertben, meg voltam győződve róla, hogy csak fokoznom kell a biológiai aktivitást, és a hiányok megszűnnek, elérhetővé válik a kívánt elem. Fel se tételeztem, hogy lehet olyan, hogy valami valóban hiányzik a talajból, hogy mondjuk korábbi sok évtizedes szántóföldi gazdálkodás miatt nélkülözhetetlenül elemek használódtak fel, kerültek elszállításra a learatott biomasszával vagy mosódtak egyre mélyebbre, elérhetetlenné válva a talajélet számára. Emellett még olyan tényezők is felmerülnek, hogy a nem megfelelő elemi arányok miatt, mondjuk túl kevés magnézium jelenléte mellett sokkal kevésbé érhető el például a vas a növények számára. Ami vicces egyébként, hogy saját rádöbbenésemmel párhuzamosan azt láttam, hogy Vitka Dan Kittredge-et invitálja Magyarországra és a képzésük kedvcsináló anyagaiban éppen a mikroelem pótlásra, mint a tápanyagsűrű élelmiszer előállítás egyik kulcsfontosságú tényezőjére hívják fel a figyelmet. Sok szónak is egy a vége: nem ússzuk meg a talajtesztet, fel kell derítenünk a talajunk hiányosságait, és ha kell, be kell hoznunk azokat az anyagokat, amikkel meg tudjuk támogatni a növényeinket és saját magunkat. Természetesen a kellő szerénységgel.

Egyébként ha van irány, amiben biztos vagyok, hogy jó, az a kovászos kenyér.

Egy kis válogatás feleségem idei péksüteményeiből

Még ennek a feltételezett mikroelem hiánynak a farvizén szeretnék most már átevezni a pozitívabb tapasztalatok oldalára, elsőként pedig a problémára adott költséghatékony megoldásomhoz. Tehát adott, hogy valami nem stimmel, valami hiányzik a talajból, és ez feltehetően valamilyen ásványi anyag. Sok előadásban lehet hallani a különböző mezőgazdaságban használt kőzetporokról (rock dust), de a kifejezetten mezőgazdasági célra vásárolható termékek jellemzően elég drágák, vagy itthon kis tételben nem léteznek. Némi utánajárással találtam egy bazaltbányát a rokonság és otthonunk közti útvonalon a Balaton felvidéken, a velük való egyeztetés során pedig kiderült, hogy a számukra legértéktelenebb apró szemcsés bazaltzúzalék-por lehet az az anyag, amivel lehetne egy kicsit gazdagítani az ásványi anyagokat a talajban. Így aztán idén már másodszor hoztunk bazaltot a kertbe, amit úgy használok fel, hogy a komposzthoz adagolom, ahogy készülnek a kupacok, így a biológiának már eleve van egy lehetősége, hogy elkezdje felhasználni a kőzet anyagait. Ahogy a kész komposztok szépen lassan kikerülnek a kertbe, úgy válhatnak a kötésből kiszabaduló ásványi anyagok a növények számára is elérhetővé. Emellett persze direkt módon, talajra vagy mulcs alá is lehet teríteni a kőzetporból. Csak idén kezdtem alkalmazni ezt a módszert, úgyhogy egyelőre nem tudom, mit sikerül vele elérni. Az biztos, hogy ez olyan, mintha sörétes puskával lőnék céltáblára, ami működik, ha a céltábla felé néz az ember, remélem nem háttal állok neki.

Idén jártunk a holdon is. Uzsai bazaltbánya.

Vegyes komposzt egy száraz nyár után.

Kész rostált komposzt a következő évre. De lehet, hogy a főleg növényi részekből összeálló anyagban nincs meg minden elem, amire szükség lenne.

Még egy kicsit visszatérve a kártevőkre a kellemesebb tapasztalatok oldaláról: idén is volt poloska, elég szépen fel is szaporodtak, de nem voltak annyira rosszak, mint régebben. És ennek az egyik oka lehet, hogy talán megjelentek természetes ellenségeik valamilyen fajta petefürkész darázs képében, akiket sikerült megfigyelni egy paradicsomlevélre rakott poloskapete csomagból kikelni. Az üvegbe begyűjtött, majd kikelt fürkészeket természetesen a kikelés után közvetlenül szabadon engedtem, hadd kolonizáljanak nálunk. Remélem hosszú távú vendégeink lesznek, a táplálékforrásuk azért szerintem egy jó darabig még biztosított lesz. A poloska túlszaporulat elleni védekezés nálunk továbbra is a kézzel való összegyűjtés, ezt idén is gyakoroltam.

Az érési problémák leküzdése után már egész szép termésünk volt idén paradicsomból.

A szőlőt és a szilvát még nem emlegettem, pedig mindkettő nagyon szépen termett idén.

A pizza mellett a másik nagy nyári kedvenc a paradicsomleves, rengeteg bazsalikommal és más választható feltétekkel (itt épp "trappista" sajt).

Hát ezek biztos nem poloskák...

A másik örömteli hír, hogy ugyan a száraz-meleg nyár nagyon kedvező volt a földibolhák szaporodására, a strapabíróbb keresztesvirágúakat sikerült életben tartani rendszeres hamuszórással a lombozatukra. Ettől persze még csupa luk lett minden levél, de szeptemberben a karalábék, brokkolik, tépőkelek gyönyörűen regenerálódtak, és a tavaszi vetések is bepótolták a termést ősszel, ha már nyáron esélyük sem volt rá. Mivel nem használunk műanyag rovarhálókat, ezért nyáron a zsengébb levelű keresztesvirágúaknak esélyük sincs, egészen szeptember-októberig nem tudok így termeszteni retket, tarlórépát, ázsiai salátákat (mizuna, mustársalát, stb.) Öntözés sincs persze kiépítve hozzájuk, szóval ez is egy akadályozó tényező. Szeretném azt hinni, hogy ha méregdrágán szereznék Angliából PLA anyagú rovarhálókat és fátyolfóliát, akkor azzal nem terhelem a környezetet és a saját szervezetünket, de sajnos a témában egyáltalán nincs konszenzus, minden fellelhető kutatást vagy valamilyen PLA előállításában, vagy valami konkurens "bioműanyag" gyártásában érdekelt cég pénzel, és nem túl meglepő módon attól függően, hogy épp ki finanszírozza a tudósokat, úgy alakulnak az eredmények.

Itt még gondtalanok a kis palánták, áprilisban.

Szokásos nyári látvány. De a lényeg, hogy túlélték.

