Köszöntő

Éppen három éve, hogy Pusztaszabolcson megtaláltuk az otthonunkat. Olyan helyet kerestünk, ahol elférünk nagyobb családdal is, van hely műhelynek, és van valamennyi kert. Ez utóbbit akkor szigorúan annyiban tartottuk fontosnak, hogy a gyerekek egyszerűen ki tudjanak menni a levegőre.

Minderre a magyarázat, hogy egy kényelmes, de meglehetősen szűkös kilencedik emeleti panellakásból költöztünk ki akkor. Másfél szobát laktunk, amiből a fél a műhely volt, cserébe viszont még "csak" hárman voltunk. A helyigény így magától értetődő. A levegőre kijutáshoz pedig csak annyi, hogy babakocsistul betuszkolódni a liftbe, le a földszintre, majd séta után vissza ugyanez innen visszanézve rémálomnak tűnik.


Mielőtt folytatnám, jöjjön egy kis kitérő, ami megmagyarázza ennek a blognak a létrejöttét. Családunk keletkezése óta két fő bevételi forrásunk volt: a hangszerészeti munkáim, és egy könyvkiadónak végzett szövegszerkesztési munka, amiben Rita nagyon sokat segített. Nemrégen ez utóbbi munka teljes mértékben megszűnt, mivel a tulajdonos eladta a minket megbízó céget egy rivális könyvkiadónak. Az anyagi kilátásokkal való szembesülés komoly fejtörést okozott. Mindenki, aki valaha vállalkozott már, tudja, hogy ebben a fajta életben nincs biztos kenyér, vannak jobb és rosszabb hónapok, az előbbiekkel kell kiegyensúlyozni az utóbbiakat. A kiadó azért volt szerencsés, mert nagyjából hasonló mennyiségű munkát rendeltek meg minden hónapban, így erre lehetett számítani. Döntés előtt álltunk, két út mutatkozott:

A biztonságos megoldás: elmegyek alkalmazottnak valahova, ahol észszerű időn belül élhető jövedelemre teszek szert és mindent fizetnek utánam, a stabilitás mostani élethelyzetünkben nagy érték lenne. Attól nem tartok, hogy nem találtam volna munkát.

A szívünkhöz közelebb álló megoldás: itthon maradok, teszem a dolgom hangszerészként, ahogy eddig is, vagy erőm szerint még jobban, de emellett közösen megpróbáljuk többrétűbbé tenni a vállalkozást, hogy mindig legyen olyan rész egy-egy adott hónapban, amiből képesek vagyunk biztosítani a megélhetésünket.

Az utóbbi mellett döntöttünk. Elsődlegesen azért választottuk ezt, mert mindketten értéknek tartjuk azt, hogy itthon vagyunk a gyerekeinkkel. Néhány évet dolgoztam csak alkalmazottként, de mindig bennem volt az érzés, szívesebben tölteném azokkal az időt, akiket én választottam. Ráadásul sokkal jobb hajcsára vagyok magamnak, mint bármilyen főnököm volt eddig. Amíg alkalmazott voltam, mindig volt üres időm, amit nem tudtam értelmesen kitölteni, mert nem csinálhattam azt, amit akartam. Most nincs szabadidőm, de állandóan azt dolgozhatom, amit akarok.

Ez a blog azért indul, hogy megmutassa, mit tudunk ketten, vagy akár egész család szinten kihozni magunkból, környezetünkből, erőforrásainkból. Én személy szerint elsősorban maradok hangszerész, emellett viszont kiveszem a részem az ötletek megvalósításából, és legjobb erőm szerint művelem a földet, amiről felfedeztem, hogy itt van a lábam alatt, szó szerint ez ad alapot nekem/nekünk, így nagyon nem mindegy, milyen állapotban van.

Amikor ide költöztünk, nagyon örültünk neki, hogy vannak gyümölcsfák a kertben, de ez csak amolyan nagyon jó hogy van, de ha nem lenne, az sem lenne baj hozzáállás volt. A kert ezeken a fákon kívül leginkább egy füves-gazos mező volt, kivéve a ház melletti rész, ahol rengeteg hagymás virágot találtunk, amik azóta is virulnak, de már másik helyen. A következő év sok fűnyírással telt, illetve egy körülbelül egy négyzetméteres kis ágyásba került újhagyma. Közben amennyire tudtuk, felfedeztük a településünk nyújtotta lehetőségeket az élelmiszerek tekintetében. Az alapanyagok minősége és származása már a paneles évek alatt elkezdett foglalkoztatni minket, ezért igyekeztünk felkeresni a helyi termelők vagy legalább kiskereskedők nyújtotta lehetőséget, már amennyire az árérzékenységünk engedte. Pusztaszabolcson sok mindent meg lehet kapni a helyi zöldségesnél, van volt hentesünk is, egy-két dolgot lehet háztól is venni. Viszont rá kellett jönnünk, csak arról tudjuk nagyjából, hogy mi van benne, hogyan termelték, amit mi magunk termelünk. Ráadásul minőségben is komoly különbségek vannak (te jó ég, milyen komolyak). Úgyhogy elindult itthon a veteményes, a fáinkkal is sokkal többet foglalkozom már, mint régebben. Ez az én elsődleges részem a vállalkozásunk kibővítésében, és remélem, hogy kisül belőle valami jó dolog azon kívül, hogy mi jóllakunk a terményeinkkel. Sokat tervezek írni a kertünkről, de erre külön bejegyzést szánok. Hogy Rita mit rak hozzá a bloghoz, azt ő fogja megírni.

Ez az én köszöntőm, remélem, hogy sok örömteli dolgot oszthatunk meg olvasóinkkal, hogy talán nem csak nekünk segíthet ez a blog, hanem mások is találhatnak rajta értéket.