Idénre nincs nagyon mélyenszántó gondolatom bevezetésnek. Akit ilyesmi érdekel, az nézze meg a tavalyi összefoglalót, annak az előszavával most is elégedett vagyok. Vicces, hogy körülbelül arról is akartam most írni, amiről előző évben, nevezetesen, hogy a kert egy következő „szukcessziós” fázisba lépett. Erről még azért fogok kicsit elmélkedni. Ami most a tavalyi beszámoló visszaolvasása közben hirtelen szembetűnt, az ez a mondat volt: „ki tudja 2024 nem hoz-e újból komoly aszályokat” És hát, kedves olvasóm, hozott! Ha 2023-ra azt írtam, hogy a legjobb kerti évünk volt eddig, akkor 2024-re a feljegyzéseim olvasgatása és képek nézegetése nélkül csont nélkül vágnám rá, hogy ez volt a legborzasztóbb. Mégsem így áll a dolog, legalábbis visszanézve a hátrahagyott digitális anyagokat, úgy tűnik, közel sem volt olyan rossz, mint néha éreztem. De erről majd mindjárt.
 |
| Egy tavaszi szüret |
 |
| Egy nyári szüret |
Szóval „szukcesszió”. Azért így idézőjelben, mert ennek nincs sok köze a természetes átalakuláshoz, sokkal inkább ahhoz az emberi hozzáálláshoz, miszerint a kert az az élőhely, ahol az ember irányítja az eseményeket. Most erről gondoljon bárki bármit, nyilván nem arra gondolok, hogy meg tudjuk mondani, mi teremjen meg mikor, de kétség kívül hatalmunkban áll (sajnos) pl. letérkövezni az egész udvarunkat. Van néhány helyzet a kertünkben, ahol egyszerűen dűlőre jutottak a dolgok, és ha azt szeretném, hogy jobban működjön a rendszer, akkor lépnem kell. Két ilyet emelnék ki, de jóval több eset van. Az egyik a monília és főleg a meggyfák kérdése. Már tavaly írtam, hogy eljutottam odáig, lépnem kell, és 2024-ben a tervezett dolgokat meg is tettem. A menthetetlen fákat körbegyűrűztem, a kevésbé fertőzötteket (a kajszikat is) erősen visszacsonkoltam az egészséges részig, és oltottam monília rezisztens (vagy csak toleráns?) feketicsi meggyeket, amiből kettő meg is eredt, illetve kaptam egy kedves barátunktól egy Cseresznyemeggy névre hallgató fajtáról tősarjat, ez utóbbi esetben személyesen győződhettem meg róla, hogy a szomszédos moníliával fertőzött fák ellenére ennek a fajtának kutya baja sem volt. Emellett kivágtam az összes kis gyökérsarjat, amik a beteg fákkal álltak kapcsolatban. Így a mérleg plusz három meggyfa, mínusz kb. 10-15 meggyfa, köztük kettő nagy. Most akkor kevesebb lett a kert, vagy több? Merem remélni, hogy hosszú távon több, de ez nem fog egyhamar bebizonyosodni. A másik példa is kicsit ilyen. Amikor ide költöztünk, már volt a kertnek kb. a közepén egy fekete termésű eperfa. Szeretem ezt a fát, és sokszor hozott már szép termést. Még az elején egyszer eléggé elrontottam a metszését, túl nagy sebeket csináltam, amit a fa azóta sem tudott kiheverni. A másik probléma, hogy most már olyan hatalmas árnyékot ad a veteményesben a fa, hogy miatta nem nagyon tudnak fejlődni az egynyáriak, ráadásul a gyökérzet is hatékonyabb, mint az egyéves növényeké, a locsolóvizet az eperfa tudja jobban megszerezni. A metszési hibát főleg azzal vétettem, hogy a fa ideköltözésünkkor már túl volt a koronaalakítás korán, és későn akartam korrigálni, hogy gyakorlatilag egy pontból tört ki 6-7 nagy vázág a törzsön. Az okozott sérülések még most, több mint öt év elteltével sem tudtak körbezáródni, még mindig nedvedzik tavasszal. Szóval ezeket a tényezőket összevéve úgy döntöttem, kivágom a fát és a helyére egy nagyobb kerti tavat telepítek, amivel a nyári időszakban remélek egy kis levegő páratartalom fokozást a veteményesben. A fának egyébként már 4-5 magonca él a kertünkben, úgyhogy a „vérvonal” nem szakad meg, mégis rossz érzés ilyen döntést hozni, de itt is úgy gondolom, jobb lesz hosszú távon, több élelmet tudok termelni, és így kevesebbet kell beszerezni külső forrásból.