Az őszi regeneráció után újból legszebb formájukban virítanak a keresztesek.

Korábbi években az édeskrumplit vödrökben igyekeztem termeszteni, voltak közepes, és gyenge termések. Így idén elengedtem ezt a megoldást, inkább újból kipróbáltam szabadföldben (nem lett jó, de rosszabb sem, mint vödörben), viszont a szabadon pakolható vödröket sem akartam parlagon hagyni, ezeket most befogtam determinált paradicsomfajták termesztésére és remekül beváltak. Egy nagy tanulság van velük kapcsolatban: már a palánták kiültetésekor távolabb kell rakni egymástól őket, mert a paradicsomnövények egykettőre belenőnek a vödör alján lévő lyukakon keresztül a talajba, és ha később arrébb kell rakni őket, hogy elég fényt kapjanak, akkor a gyökerek egy részét is elveszthetjük az átpakolással, amit a növények annyira nem vesznek jó néven. És ha már a paradicsomoknál járunk, van néhány új szuper fajtánk, amit barátaimtól kaptam, nevezetesen a determinált (dwarf) Sleeping lady, a Florentine beauty, az Adelaide festival és az indeterminált Verna orange, mindegyik gyönyörűen termett és különleges, finom termésekkel ajándékozott meg minket.

Sleeping lady, az egerek is szeretik.

Florentine beauty

Még év elején a pusztaszabolcsi magbörzénk után kaptunk ajándékba Kovács Pétertől, a kovácstól néhány lopótökből készült madáretetőt, amikbe teljesen beleszerettem. Annyira szép és természetes megoldás, hogy azóta mindig nyitvatartom a szemem, hátha hozzájutok valahol szép lopótökökhöz (mi azért nem fogunk termeszteni, mert a kolbásztökkel összeporzódik, és az nekünk egy igen fontos vetemény). A madarak is szeretik, és mivel a nagyobb termetűek nem férnek hozzá, ezért esélyt ad a kisebb testűeknek az ételhez jutásra.

Lopótök madáretető. Egyszerű, de csodálatos.

 

Locsolási szokásainkon idén vajmi keveset változtattunk, tovább tolódik az öntözés automatizálása, a csepegtetőrendszer kialakítása. Annyit viszont sikerült fejlesztenem, hogy az összes IBC tartályt, amikbe közvetlenül az ereszekből gyűjtjük a vizet annyira megemeltem, hogy a kert végébe is szépen gravitációsan elfolyik a víz a slagokon. Erről töltjük a veteményes közepére helyezett bontott kádat, amiből gyorsan lehet meríteni kannával, hogy a kézi locsolás nagy része legalább ne gyaloglásból álljon.

A ház mögötti féltető is megkapta a maga gyűjtőjét.

 

A központi vízforrás a veteményesben.

Szintén technikai fejlesztés volt még tavaly a féltető, amit öcséimmel a ház mögé építettünk, ez remekül bevált. Nyáron minden magot, terményt itt tároltam, szárítottam. A fólia nélküli, bontott cseréppel fedett tető néhol csöpög komolyabb esőnél, de összességében nagyon jól vizsgázott, nem áznak meg alatta a dolgaink. Viszont most megtapasztaltam, hogy a hó igencsak befúj, úgyhogy ezt fejben kell tartani a téli tárolás szervezésénél.

A kiságy rácsa is új szerepre talált a tető alatt.

Annyira jó, hogy nem kell minden beborulásra elpakolni a kint száradó terményeinket. A képen épp téli porcsin és madársaláta mag szárad.

Elég sok tűzifát vágtam össze idén egy nagyjából kukaszökevény elektromos láncfűrésszel, ami teljesen az egyik oldalra visz, hiába éleztem meg normálisan, valószínűleg már új láncot kéne rá vennem, de lehet, hogy a láncvezető lemez is elkopott. A lényeg az, hogy kellő akarattal használható. Nem akartam viszont kőolaj alapú kenőanyagot önteni bele, mert a kertben használnám fel a forgácsot, úgyhogy nincs mit veszteni alapon kipróbáltam a fáradt napraforgóolajat. Egy szezon használat után mondhatom, hogy remekül bevált. Használat után kicsorgatom a tartályból a maradékot, így nem szárad bele, és megadja a kellő kenést a láncnak, ráadásul még kellemes rántott illatokat is tapasztalhatunk fűrészelés közben (meg a kutya is egyfolytában jön szaglászni, hogy hol van valami ennivaló).

Hagyományos nőnapi hamburger, amit idén sem hagytunk ki.

Valószínűleg ez másnak nem lenne ekkora szám, de sikerült egy régi problémára megoldást találnom úgy, hogy egy olyan tárgyat használtam fel, amit már régen begyűjtöttem, "ez még jó lesz valamire" alapon. Tudom, hogy ez az erre hajlamos férfiaknak jó alibi arra, hogy mindenféle kacatot felhalmozzanak, ezért is jó, amikor nem növelem, hanem csökkenteni tudom a tartalékok számát. Van egy kis fásbódénk, amit még az előző tulajdonosok építettek, a teteje mindenféle dirib-darab lomból áll, és sajnos egyre jobban kezdett beázni. Én is javítgattam, de nem mentem vele semmire, mert új anyagokat nem akartam venni hozzá. Viszont egyszer csak eszembe jutott, hogy elhoztam egy ház elől egy teljes kidobott úszómedencét még talán egy korábbi nyár végén, és hátha illenék erre a bódéra. És mint egy jól szabott sapka, a medence szépen felhúzható volt a tákolmány tetejére, úgyhogy innentől nincs beázási problémánk. Azért is hoztam el egyébként ezt az anyagot mert az egyik legjobb kültéri műanyag ponyva, nagyon jó az uv állósága és rendkívül tartós anyag. Nem is bírom felfogni, hogy lehet néhány szezon után kidobni. Így nem kellett új anyagokat használni és évtizedeken keresztül beázásmentes lesz a bódé, ha egyáltalán kibírja addig összedőlés nélkül.

Ezt a ronda képet azért hoztam ide, mert a szemétről mindig eszembe jut, hogy minden évben tart az Önkormányzat is szemétszedést, amire be szoktunk csatlakozni. És minden áldott évben szembesülnöm kell vele, hogy a hivatali szemétszedés valójában szemétgyártás, hiszen muszáj a szemetet új kesztyűvel új zsákokba pakolva összeszedni, nem lehetne mondjuk erre használt zsákokat és vödröket felhasználni, és persze a végén nem ártana szét is válogatni, amit összeszedtünk, hogy ne csak áthelyezzük egyik helyről a másikra... Na persze a szelektív gyűjtés is megérne egy külön misét, de kicsit hosszúra nyúlik ez a képaláírás...

Tavaly és idén is sok bosszúságot okoztak a házban a élelmiszer molyok, a kazánházban, ahol a magokat tároltam és szárítottam, nagyon fel tudtak szaporodni. Szerencsére sikerült beazonosítani a fő bázisukat, a szövött nejlon zsákban tárolt napraforgót. Számukra ennek a zsáknak a fala nem jelent akadályt, így anélkül tudtak szaporodni, hogy szem előtt lettek volna. Miután elzártam az utolsó élelemforrásukat is, és feromoncsapdával gyérítettem a számukat, sikerült teljesen megszabadulni tőlük, ennek viszont az volt az ára, hogy idén bent nem nagyon tudtam szárítani, szerencsére ebben is segítségemre volt a ház mögötti tetővel fedett rész. Készítettem bontott bútorlapból egy zárt dobozt is, ami pontosan ráilleszthető a párátlanító gépünkre, így zárt környezetben kisebb térfogatú magot mégiscsak tudtam mesterségesen szárítani is, ha az időjárás szükségessé tette.

Végül az idei legnagyobb fegyvertény a kert fejlesztésében, hogy elkészültem az üvegházzal, ami egy vásárolt fém vázzal kezdődött még 2022 szeptemberében. Mert ennyire gyorsan haladnak nálunk a dolgok. Alapot csináltam neki, ráültettem a vázat, szép módjával és némi családi segítséggel beüvegeztem, a hiányzó üvegeket az évek során összegyűjtött bontott ablakok üvegeinek méretre vágásával készítettem el, majd kitömítettem a réseket és végül megcsináltam bentre az ágyásokat. Az őszi hónapos retket már oda vetettem és remekül sikerült, még mindig van mit szedni belőlük. Nagyon hálás vagyok érte, hogy sikerült elkészülni, mert ugyan zsebkendőnyi a terület kb. 1,8x3 m, mégis mérhetetlenül meg fogja könnyíteni a palántázást, és még némi korai-késői zöldséget is tud biztosítani. Egyúttal járulékos fegyvertény, hogy a kertből eltűntek az évek óta gyűjtögetett bontott ablakok, szépen megtalálták a rendeltetésüket, csak meg kellett találni a munkára fordítható időket.

Év elején még nem sok mindent védett volna az elemektől.

Kis lépésekkel haladtam, de végül elkészültem.

Ősszel már ettünk is az itt termett zöldségekből.

Még egy életkép, két eltévedt napraforgónak még volt ideje beérlelni a magjait.

A lótetűcsapda tavalyi újítás volt, viszont idén másfajta hasznát is vettem, ugyanis elég sok ragadozó holyva, farkaspók és futrinka pottyant bele, akiket minden reggel célzottan engedtem szabadon a kert olyan részein, ahol sok csigakárt láttam. És hogy honnan tudom, hogy ez működik? A frissen elkészült üvegházban az első veteménynél hamarosan láttam a csigák rágását. Néhány betelepített holyva és futrinka azonban teljesen megoldotta a problémát, onnantól nem tapasztaltam újabb rágásokat.

Az üvegházzal együtt egyébként olyan vetési-ültetési megoldásokat is kipróbálhatok, amikkel eddig nem tudtam kísérletezni, mint a tél alá tálcába vetett lóbab és vöröshagyma. A változó klíma miatt az utóbbi időben folyamatosan alakulnak át a vetési szokásaink, igyekszem sokat kísérletezni, hogy rátalálhassak a megfelelő megoldásokra.

A borsó például idén csak tél alá vetéssel működött.

A növényekre áttérve, volt jó pár kellemes meglepetés idén, mindjárt az év elején időben sikerült elvetnem a zellert, és mivel eddig nem nagyon sikerült jó kelést elérni, jó sokat is vetettem. Erre persze idén gyönyörűen kelt, aminek nagyon örülök, bár az év nem nagyon támogatta ennek a fajnak a fejlődését. Változtattam a palántázási szokásaimon is, régebben jobban szerettem mindent sejttálcába vetni, de arra kellett rájönnöm, hogy lelkileg nem annyira működik nekem ez a megoldás. Mindig több magot tettem egy cellába, hogy biztosra menjek, azonban így legtöbbször több növény is kelt ki, és nehezemre esett választani közülük, hogy melyik lesz a szebb, erősebb. Áttértem a tűzdelésre, ami egyébként az elterjedtebb módszer is, nem véletlenül. Kevesebb vetőmag felhasználásával sokkal jobban lehet gazdálkodni az erős magoncokkal, a feleslegből pedig lehet eladásra palántákat készíteni, nem kell feltétlenül kivágni őket. Az áttűzdelés persze plusz munka, de élvezetes, úgyhogy nem bánom.

Volt pár ilyen tűzdelgetős napom az év folyamán.

Paradicsom tűzdelnivalók.

A tavaszi fagyokkal kapcsolatban volt néhány új megfigyelésem. Kipróbáltam a februári tálcába vetést a zöldborsónál (Rajnai törpe) és lóbabnál (Kerekegyházi tájfajta). Február 12.-én vetettem és 25.-én már mentek is ki az ágyásokba a jól fejlett magoncok. Mindkét csapat gyönyörűen fejlődött, simán lehagyták az áttelelő társaikat, viszont április elején egy nagyobb lehűlés -5-6 fokkal elintézte a borsókat, érdekes módon csak a palántázottakat, végül az áttelelőre direktben vetett csapat túlélte, és belőlük lett a használható borsónk. A lóbabból viszont a tálcás végigment, túlélte a fagyokat és ők lettek a legnagyobb, legerősebb növények.

Szegény kísérleti borsók elfagytak áprilisban.

A bent melegben februárban palántázott lóbabok viszont simán vették az akadályokat.

Évek óta figyelem, hogy mi kel ki magától a kertben, és nagy örömömre a "gazok" jó része már kultúrnövény, aminek hasznát vesszük. A madársalátáról, téli porcsinról már nem kell írnom, azok évek óta stabil részei a kertnek, viszont a hagyományos saláták, közülük is a Kocsi tájfajta viszi a prímet, idén százával kelt ki a kertben a széthordott magszárakból hullott magokból. Tavasszal annyi salátánk volt, hogy másnak is bőven jutott belőlük. Érdekesség, hogy idén nagyon nagy számban kelt az ágyásokban magától padlizsán. Ezt eddig egyáltalán nem tapasztaltam, ezek szerint a talaj most olyan szukcessziós állapotban van, hogy ideális számukra. Sajnos, mivel három padlizsánfajtát próbálok továbbvinni minden évben, ezért nem hagytam meg ezeket a magoncokat. A laboda kódját is sikerült idén megfejteni, hogy ne próbálkozzak feleslegesen a tavaszi palántálással. Ez is tipikusan egy olyan faj, amit késő ősszel kell szépen helybe elszórni, jöjjön rá a tél és fagy, tavasszal pedig szépen megoldja magának a kelést.

Nem éppen ideálisan, de a fás dugvány ágyásban kelt ki a legtöbb kocsi saláta, de szépen a nyakukra hágtunk, úgyhogy nem nyomták el a kihajtó dugványokat.

Ezeknek a szép salátáknak egy jó része is spontán kelt ki a tél folyamán, és mivel sűrű volt az állomány, ezért áttűzdeltem őket ilyen szabályos térállásba.

Saját gazolási módszeremnél arra fektetem a hangsúlyt, hogy csak azokat a növényeket vágjam ki, amik más, náluk értékesebbet korlátoznának. Így a képen látható példában kijön a veronika és a tyúkhúr és marad a saláta, téli porcsin, rukkola árvakelés. De máshol meg a tyúkhúr is megmarad, mivel azt is fogyasztjuk alkalomadtán.

Ha már a kertben gyűjthető spontán élelmeknél tartunk, meg kell említenem a gombákat, amik idén nem sokat szerepeltek, mivel éppen újabb adag rönköt oltottam laskával. A régi csapat már kimerült, az újak meg leginkább csak jövőre fognak teremni. Találtam viszont egy kis júdásfülét, aminek nagyon megörültem, ez teljesen tőlem független ajándék volt.

Kevés ilyen találó nevű gomba van, alul még egy bónusz shiitake is befigyel, egy régebbi oltás utolsó hírmondója.

Paprikákkal idén voltak érdekes tapasztalataim, egyrészt először sikerült átteleltetni egy paprika tövet, a számomra sokat jelentő Pusztaszabolcsi tájfajta egyetlen édes fehér termést produkáló tagját, és erről a tőről sikerült az első érett terméseket betakarítani is, még úgy is, hogy magfogás miatt nem fehéren szedtem őket, hanem amikor már szép narancssárgára változtak. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog folytatódni ez a genetika, hiszen most egy egyedre szűkítettem az állományt, ami nem épp ideális, ugyanakkor csak így tudtam az édes tulajdonságokra szelektálni. Vajon a következő generáció mennyire fog széthasadni különböző kinézetű és ízű egyedekre? A másik egy örömteli megfigyelés, miszerint a ház előtti kis konténerkert (vödrökbe vannak ültetve a növények) egy kifejezetten védett mikroklíma, az ide ültetett paprikák egészen november közepéig fagymentesen maradtak és teremtek, miközben mindenhol máshol már minden lefagyott. Elég korán jött az első fagy, október 4.-én már 0- -2 fokot mértünk, és októberben többször volt -2, novemberben már -3-4 fok is. Végül a paprikákat a kevés napfény miatt szedtem már ki, hogy tudjak tél alá vetni a vödrökbe, de a tőlük nem túl messze lévő inkagumó növény egészen november végéig fagykármentes volt, pedig az ő leveleik már 2 fok alatt elfeketednek. A ház előtt álló nagy diófa kinyúló ágai és a ház komoly védelmet nyújt a hideg ellen, ugyanakkor a korlátozott fénymennyiség miatt lassabban is érik minden.

Pusztaszabolcsi tájfajta paprika június végén (átteleltetett tő)

A ház előtti konténerkert szép nagy paprika és padlizsán növényei.

Marconi piros édes, a nagy kedvenc.

Az utolsó betakarítás november közepén. A padlizsán Vajdasági fehér fajta.

Nyáron az aszályban volt alkalmam tesztelni, hogy egyáltalán mit tudok ültetni öntözőrendszer nélkül ilyenkor, az amaránt és a homokibab nagyon kedves lett a szívemnek emiatt, mert ők imádják a meleget, és nem bánják, ha nem sikerül folyamatosan nedvesen tartani a talajukat, ők mentették meg például a fokhagyma felszedése után az ágyásokat attól, hogy élő gyökérzet nélkül maradjanak. Sajnos a cirokkal nem voltak hasonlóan jó tapasztalataim, a kelésben remekel a forróságban és szárazságban is, szó se róla, viszont vízhiányosan nem nagyon tud fejlődni, úgyhogy nem lett túl sok termésünk belőlük.

Egy szép nagy virágzat.

Felül a vetőmag, alul az evőmag.

Az idei évben folytattam egy kísérletet a krumplikkal is, nevezetesen kipróbáltam a tél alá vetést, november elsején dugtam a gumókat földbe, és takartam le vastagon avarral. A gumók nagyon szépen túlélték a telet. Vetettem persze tavasszal is krumplit, hogy lássam, melyik működött jobban, április 18.-án tettem földbe a maradék gumókat. Azt sajnos nem írtam fel, hogy melyik jött ki előbb, de úgy emlékszem, egyik sem fagyott el, így a fejlődésük töretlen volt. Összességében a tél alá vetett krumpli szerepelt a leggyengébben, úgyhogy számomra ez a megoldás nem jelent előnyt, legalábbis eddig úgy tűnik. Elég sok volt a rágott gumó is, aminek szintén lehet köze hozzá, hogy télen is talajban voltak. A legjobban szereplő krumpli az volt, amit napos helyre vetettem (volt egy félárnyékos ágyás is), és kétéves alomkomposzttal kupacoltam fel. Ez sem lett álom-mennyiség, de több mint háromszor annyit termett, mint a tél alá vetett.

Nem egy hatalmas mennyiség, de nyáron a friss saját krumpli kincset érő finomság.

A laskatök (Cucurbita ficifolia - fügefalevelű tök) nagy kedvenc növényem, hihetetlen, hogy a termései akár több éven keresztül frissen, lédúsan megmaradnak a masszív héj védelmében. Viszont a termesztése nem mindig sikerül jól, és talán most sikerült rájönnöm ennek egy titkára. Azt figyeltem meg nyáron, amikor elkezdenek virágozni a tövek, hogy rettentően korán kinyílnak a virágok, és nagyjából késő reggelre, ilyen 8-9 óra körül már alig van a hímvirágokban pollen. Nem tudom, miért van ez így, de 5 óra körül még nem nagyon járnak a rovarok a kertben, és szerintem egyszerűen sok esetben lekésik a megporzás lehetőségét a laskatöknél. Így kézi megporzással segítettem rá a folyamatra és nagyon szép termésünk lett. Azóta egy kicsit azt gyanítom, hogy más tököknél is hasznos lenne kézileg végezni a megtermékenyítést, mert a cukkíniknál is tapasztalok időről-időre terméskötési problémákat. Jövőre módszeresebb leszek ezzel a kísérlettel és meglátjuk, milyen változást hoz.

A kolbásztök egy másik nagy kedvenc, amiket nagyjából fél méteres méretig cukkíniszerűen lehet felhasználni, ő a lopótökkel tartozik egy fajba (Lagenaria siceraria)

Laskatökök rejtőznek a "fügelevelek" között (Cucurbita ficifolia)

A téli tárolós töktermésünk, idén nagyon elégedettek lehetünk vele. Bal felül Ponca sütőtök (C. moschata), középen laskatök, jobb hátul kolbásztök, előtte Kabocha sütőtök (C. maxima), első sorban bal oldalt luffatökök, tőle jobbra magérett Tapir cukkínik.

Időről időre kipróbálok olyan technikákat is, amikben nem hiszek, vagy nem értem a pontos hatásmechanizmusát, ha maga a módszer nem igényel kívülről behozott mesterséges vegyi anyagot. Idén például kipróbáltam a sokak által követett Anasztáziás mozgalom egyik módszerét, nevezetesen, hogy a magokat vetés előtt érdemes a szánkba venni, mert így az elmélet szerint információkat kap a mag tőlünk és a környezetéről. Ezt a kísérletet természetesen szigorúan saját maggal csináltam, mégpedig kézenfekvően borsóval. Meglepően szórakoztató volt egyébként. A borsókat tél alá vetettem, így még termésről nem tudok beszámolni, a kelés az gyengébb volt, mint a kontroll sorokban, de nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne a nyálhoz. Bár ki tudja. Mindenesetre, ha lesz bármi érzékelhető különbség, akkor be fogok számolni róla. Jó pár éve használok növényi ázalékokat és komposzt macerátumot is (komposzt egy sajtkendőbe kötve és vízben alaposan kinyomkodva, hogy kilocsolható, permetezhető legyen) a növényeinken, főleg, ha valami konkrét problémát látok. Idén az extrém meleg és szárazság miatt teljesen megtorpantak az érésben a paradicsom bogyók, sokan zöldvállasok maradtak, aminek szerintem a fő oka az lehetett, hogy egyrészt a növény lezárta a légcserenyílásait, sokkal kisebb mértékben folytatott anyag és vízcserét, mint ahogy jó lenne, illetve a magas talajhőmérséklet miatt bizonyos elemeket nem is tudott felvenni a talajból. Többen a kálium hozzáférhetetlenségét emelik ki, mint az elhúzódó és megtorpanó érés fő okozóját. Nem akartam készítményeket vásárolni, ezért utánanéztem, milyen házikerti növényekben halmozódhat fel jobban a kálium és azt találtam, hogy a libatopok elég jók ennek az elemnek a felvételében. Ezért készítettem többször is libatopos (volt benne még elég sok más is, csalán, nadálytő, stb.) ázalékot, amit egy kis nyers tejjel és komposzt macerátummal juttattam ki a növényekre és úgy tűnt, működik. A megtorpant termések beértek, még ha kicsit zöldvállasok is maradtak és a következő kör már egészségesebbnek tűnt. Ezt a megoldást jövőre megelőzés jelleggel is alkalmazni fogom.

A csalán nem csak ázalékba kerül, hanem a hasunkba is, itt épp sajtgolyó betéttel.

Az évelők és fásszárúak tekintetében is tartalmas évet zártunk. Először is megtartottuk az első oltónapunkat Molnár Laci gyümölcsész vezetésével. Kifejezetten nagy volt az érdeklődés a programra, konkrétan egy napon két turnusban vártuk az oltani vágyókat. Egy kedves zalai gyümölcsész barátomtól kaptam ajándékba jó pár érdekes régi fajta oltóvesszőjét, illetve én is ajánlottam fel a saját fáinkról oltóanyagot a csapatnak, Laci is hozott izgalmas fajtákat. Én ugyan az oltónapon nem voltam képes oltani, de másnap pótoltam az elmaradást, szinte csak helyben kelt magoncokra oltottam, jelenleg a túlélési arány 14 a 23 oltásból, ami nem túl magas, de kemény éven vagyunk túl, így is nagyon hálás vagyok a túlélőkért.

Oltóvesszők várakoznak az oltónapra.

Ígéretes rügyfakadás egy Jojo oltócsapon. Ő az egyik siker.

A legelégedettebb ezzel a körte oltvánnyal vagyok, ami birs magonc alanyon ebben az évben nőtt több, mint fél métert.

Végre időben sikerült megcsinálnom a fás dugványozást, és az ezzel együtt járó metszést időben, vagyis nem maradt a következő évre, hanem szépen, egy fagymentes decemberi napon végigmentem a bogyósokon, amiket szerettem volna szaporítani. Viszont egyre inkább a bujtás felé hajlok (ha értitek, mire gondolok), elég szép számú szaporítóanyagot ad, és összességében sokkal szebb gyökérrel, mint a fás dugványok nagy része. Sokat számít a köldökzsinór az anyanövénnyel.

Fás dugványok földbekerülés előtt.

Idén elég extrém módon álltam neki a szedrek metszésének, összesen egy termő szárat hagytam minden tövön és azt kell mondjam, bevált, így nem aprózódott el a termés, és nem azért lett vége a szezonnak, mert a növény egy ponton azt mondta, hogy nincs elég vize, hanem az erős napsütés miatt megégtek a bogyók, ami viszont nem terhelési probléma. Az árnyékoláson gondolkodni kell jövőre.

És ha már árnyékolás, akkor idén nagyon sok előadást, beszélgetést hallgattam a szintropikus agrárerdészeti rendszerek témakörében, és megerősítést nyertem abban a gondolatban, hogy érdemes nagy növénysűrűségű rendszerekkel dolgozni, ám talán egy kicsit máshogyan, mint ahogy én eddig próbáltam. Eddig nem fektettem túl nagy hangsúlyt a támogató fákra, mert úgy voltam vele, hogy van elég nitrogén a talajban (tényleg elég sok van nálunk a komposzt és a rengeteg behozott zöldhulladék miatt), emiatt nem fogok drága faiskolai növényeket venni, a sokféleséget ehető növényekkel is meg lehet teremteni. Amiben tévedtem az az, hogy mennyire számít, ha egy növény magról kel és nem bolygatják a gyökerét. Évek óta látom, hogy az avarral behozott famagok, amikor kikelnek, szinte felrobbannak az életerőtől, őrült módon fejlődnek a zöld juharok, csörgőfák, de ugyanez elmondható a magonc diókról is. Rájöttem, hogy velük kell dolgoznom sokkal jobban, ezért idén rengeteg famagot gyűjtöttem és szórtam szét a kertben, mindenféle töltés melletti és útszéli, park és erdei fákról. Lássuk meg, mi akar kijönni, és majd szépen dolgozunk az újoncokkal. Mivel nem akarok raschel hálót használni az árnyékolásra, ezért az a tervem, hogy a gyors növésű pionírokból fogok kialakítani egy magas szellős koronát a veteményes délkeleti oldalán, ami a zöldségektől való távolsága miatt nem fog túlzott árnyékot vetni, és a kert széli elhelyezkedésű tövek és a bolygatatlan magonc gyökerek miatt nem a veteményessel fog konkurálni a vízért. A kertnek szintén ezen az oldalán kialakított szőlőkordont is egyfajta lugasművelésre alakítottam át idén, az indák a veteményes fölé nyúlnak és így is árnyékolják szórtan a növényeket. A tervem az, hogy rengeteg új "gazfát" hagyok felnőni a kertben, ezzel is erősítve a felszín alatti talajéletet, ha valami útban van, mindig ki lehet vágni. A famagok mellett sokféle vadnövény magját is behoztam, gyomokat és virágokat, sajnos azt látom, hogy a környezetünk mérhetetlenül szegényes lágyszárúakban is, nagyjából 4-5 fűféle és 10-15 klasszikus gyom van jelen, ezen szerettem volna változtatni. Nem bánom a gyomokat, elég jól megvagyok velük a veteményesben, de a monotonitás nem tesz jót semminek, ami él. Kertekből, parkokból, kaszálókról, utak széléről gyűjtöttem mindenféle magot, amit ismertem, vagy amit nem ismertem, de megtetszett. Nagyon kíváncsi leszek, milyen hatással lesz ez a kertünk magbankjára jövőre. 

Az egyik jó jelölt az árnyékoló, biomassza fa szerepre a zöldjuhar, ami magától is szívesen jelentkezik. Ez a fa idén nőtt ki, és ennyit fejlődött egyetlen szezon alatt.

Begyűjtött famagok elszórás előtt.

Idén almafélékből nem sok termésünk volt, fáink közül egyedül a Golden termett, ott sem lett valami kimagasló a termés. Ettől függetlenül nagyon jó volt újból friss, saját almát ropogtatni, és még aszalásra is jutott belőle. Viszont idén nagyon komoly gyümölcsmennyiségeket kaptunk a faluból ajándékba is. Van egy szomszédunk, aki évek óta nekünk ajándékozza Kieffer körte fájának teljes termését, amiért mérhetetlenül hálás vagyok neki. Esszük nyersen, mert nagyon finom, de készült már belőle bor és ecet is, idén pedig a körte aszalást próbáltuk ki, elképesztően finom eredménnyel. Aki csak kóstolta a vendégeink közül, mind azt mondta, hogy nagyon jóízű. Valamiért eddig nem jutott eszembe a körtét aszalni, mert annyira leves a belseje, de érdemes. Fügével szintén hasonlóan jártunk, barátoktól és szomszédoktól is kaptunk fügét, ahol túl sok lett és nem tudták használni, úgyhogy lett egy szép adag aszalt fügénk is, ami számomra különösen is fontos, mert ezzel tudom kordában tartani az édességfüggőségemet. Tekintve, hogy mi mindennek tettem ki régebben a szervezetemet, ironikus, hogy pont az édesség az, amiről nem tudok lemondani, ami olyan zsigeri sóvárgást tud elindítani bennem, ami már nevetséges. És ha elkezdek édességet enni, nincs megállás, amíg van. Na, de ebben is van változás, kedves feleségem ötlete volt még májusban, hogy mi lenne, ha mindketten megválnánk valamilyen felesleges (vagy akár káros) "étel"től, amit csak kedvtelésből fogyasztunk. Az én választásom egyértelmű volt, már régóta szeretnék megszabadulni a mindenféle csomagolt édességtől, amiket a boltokban lehet kapni. Viszont rá kellett jönnöm, hogy ugyan a nem vásárlással, amit már évek óta gyakorolok, jól kordában tudom tartani a költekezést, de ha valahonnan kerül itthonra csoki vagy gumicukor, ami szabad préda, akkor azt felfalom. Nem, itt csak és kizárólag a teljes és tudatos megvonás játszik, mint a dohányzásnál, és sanszos, hogy ugyanúgy nem fogok tudni kigyógyulni teljesen, fenn kell tartanom a mentális blokkot. És sikerült. Május óta néhány kivételtől eltekintve nem fogyasztottam bolti édességet, annak ellenére, hogy most is nehéz nemet mondani, és egyszer sem vásároltam ilyesmit. Az aszalványok nagy segítségemre voltak főleg az elején, segítettek egy kicsit a nevetségesnek hangzó elvonási tüneteken.

Almáról már volt kép, így itt egy adag ribiszke, josta, egres és fosóka. Ilyen felhozatal mellett nyáron nem nagyon van probléma az édes utáni vágyakozással.

Az idei elsőkről. Régebben volt egy nagy fügebokrunk, de nem volt egy finom fajta, nem tudtunk vele mit kezdeni, úgyhogy végül megszabadultam tőle, viszont azóta sikerült beszerezni ígéretes fajtákat, idén tudtuk megkóstolni az első terméseket és már nagyon várjuk a folytatást. Szintén első termését adta idén két gránátalma bokrunk, amire sokat vártunk és nagyon izgatottak voltunk, viszont ezek az elsők nem voltak annyira finomak. Az első termés sok esetben nem mutatja meg, mire lehet számítani a növénytől, úgyhogy egyelőre még bizakodunk, mindenesetre akkor is nagy dolog szerintem, hogy saját gránátalmát csipegethettünk. És még minikiviből is megkóstolhattuk az első mini termést.

Az egyik első gránátalma.

Fügebokrunk, ami tél végén még csak egy pár rügyes pálcika volt, idén már meg is ajándékozott minket az első kóstolóval.

Az első minikivi. Kicsi, savanyú, de amúgy nem is olyan savanyú, inkább finom édes.

És ha már a kívülről behozott gyümölcsöknél tartunk, egy kedves magházas baráttól kaptunk néhány rekesz bógyiszilvát, ami olyan méretű bogyókat terem, mint a fosóka ringló, de kékeket, hamvasakat és kifejezetten édeseket. Amint megláttam, rögtön beleszerettem ebbe a fajtába, szeretnék is majd oltani belőle a kertbe. Készült belőle egy finom lekvár, ami elég munkás volt, de megérte.

Bógyiszilva. Régen volt, hogy gyümölcsöt hasfájásig ettem, de ennél megtörtént.

 
Újabb madárodú került fel idén a kert egyik fájára, ezúttal egy D-odú, amibe elvileg búbos banka, füleskuvik, seregély, szalakóta költözhet, nyilván nálunk seregély foglalta el. Sokat dolgoztam a fa környékén tavasszal, amikor fenn rikácsoltak (brutális hangjuk van), és aggódtam, hogy ez meg fogja pecsételni a cseresznyetermés sorsát (merthogy cseresznyefára tettem az odút, ezt el is felejtettem írni). Az eset aporopóján utánanéztem, de magam is azt tapasztaltam, hogy a költő seregély egyáltalán nem dézsmálta a cseresznyét. Helyette a környékre járt vadászni, és számtalan rovart gyűjtött be fiókáinak. Sok helyen írja a szakirodalom, hogy amekkora kárt tudnak okozni a csapatokban járó magányos seregélyek, annyira hasznosak az embernek a fészkelő egyedek, akik fiókáikkal együtt hatalmas mennyiségű kifejlett és lárva rovart fogyasztanak el. Nem vagyok meglepve, hogy a seregély szerepe sem teljesen fekete-fehér, de az odú nélkül ezzel nem szembesültem volna.

Rengeteg cserepes növényem halmozódott fel az évek alatt, hiszen folyamatosan szaporítok ezt-azt, és nem mindig találnak gazdára ezek a növények. Viszont most találtam egy helyet, ahol nagyon örültek nekik, és a cserepesek jó részét el tudtam elajándékozni. Így egy kicsit több helyem lett, indulhat újból a szaporítás.

Kicsit felgyűltek már a konténeres növények, úgyhogy örülök, hogy végre kiszabadulnak a cserép fogságából.

Ha el kéne utaznom a Dűnére és csak egy növényt vihetnék magammal, a kövér porcsin lenne az. A kedvenc nyári salátanövényem, viszont most nemzetségbeli társáról írnék egy kicsit, a porcsinrózsáról vagy kukacvirágról (Portulaca grandiflora). Ez a kis húsos levelű túlélő képes életben maradni a 40 fokban két térkő közt egy repedésben, vagy épp nálunk egy öt centi mély tálcában egy szecskázó tetején. Van a faluban egy porta, ahol évről évre látom, ahogy a térköves kocsikihajtó virágba borul, és a legcsodálatosabb színekben pompázik. Mert közben ez a kis igénytelen növény olyan színbeli sokféleséget tud létrehozni a virágaival, ami igazán lenyűgöző. Mindezt úgy, hogy nem kap vizet, csak amikor esik, és az nem gyakran van, a kocsibehajtóról a nagyja el is folyik az árokba. Ősszel pont jókor mentem arrafelé és láttam, hogy az idős tulajdonos kapálja ki az elvirágzott porcsinokat. Gyorsan megálltam, segítettem összeszedni a növényeket, cserébe hazavittem magammal a szárakat és kigyűjtöttem belőle a magokat. Úgyhogy porcsinrózsa magot is vinnék magammal, nem valószínű, hogy feltűnne, hogy nem csak egyféle porcsinmag van nálam.

Ebben a tálcában, nulla locsolással élték túl a nyarat ezek a növények, és még virágoztak is, de igazán szeptemberben indultak be, amikor jött némi eső.

Végezetül kisebbik lányom segített rájönnöm, hogy miért is hívják a körömvirágot annak, ami. Egyik nap ezt mondja nekem a kertben: "Apa, látszanak már a nagy zöld körmök a körömvirágokon." Biztos csak én nem gondoltam bele ebbe még soha, de most ötévesként tudtam én is rácsodálkozni, hogy jé, a magoknak tényleg köröm alakja van, és ezért hívják így ezt a virágot. Köszönöm Sári!

Sári lányom igazi kerti gyerek, itt épp gazol egy ollóval felszerelkezve.

Itt pedig a zabot csépli ki velem. Abszolút lelki társ a növények iránti érdeklődésben.

Most pedig jöjjön a már szokásos összesítés a kertben termett élelemről. Számokkal továbbra sem szolgálhatok, öt kategóriába soroltam a termesztett növényeket.

Kiemelkedően jól sikerült: Boltardy cékla (a saját fogott mag ugyan némileg heterogén lett, de nagyon szépen termett), Limba brokkoli (az őszig túlélt káposztafélék már azért megérdemelnék itt a helyet, hogy túlélték a nyarat), laskatök, egérdinnye (ő sem volt még ennyire jó soha), Kocsi tf és Vörös fejes áttelelő saláta, Marconi piros édes paprika (nem elsősorban a mennyiség miatt, hanem mert november közepéig éltek), Pusztaszabolcsi tf paprika (egy átteleltetett tő már júniusban ehető termésekkel ajándékozott meg), Scarlet tépőkel, Erdélyi paraszt uborka és Red noodle méteres bab, amikből először volt olyan mennyiség, hogy sikerült elrakni télire is, Giant of Naples karfiol, Red mizuna

Bőséges és jó minőségű: Tapir cukkíni, Réka zöldbab, Balatoni rózsa krumpli (az egyik ágyás kifejezetten jól sikerült), paradicsomok úgy általában, Ponca és Kabocha sütőtökök, elefánt fokhagyma, Adonyi tf saláta, lila krumpli (vödrös), rebarbara, nyugat-indiai uborka, Bajai tf homoki bab, Kerekegyházi tf lóbab, téli porcsin, petrezselyem, rukkola, koriander, kolbásztök, ribizlik, fekete málna, Nagykátai tf amaránt, egresek, fanyarka, berkenye, opar gyöngyei

Számottevő mennyiség: Rajnai törpe borsó, Bremer scheerkohl szibériai kel, Vajdasági fehér padlizsán, Tamási és Kukutyin fokhagyma, Elefántormány és Gipsy baron paprika, eper, luffa tök, szedrek, sárgarépa, bazsalikom, Golden alma, Carmen cseresznye, édeskrumpli

Kóstolónak: málna, fehérrépa, spenót, Hegykői és Kecskeméti tf zeller, zöldhagymák, Louisiana long green és Váradi lila padlizsánok, Makói és Makói bronz vöröshagymák (magról), Narancssárga parasztpaprika, yacon, Batul és Húsvéti rozmaring alma, Pui malabár spenót, laskagomba

Nem jött össze: pasztinák, homoktövis, kapor, Ráckeresztúri tf vöröshagyma, cukorgyökér, mandula, datolyaszilva, Florina alma

Idén nem akartam sok virágos képet betenni, mert rengeteg lehetne, de ezt a kökörcsint nehéz kihagyni.

Vagy ezt a sátoros varádicsot, ami ráadásul génbanktól származó őshonos évelő virág.

Nagyobbik lányom is mutat azért érdeklődést a kert iránt, főleg a szépség meglátásában és kifejezésében. Ezt a rajzát egy pályázatra készítette, és a jól bevált családi receptünket mutatja be a gyógyméz készítéséhez, ami egy gyógynövényes kicsit fermentált mézben tartósított házi orvosság.

A fagyok előtti utolsó paradicsomszüret, és azt hittük, hogy paprikából is itt a vége, pedig innen még egy hónappal később is szedtünk piros paprikákat.

Egyik idei találmányom (nem teljesen saját ötlet, Vándorkovász portás barátainknál madáretető van hasonló). Az IBC tartályok műanyagját érdemes védeni az uv sugárzás ellen, hiszen a direkt napssütés nagyon gyorsan öregíti a műnyagokat és csökkenti a rugalmasságukat. Az oldalán jól bevált nádfonatot használunk, most viszont kipróbáltam, hogy mi lenne, ha a tetején csinálnék egy kis sziklakertet. A peremet körberaktam megfelelő méretű deszkákkal, majd feltöltöttem a keletkező tálcát földdel. Tavasszal mindenhonnan gyűjtögettem kőtörőket, pozsgásokat, és ahogy látható, őszre nagyon szépen elfoglalták a helyet. A fémháló azért van, mert a verebek kitépkedték a növényeket, hogy hozzáférjenek a porfürdőhöz, viszont arra máshol is van lehetőségük, úgyhogy ezt a helyet nem akartam átadni nekik.

Szintén vödörben próbálkoztam a zöldbab termesztéssel a ház előtt, ahol talán kicsit párásabb is a levegő.

És szépen működött.

Tudtátok, hogy a sommagban valójában két mag bújik meg?

A takarónövénynek termesztett, de végül be is takarított zab magját eltettük vetőmagnak, a virágszárból viszont csináltam egy kis kézi seprűt két darab dróttal, ami azóta is remekül használható és nagyon szeretem. Némileg jobb megoldásnak érzem, mint a műanyag sörtés kézikeféket.

A végére még néhány étel, amit nagyon szeretünk. Vegyes spenótfélével (csalán, laboda, libatop, spenót, stb.) készített nokedli, ami így ad egy szuper színt is, nem beszélve a plusz tápanyagokról.

Első alkalommal készítettem őrölt paprikát. Ez azokból a csípős termésekből van, amiket a Pusztaszabolcsi tájfajta vegyes állománya produkált. Nagyon erős, de nagyon finom is.

A maradék kovász minden nap gyűlik a hűtőben az etetés és kenyérsütés után, ezért ha nem akarjuk a komposztra dobni, érdemes kezdeni vele valamit. A mi kedvenc megoldásunk a kovászchipsz, ami egy tepsibe, némi zsiradékra kiterített tömény kovász, megszórva magvakkal, sajttal és megsütve.

Sütőtök krémleves két megközelítése: metélő fokhagymás-laskagombás-sonkás, pirított diós-sajtos-petrezselymes-metélőhagymás

Egy igazi különlegességgel zárom: fermentált eperfa levélbe csavart rizses húsgolyó tejföllel. Nem tudom, mi a hivatalos neve, mi töltikének hívjuk. A gyerekek is imádják.

Búcsúzóul: nagyon nehéz volt 2025, de így is rengeteg örömet találtunk a kertben és egymásban. Ha a külső tényezők rosszabbra fordulnak is, remélem, hogy továbbra is ki tudunk tartani, és a nyűglődés mellett meglátjuk az örömöt és szépséget mindenben, amiben lehet. Minden projekt és terv mellett nekem ez a legfőbb feladatom, hogy a környezetemre tudjak pozitív hatást gyakorolni, ne csak teher legyek mások számára a negatív gondolataimmal.

Egy kis válogatás Rita idei könyves képeiből a kertben. Számomra mindig nagyon izgalmas nézni ezeket, felismerni, hogy ő mit talált érdekesnek, vagy dekoratívnak a kertben, további szerepet adva ennek az egésznek.

Amiről még nem írtam, és egy kép erejéig ki szeretnék térni rá. 2025-ben sok vendégünk volt különböző találkozókon, közösségi műhelyeken, oktatónapokon, és én is sok helyen jártam előadni. Köszönöm az érdeklődést, és remélem, hogy sikerült olyan élményeket átélni, amiért érdemes volt ellátogatni hozzánk, vagy meghallgatni a mondanivalómat.

Ja és készítek videókat, ahogy az elején írtam, bár ha ide eljutottál, ezt biztosan tudod is. Nem azért, mert annyira szeretnék szerepelni, vagy mert annyira jól tudnék videózni, hanem mert ez is egy kompromisszumos döntés. A megosztott képek és szövegek időigényesek, és ehhez képest nem nagyon nézi őket senki, míg a videós tartalom sok olyan emberhez eljut, akiket máshogy nem tudnék megszólítani. Ez nem mindig sül el jól persze, de úgy látom, jó döntés volt ilyen kis anyagokat készíteni. A koncepció az, hogy az elfogadható legalacsonyabb képminőségben és legkevesebb energiával szeretném az üzeneteimet eljuttatnia telefonozó emberekhez, ami ugye nagyjából mindenki. Továbbra is szeretném népszerűsíteni a kiskerti vegyszermentes kertészkedést, a magfogást, a permakultúrát, és megosztani az olyan tapasztalatokat, ami adott esetben másnak is hasznos lehet. A videók kikerülnek a fészbúkra, tiktokra, instagramra és a jutub oldalunkra is.